Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.
Ülésnapok - 1896-46
XLVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 75 leg vezető ministerelnök úrnak és a méltóságos főrendeknek figyelmébe ajánlani, olyanok, a melyek a jelenlegi költségvetés keretében eszközölhetők, és a melyek nézetem szerint épp a tüdővész megszorítására hatályos előkészítő lépégeket képezhetnek, bizonyos irányban a betegség megszorításához is járulnának. Nagyon feltűnő, hogy Magyarország megyéi közül éppen azokban uralkodik a tüdővész leginkább a melyeket magyarok laknak és a melyek legvagyonosabbak, mint a milyen Békésmegye, Csanádmegye, Hevesmegye, Szolnokmegye és Szabolcsmcgye is. Hogy ez miért van, az nincs kiderítve. Ez olyan anomália, a melynek okát kikutatni, fölkeresni a közegészségügyi felügyelők feladatát képezi. A közegészségügyi felügyelők szabályrendeletszerű feladata egyrészt a közegészségügyi kormányzat rendeleteinek végrehajtását ellenőrizni, másrészt az ország közegészségügyi hátrányait és ezek okait felderíteni. És ha ő nagyméltósága, a ministerelnök úr rendelkezése alatt álló közegészségügyi felügyelők közül kiválaszt megfelelő szakembereket és azokat utasítja, hogy ezen sújtott megyék viszonyait tanulmányozzák, meglehet, hogy oly egyszerű módozatokban és körülményekben találja a tüdövész azon roppant elterjedését ezen megyékben, mint a milyen egyszerű dolog például az, hogy a tüdővész kiköpés által terjed, és Perczel Dezső minister úrnak az az egy rendelete, hogy a tuberkuloticus betegeknek kiköpése korlátol lassék, az képezi talán annak a javulásnak az okát, hogy az utolsó két esztendőben a tüdővészhalálozás mégis valamivel kisebb, mint azelőtt. Hasonló tapasztalatok történtek mindenütt a czivilizált világon, a hol a tüdővész ellen rendszabályokat foganatba kezdtek venni. Egy második körülmény, a mely a nagyméltóságú minister úr hatásköre által eszközölhető volna, vonatkozik egy javaslatomra, melyet már a múlt évben a pénzügyi bizottságban terjesztettem elő, és a melyre vonatkozólag az akkori belügyminister Perczel Dezső ö excellentiája hozzájárulását nyilvánította, de tudtommal eddig nem létesült. Az 1896 iki felszólalásom után úgy a kormány, mint egyesek és társulatok kezdtek a tüdővész kérdésével foglalkozni. Sok helyen egyesületek keletkeztek, betegsegélyző pénztárak és kórházak állíttattak fel. Ily elszórt tevékenység több helyen mutatkozott, de inkább elszórva mutatkozott s ezért nagyon kevés volt az eredmény. Sőt az is megtörtént, hogy egyik egyesület a másik ellen dolgozott. Ezen okból ajánlottam ő nagyméltóságának, az akkori belügyminister úrnak, hogy legalább azokból a megyékből, melyekben a tüdővész oly erősen terjed, oly erősen pusztít, értekezletet hívna össze, mely értekezleten az érdeklődők meg az érdekeltek megállapítanák az eljárás módozatait. Mivel meg vagyok győződve, hogy ezen az úton sokkal előbb lehetne valami eredményt elérni, azt a javaslatomat bátor vagyok ő nagyméltóságának újólag is szives figyelmébe ajánlani. Ott vannak a főispánok, ott vannak a főorvosok, ott vannak a jótékony egyesületek, melyek képviselőiből az ily értekezlet nézetem szerint, összehívandó volna. TJgy gondolom, ennek jó hatása nem maradna el. Az a harmadik intézkedés, mely minden nagyobb költség nélkül, nézetem szerint hasznosan volna kivihető, az folytatása volna azon oktatásnak, a mely Szapáry Gyula gróf ő excellentiájának belügyministersége alatt megkezdett, tudniillik népszerű tanítás, népszerű nyomtatványok által, melyeket addig kell folytatni, míg a népesség felvilágosittatik. A népességnek tudnia kellene a betegség természetét, tudnia kell az óvakodás módozatait, és tudnia kell, miként, hol keresse a gyógyítást. Már nem a belügyministeri tárczára vonatkozik, hanem a honvédelmi minister úr ő excellentiájának tárczájára, ha a figyelmet arra vezetem, hogy mint minden hadseregben úgy a közöshadseregben, és a honvédségnél is a tüdővészes betegek száma jelentékeny. Igen kívánatos, hogy erre a tárgyra figyelem fordiüassék. Francziországban, oda törekszenek, hogy tüdővészes katonák számára külön kórházak legyenek, hogy az orvosok képesítve legyenek a betegséget korán felismerni és a tüdőbeteg katona elbocsájtassék a szolgálatból, hol az nem csak az államot terheli, hanem az egészségeket is veszélyezteti. Hogy mennyire terhelik az államot a tüdővészes katonák, azt Magyarországra és a mi monarchiánkra nem tudom megmondani, mert nincsenek adataim reá, hanem hogy milyen fokú, 10*
