Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-57

LVII. ORSZÁGOS ÖLÉS. 53 magyar önálló hadsereg felállítására vonatkozó nézeteimnek és óhajaimnak fejtegetéseivel. Csak arra utalok ismételten, hogy az Ausztriában fenforgó viszonyok a legkomolyabban figyelmeztetnek bennünket arra, hogy ne kapcsoljuk a mi sorsunkat szorosabban össze az osztrákokkal, mint a hogyan azt a törvényben elvállalt közös védelmi kötelezettség magával hozza. A mely kötelezettséget a törvény reánk ró, annak feleljünk meg jóhiszeműleg, becsületesen, teljes odaadással, de azontúl azután ne menjünk, sőt igyekezzünk és legyünk azon, hogy az odaát netalán kigyuladó tűz és láng ne csapjon át hozzánk. A nemzetiségi oldalról minket fenyegető veszélyekkel szemben sokan a dualismusban kerestek oltalmat. Azt az oltalmat ez az intézmény nem adta meg, mert az Ausztriában dúló nemzetiségi viszály könnyen származhatik át hozzánk. Hogy pedig a nemzetközi viszonyokban mi lehet az olyan államoknak súlya és tekintélye, a melyekben belviszályok dúlnak, arra nem kell rámutatnom. Meg vagyok győződve, méltóságos főrendek, arról, hogy a mi legfőbb óhajtásom, az önálló magyar hadsereg, idővel meglesz; meglehet, hogy meg nem élem, de hogy meglesz, az hitem és meggyőződésem. Mert kételkedni szabad mindenben a világon, csak nemzetünk és hazánk fenmaradásában nem; sőt még ha az az enyészet örvényében volna is, uj feltámadásban nem szabad kételkedni soha, és mert csak az a nemzet, az az ország maradhat fenn, a mely fentartásáért kész a szükséges áldozatokat is meghozni, meg vagyok győződve, és hiszem, hogy az önálló magyar hadsereg előbb vagy utóbb meglesz. Fejérváry Géza b. honvédelmi minister! Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Az előttem szólott báró úr nagyon sok olyan kérdést hozott fel, a mely igen nagy horderejű, de a mely tulajdonképen ezen törvényjavaslat tárgyalásának korlátain belől helyet nem foglalhat. Méltóztatott igen nagy horderejű közjogi, nemzetközi kérdéseket felhozni. Ezeket — bocsánatot kérek, — itt jelenleg nem tárgyaljuk. Méltóztatott felhozni azon visszahatást, melyet az Ausztriában jelenleg í'enforgó viszonyok Magyarországra gyakorolnak és még gyakorolhatnának a jövőre is. Mi tagadás benne, hogy bizonyos visszahatásuk van, azt látjuk most négy év óta. Hanem az a visszahatás odáig nem megy, hogy úgy a t. báró, mint a képviselőház azon pártjának az óhaja az, a melyhez ő méltósága a képviselőházban régebben tartozott, a külön magyar hadsereg tekintetében indokoltabbá vált volna, mint eddig volt. Mert igenis az olyan nagy gépezetben, mint a dualisticus monarchia, súrlódások minduntalan fognak előfordulni, de jó akarattal mindig fogunk utat és módot találni ezen súrlódások kiegyenlítésére, és bármennyire kellemetlenek is a mostani súrlódások odaát, meg vagyok győződve, hogy előbb utóbb ott is rend és csend lesz és hogy a gépezet, úgy mint eddigelé, ezentúl is egészen megfelelően fog működni. Működni fog pedig olykép, hogy a magyar állam léte teljes biztosságát látja a jelenlegi dualisticus forma keretén belül. Az állam léte biztosítva van, Magyarország többé-kevésbbé kezében tartja a sorsát, csak egyes kérdések vannak föntartva közös kérdéseknek, a többire nézve, belügyeire nézve, az ország önállóan intézkedik és én azt hiszem, hogy mégis sokkal inkább biztosítva érzi magát az ország a jövőre nézve minden tekintetben, ha kapcsolatosan a monarchia másik államával egy közös nagy hadsereget tart és ezen közös nagy hadsereg szárnyai alatt, hogy úgy fejezzem ki magamat, védelmet talál, mert ez sokkal inkább megfelel Magyarország érdekeinek, mintsem a két, esetleg több hadseregből álló véderő. A külön magyar hadsereg kérdése — nagyon jól méltóztatik rá emlékezni, — nemcsak 1867. óta, de azt megelőzőleg is megvitattatott már számtalanszor. Megvitattatott akkor is, a midőn a jelenlegi véderő véglegesen megállapitlatott és daczára annak, hogy a méltóságos báró ur pártbeli tagjai annak idején úgy az országházban, mint a sajtóban, valamint mindenütt az önálló magyar hadsereg eszméjét pendítették meg, mégis a nemzet nagy többsége a mostani védrendszert fogadta el, és azt hiszem, eddigelé nem volt oka arra, hogy ezt megbánja. A méltóságos báró úr felemlíti a magyar