Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.

Ülésnapok - 1896-46

XLVI. ORSZÁGOS ŰLES. 55 tatásom, részint pedig a congrua rendelkezésére szorongva váró mindkét szertartású katholikus lelkészek megnyugtatása érdekében. Az első szerény kérdésem az, hogy hajlandó volna-e ő nagyméltósága az oldala mellett működő központi congrua-bizottság erre vonatkozó javaslatának bevárása nélkül, saját hatáskörében, saját kezdeményezésében alkalmas és a czélt biztosító lépést tenni abban az irányban, hogy a katholikus lelkészek belátható időben élvezetébe jussanak a congrua rendezésének ? Méltóságos főrendek! Méltóztatnak ludomással birni arról, hogy ő nagyméltósága oldala mellett már hosszabb idő óta működik a katholikus congrua-bizottság. Rövid idő óta éa is szerencsés vagyok annak tagja lehetni, de már ezen rövid idő alatt is meggyőződtem arról, hogy a congrua-bizottságon kivül eső okok miatt egyátalában nincs kilátás arra, hogy a katholikus lelkészek anyagi helyzetének végleges megjavítása ténynyé váljék, különösen pedig, hogy ténynyé váljék abban az időben, a mely az a katholikusok részére most már törvény által is biztosítva van. Ne méltóztassék arra a gondolatra jönni, hogy ez a congrua-bizottság buzgóságán múlnék. Sőt ellenkezőleg: saját tapasztalásomból is mondhatom, hogy a congrua-bizottságnak nagyméltóságú elnöke, az egri érsek ő excellentiája, oly mértékben halmoz el bennünket munkával, hogy az már-már túlhaladja erőnket. Az ok tehát nem itt fekszik, hanem a congrua bizottságon kivül: egy, — gondolom — még 1887-ben kelt legfelsőbb elhatározásban, a mely határozott utasításul adja a congruabizottságnak, hogy a lelkészek anyagi helyzetének rendezését eszközölje kapcsolatosan a kegyúri jogok, a párbér, a stólailíetmények,' az alapítványok és a görög-katholikus lelkészségek szabályozásával, szóval különféle igen-igen nehéz kérdésekkel. Részemről teljesen elismerem és belátom, hogy mindezek a kérdések befolyással vannak a lelkészi jövedelmek megállapítására, és igy közvetlenül befolyásolják a congrua kiszabását is; és ennélfogva, ha az volna a feladat, hogy a congrua megállapítása úgyszólván tudományosan exact és teljesen jogi alapon történjék az, nézetem szerint is, nem lehetne máskép eszközölni, mint ezen legfelsőbb elhatározás alapján és értelmében. Azonban most már számolni kell azzal a ténynyel, hogy a törvényhozás időközben a katholikusokra nézve a congrua rendezése iránt intézkedéseket tett és ma már ennélfogva, szerény nézetem szerint, nem az volna a feladat, hogy a congrua rendezése az általam imént jelzett exact alapon eszközöltessék, hanem hogy eszközöltessék mielőbb és pedig oly időben, a mikor a törvény értelmében rendezést fog nyerni az a katholikus lelkészeknél. Kérdés, hogy ez lehetséges-e. És én azon szerény véleményben bátorkodom lenni, hogy ez igenis lehetséges, mert az általam felsorolt és a legfelsőbb elhatározásban foglalt mindazon kérdésekre nézve, a melyek kapcsolatba hozattak a katholikusokat illetőleg a congrua-rendezéssel, egy bizonyos statusquo már úgyis fennáll. Nem üt kőzhetik tehát szerény nézetem szerint nehézségbe, hogy a statusquo alapján a congrua rendezése megtörténjék egyfelől, másfelől magától értetik, hogy az általam felsorolt összes nehéz kérdések, mint a kegyúrjogok stb. utólagosan a magok útján véglegesen rendeztessenek s a mennyiben azután szüksége mutatkoznék annak, — a mi j*azt hiszem, nem volna kizárva, — a már egyszer rendezett és a lelkészek által élvezett congrua is a körülményekhez képest rendeztessék. Helyesnek tartanám, hogy a minister úr ez irányban a mellette működő congrua-bizottság javaslatát megvárja. Azonban méltóztassék megengedni, hogy azon meggyőződésemet fejezzem ki, hogy erre az adott körülmények között számolni nem lehet, mert a congrua-bizottságtól nem várható, hogy úgyszólván saját létezésének alapját bolygassa meg és ő Felségének, a katholikus egyház legfőbb kegyurának elhatározását mintegy kritika tárgyává tegye. Szerény nézetem szerint nem marad tehát egyéb hátra, mint az, hogy ő excellentiája saját hatáskörében hivatalból eszközölné ki ez irányban ő Felségének, apostoli királyunknak módosító elhatározását, abban az esetben tudniillik, ha ő szintén azon véleményben van, a melyben én lenni bátorkodom, hogy ez nemcsak a