Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-59

L1X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 71 orvosi szaknak az apadása, a hol a gymna­siumból kikerültekből előbb 14°/o ment az orvosi pályára, a mely szám a 9°/o-ra apadt le. Átalában az a hiba, hogy a nálunk divó ehablonszerű bureaucraticus nevelés minden életpályát egy oly theoreticus qualificatioval bástyáz körül, hogy annak elérése rendesen a gyakorlati tulajdonságok elsajátításának rová­sára megy. A nagy qualificationak árnyékában magos igények járnak. A standard of life emel­kedik és ez örökös nyűg, a melyet annak a fiatalembernek a nyakába varrnak. Pedig nem mondhatja senki sem, hogy nem adunk alkalmat a jobbmódu polgár fiainak is arra, hogy itthon üzleti nevelést nyerjen, de megadjuk ezt a szegénynek is. Ott van nálunk az 500 tanoncziskola a munkások számára, ott van nekünk 36 felsőbb kereskedelmi és ipar­iskolánk. Csodálatos, hogy ezeket nem hasz­nálják fel. Annál csodálatosabb, mert ma már köztudomású dolog, hogy a fővárosban lévő közkereseti társaságoknál egy jő családból levő üzletileg képzett fiatal ember nagyon szép fize­tésre tehet szert, jobbra, mint a legmagasabb hivatalokban. De hogyha megnézzük a közép­iskolai tanulók statistikáját, azt látjuk, hogy 222.286 középiskolai tanuló közül 65°/o a fel­sőbb gymnasiumot, 10°/o pedig a felső reál­iskolát végzi, tehát együtt 76°/o, mig a keres­kedelmi és felsőbb ipariskolába csak 23°/o kerül. A szám nem volna olyan rossz, de hogyha meggondoljuk, hogy ezen 23°/o-ban vagyono­sabb ember fiai közül csak nagyon elvétve talál­kozik egy és az is csak olyan, a ki más isko­lában nem boldogul, ezt elégségesnek nem tartom. A kérdés az, méltóságos főrendek, hogy mi az oka annak, hogy a vagyonosabb ember fia ilyen pénzkereseti pályára nem lép ? Mi tagadás benne, be kell vallanunk, hogy mi büszkék, rá­tartósak és bizonyos fokig indolensek vagyunk, mert a vérünkben van az a bizonyos orientális indolentia, és hogyha Napóleon azt mondhatta, hogy minden franczia már születésével magával hozza a marsaibotot, akkor mi azt mondhatjuk, hogy minden magyar már magával a világra hozza a csibukszárat. Ez a dolognak az egyik oka. A másik oka az, —• legalább én abban látom, — hogy annak a fiatal embernek mindig a háta mögött van az apjának a hét szilvafája, a melyből nagyon jól tudja, hogy ő reá is esik egynéhány. Azután a mikor felcseperedik és eléri a váltóképes kort, nagyon hamar megje­lenik az a bizonyos pénzügynök, a ki a köny­nyelmü pénzkivánó fiatal embernek odanyújt egy váltót, természetesen ismét arra a hét szilvafára gondolva, tán abból pénze valahogy majd csak kikerül. Egyszóval, a mi bajunk az, hogy a fiatal ember mögött nem áll a kény­szernek az érzete, a mely azt mondja neki: dolgozzál s majd neked is lesz! Az általam fel­hozott okoknak első része a keleti vérmérsék­letre vonatkozik. Ennek az ellensúlya egyedül a nevelés. A második része az intézményekre vonatkozik. Ennek az ellensúlya a reform. De mielőtt ezeket tovább tárgyalnám, azt a kérdést vetem fel magamnak, hogy ezen üzleti nevelés kérdése hogyan áll máshol, más országokban? Nem tudom, méltóságos főrendek, ismerik-e az egypúpú és kétpúpú tevéről szóló adomát? (Halljak! Halljuk!) Az európai tudo­mány szükségét látta egyszer annak, hogy újra tanulmányoztassa az egypúpú és kétpúpú tevé­nek a históriáját, természetrajzát. Erre vállal­koztak különböző nemzetek tudósai. Érdekes megfigyelni, hogy miként láttak a dologhoz. A franczia elment a Jardin des Plantes-ba, vitt magával egy széket, a teve karámja elé ült, egy óráig megfigyelte, jegyzéket csinált magá­nak, hazament s megírta a teve leírását. Az angol elment egy army and navy stores-ba, vett magának egy egész felszerelést, hosszabb afrikai expeditiőra, elérkezett, a Saharába, Két hónapot ott töltött, alaposan tanulmányozta a teve dolgát s megírta a könyvét. A német, — no a német egyszerűbben végezte a dolgot. A német bezárkózott az ő dolgozó-szobájába s megírta vaskos, könyvét: »Tekintve a tevét, annak erkölcsi öntudatának a magaslatáról*. (Derültség.) Azt hiszem, könnyű kitalálni, hogy melyiket tartom én leggyakorlatibb népnek a három közül. Menjünk tehát Angliába, nézzük meg, hogy nevelik ott iparra, hogy nevelik ke­reskedelemre az angol ifjuh Tizenöt-tizenhét esztendős korában kiveszik az iskolából, elhelye­zik egy üzletbe »clark«-nak. Ezt a szót: »elark« ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom