Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.

Ülésnapok - 1896-44

40 XLIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. lette meg e reformok egy részét létesíteni. Törekvéseinek azonban véget vetettek az 1848. év elején közbejött nagy európai események és az azok nyomán a monarchiában is beállott válság. Az ország sorsáriak intézését politikai ellenfelei vették át, és ő nemesen, loyalisan visszavonult a magánéletbe. Az 1848/49-iki harczok lezajlása után ott találjuk őt, a királyához és nemzetéhez egyaránt hű hazafit, azoknak sorában, a kik alkalomadtával a jogvesztés elméletével és gyakorlatával szemben szavukat emelik az or­szág elévülhetlen jogai érdekében, majd az 1861. évben, mint országbíró, vezérszerepet visz az alkotmány visszaállítása körüli kísér­letben. Működésének ez időből maradandó em­lékét hagyja hátra azon munkálatban, a mely az ő elnöklete alatt tartott értekezleten Deák Ferencznek hathatós közreműködésével létre­jött, és a melynek alapján a magyar magán­és büntetőjog érvényébe visszaállíttatott. Az 1865/68-iki országgyűlésen, mint a képviselő­ház tagja, tevékeny részt vett a kiegyezés elő­készítésében. Ily hosszú és fényes bár, de küzdelem­teljes közpályának megfutása után természetes­nek fogjuk találni, hogy az agg államférfiú az 1867-iki nagy és áldásos törvényhozási alko­tások létrejötte után lassanként visszavonult a nyilvános élet izgalmaitól és életének hátralevő éveit családjának élve, csendes magányban töltötte. Halálának hirét osztatlan részvéttel fogadta a nemzet, tisztelettel emlékezve meg az el­hunytnak kiváló tehetségeiről, hű hazafiságáról, a közügyek körül szerzett érdemeiről. A méltó­ságos főrendeknek egyhangú helyeslésével fogok bizonyára találkozni, midőn indítványozom: fejezze ki a főrendiház mai ülésének jegyző­könyvében elhunyt jelesének, egykori elnökének halála feletti bánatos részvétét és azt fejezze ki egyúttal, elnöke útján, hárahagyott családjá­nak is. (Élénk helyeslés.) Következik a ministerelnök úrnak egyik átirata. Széchényi Bertalan gr; jegyző (olvassa a ministereinők átiratát Bánffy Dezső bárónak fő­udvarmesterré történt kineveztetéséről). Elnök: Ez kiadatott az igazoló bizottság­nak. Most csak tudomásul szolgál. Beérkezett továbbá Bánffy Dezső bárónak, a főrendiház választott tagjának jelentése arról, hogy képviselői mandátumáról lemond. Ezen jelentés szintén kiadatott az igazoló bizott­ságnak. Beérkezett továbbá a horvát-szlavon-dalmát országgyűlés elnökének értesítése, a mely sze­rint a megújítandó pénzügyi egyezmény létesí­tésére kiküldött országos bizottság elnöke és egyik tagja, Gyorgyevics Vazul és Pávics Ármin állásukról lemondtak, és helyökbe újak válasz­tattak meg. Ez egyelőre tudomásul szolgál. Beérkezett továbbá Károlyi Mihály grófnak kérvénye, vagyoni képesítésének elismerése és a királyi meghívó-levél kieszközlése iránt. Szintén áttétetett az igazoló bizottsághoz. A gyorsiroda főnöke kérelmet intézett a főrendiházhoz négy irőgép beszerzése iránt. Kiadatott a gazdasági bizottságnak. A képviselőház elnöke részéről következő átirat érkezett. Tessék felolvasni. Széchényi Bertalan gr. jegyző (olvassa a képviselőház átiratát arról, hogy a képviselőház elnökévé Perczel Dezső, alelnökeivé pedig Tallián Béla és Dániel Gábor választattak meg). Elnök: Tudomásul szolgál. Van szerencsém jelenteni, hogy a kép­viselőháztól beérkeztek az 1899. év négy első hónapjában viselendő közterhekről és fedezendő állami kiadásokról szóló törvényjavaslat; to­vábbá háromrendbeli jelentése az állami szám­vevőszéknek a tulkiadásokról, és az ezen jelen­tésekre hozott képviselőházi határozatok.Továbbá beérkezett az 1889 : VI. törvényczikk és az 1890 : V. törvényczikk rendelkezésének egy évre való meghosszabbitásáról szóló törvényjavaslat; továbbá egy törvényjavaslat az 1899. évben kiállítandó ujonczok megajánlásáról, végre az 1897/98. évben szolgálatban állott közös had­seregbeli és honvéd egyévi önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről szóló jelentése a honvédelmi minister úrnak, és a honvédelmi minister úr jelentése az 1897/98. év folyamán a közös hadsereg magyarországi ezredeiben előfordult öngyilkosságokról, öngyilkossági ki-

Next

/
Oldalképek
Tartalom