Főrendiházi napló, 1896. IV. kötet • 1899. május 17–1900. április 26.

Ülésnapok - 1896-55

LV. ORSZÁGOS ÜLÉS. Bí Elnök: Hódolattal örvendetes tudomásul vétetik. Fel fog olvastatni a magyar kir. minister­elnök úr átirata a delegatiók összehívása tár­gyában. Budnyánszky József b. jegyző (oltassa a ministerelnök átiratát, a mely szerint a közös­ügyek tárgyalására kiküldendö országos bizottság folyó hó 30-ára, Bécsbe hivatik össze tanácskozásra). Elnök: A közösügyek tárgyalására kikül­dendö országos bizottság húsz rendes és hat póttagja a főrendiház által lévén választandó, a választás még ebben az ülésben meg fog ejtetni. A vallás- és közoktatásügyi magyar kir. minister úr beküldötte Goldis János és Szevics Mitrofán görög-keleti püspökök megerősítésére vonatkozó legfelsőbb leiratot. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a leiratot). Elnöki Tudomásul vétetik. Méltóságos főrendek! Folyó évi szeptember hó 30-án Pejacsevics Miklős Arthur gróf ország­gyűlési képviselő és a főrendiháznak örökös jogú tagja elhalálozott. Ugy hiszem, hogy a méltóságos főrendek érzületének vagyok hű tolmácsolója, midőn indít­ványozom, hogy elhalt tagtársunkról a jegyző­könyvben kegyeletesen megemlékezni s a gyá­szoló özvegyhez részvétiratot intézni méltóztas­sanak. (Helyeslés.) Az indítvány elfogadtatván, ezt határozat­képen kimondom. Erdődy Gyula gróf örökös főrendiházi tag, ki a felső-őri országgyűlési képviselő választó­kerület által országgyűlési képviselővé megválasz­tatott, e választás elfogadását bejelentette. Ez kiadatott az igazoló-bizottságnak jelentés­tétel végett. Kérem a magyar királyi belügyministertől beérkezett 109.536 és 109.537. számú átiratok felolvasását. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a belügyminister 109.536. számú átiratát, a mély szerint straussenburgi Arz Albert erdélyi ágost. hitvallású evangélikus egyházkerületi felügyelőnek a királyi meghívó kézlesittetett; továbbá a belügyminister 109.537. számú átiratát, mély szerint Zichy Károly gróf örökös főrendiházi tag részére a királyi meg­hívót a belügyminister kieszközölte). Elnök: Jelentéstétel végett kiadatott mind­két átirat az igazoló bizottságnak. Fel fog olvastatni a magyar királyi belügy­minister úr 92 594. számú átirata, melylyel az összes főrendiházi tagok nyilvántartása tárgyá­ban valamennyi vármegyei és városi törvény­hatósághoz és Fiume város közönségéhez kibocsá­tott körrendelet, valamint ugyané tárgyban az 1893. évi 29. törvéuyczikkben foglaltakra való tekintettel a magyar királyi ministerelnök úrhoz intézett átirat másolatait megküldi. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa az átiratot). Elnök: Tudomásul vétel mellett az igazoló és a gazdasági bizottságnak adatik ki. A képviselőháztól beérkezett egy üzenet a közösügyi költségek hozzájárulási arányának újból történő megállapítására kiküldött országos bizottság képviselőházi tagjainak megválasztá­sáról. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa az üzenetet) Elnök: Tudomásul vétetik. Gyürky Miklós gróf és Szápáry Pál gróf nagybirtokosok örökös főrendiházi tagsági jogo­sultságuk elismeréséért vagyoni képesítés alapján és királyi levelök kieszközléseért folyamodtak. Ezek a kérvények jelentéstétel végett az igazoló bizottságnak kiadatván, a jelentés be­érkeztéig tudomásul veendők. Gróf Degenfeld-Schomburg Pál egészségi szempontból hosszabb időre terjedő szabadságért fol y a m o d o 11. (Fel kiáltások: Meg adj u h !) A kért szabadság megadatik. A képviselőháztól még beérkeztek a követ­kező tárgyak: Az 1900. év négy első hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról; továbbá a magyar királyi postatakarékpénz­tár elhelyezése czéljából emelendő épületről szóló törvényjavaslatok; valamint a törvényhozás által engedélye­zett évi hitellel szemben az 1898-iki számadási év pótnegyedében, a törvényhozás által enge­délyezett évi hitellel szemben az 1899-iki szám­adási év első és második negyedében előfordult .

Next

/
Oldalképek
Tartalom