Főrendiházi napló, 1896. V. kötet • 1900. április 30–1901. szeptember 3.
Ülésnapok - 1896-74
LXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 95 Elnök: Kiván-e valaki átalánosságban a törvényjavaslathoz hozzászólani ? Ha nem, úgy kimondom, hogy a méltóságos főrendek a törvényjavaslatot átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadták. Következik a részletes tárgyalás. Latinovits János jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét és 1. §-át). Prónay Dezső b.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Egy felvilágosítást czélzó kérdést bátorkodom ő nagyméltóságához, a honvéJelmi ministei' úrhoz intézni. A múlt esztendőben a törvényjavaslat tárgyalásakor ismételten utaltam arra az anomáliára, a mely abban a tekintetben forog fenn, hogy a méneskari csapatok, a melyeknek a véderő combattánsaihoz semmi közük, a közös hadsereg kötelékéhez tartoznak. A honvédelmi minister úr erre kijelentette, hogy hiszen folytak tárgyalások közötte és a közös hadügyminister között abban a tekintetben, hogy vájjon a méneskari csapatok nem volnának- e a magyar honvédség létszámához áthelyezhetők, de hogy az nem történt meg, ennek egyenesen a honvédelmi minister úr volt — a mint ö maga is mondotta s a lapokban is olvasható volt — az akadálya, mert attól tartott, hogy ez a honvédlovasság harczképességének a rovávására történnék. Természetesen több ujonezra van szükség, hogy a méneskarbeli csapatok is elláthatók legyenek. Már most arra kérem a honvédelmi államtitkár úr ö nagyméltóságát, hogy ne méltóztassék ezt az ügyet elejtettnek tekinteni. Én ismételve felhívom rá a kormány figyelmét. Kétségtelen, hogy a közös hadsereg nagyobb ujonczjutaléka könnyebbé teszi azon elemek kiválogatását, a melyek alkalmasak arra, hogy a méneskarnál megfelelő szolgálatot tehessenek, de nincs kizárva, hogy ez a kiválogatás a honvédség ujonczainak köréből is megtörténhesse^ mihelyest a honvédség ujonczlétszáma megfelelő számban emeltetik. Sőt egyenesen meg is mondotta a honvédelmi minister úr a múlt esztendőben, hogy 2100 ujonczczal többre volna szüksége a honvédségnek, hogy a méneskarbeli csapatokat kellően elláthassa. Hát a honvédelmi minister úr ő nagyméltósága, mondom, a múlt esztendőben egyenesen utalt arra, hogy ő megnehezítette ennek az intézménynek létrejövetelét, a melyet annak idején még Szende honvédelmi miniszter úr contenrplált, de végre is, hogy a főldmivelésügyi ministeriummal is tárgyalva ebben a tekintetben, talán módja ejtessék annak, hogy ez a kérdés kielégítő megoldást nyerjen. Az előterjesztett javaslatból, a melyben az ujonczjutalék létszámára nézve semmi változás sincs, természetesen azt kell következtetni, hogy ez a kérdés ma nem actualis, hanem csak azt szeretném tudni, vájjon a honvédelmi ministerium ezt egyátalán végleg elejtett dolognak tartja-e, avagy foglalkozik-e továbbra is ezen kérdéssel és remélni akarom oly irányban, hogy ez a kérdés, a mely csakugyan nem egyéb, mint a múltból fenmaradt anomália, szintén megfelelő megoldásra találjon. Gromon Dezső államtitkár: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Egész határozottam jelezhetem azt, — a mint a honvédelmi minister tavaly tette, — hogy e kérdés megoldása egyedül attól függ, hogy a méneskari csapatok a közös hadsereg ujonczjutalékába, vagy pedig a honvédség jutalékába essenek-e. És miután előbb is méltóztatott mondani, hogy kevesli a honvédség számára a törvényben meghatározott 12.500 főnyi ujonezot: ha most még a méneskari legénységet is oda bevennők, az által a honvédség természetesen nagyon rosszul járna Ámde a méneskari legénységet külön ki is kell válogatni; ahhoz már intelligensebb emberek szükségeltetnek. Méltóztassék azt venni, hogy a fiatal csikókkal való bánásmódhoz, a hol a magyar emberben inkább meglevő nyerseség egészen mellőzendő, kipróbált, kitanult jó lovasok szükségeltetnek, de azonkívül még nagyon sok mesterember is. A tárgyalásos nemcsak hogy nem szűntek meg, hanem a honvédelmi ministerium részéről folytattatnak annál is inkább, mert — a mit méltóztatott mondani, hogy még Szende ministersége alatt kezdeményeztetett — ez jelenleg is folytattatik. Mi részünkről nagyon kívánatosnak tartan'k, ha ez a dolog ugy oldatnék meg, hogy a ménesbeli legénység a magyar honvédséghez osztassék be. Egyelőre nem adhatok más felvilágosítást, mint azt, hogy a tárgyalások folynak és remélem, hogy sikerre fognak vezetni.