Főrendiházi napló, 1896. III. kötet • 1898. szeptember 5–1899. május 16.
Ülésnapok - 1896-43
u XLI1I. ORSZÁGOS ÜLÉS. siiására, a mely az állami élet zavartalan menetéhez szükséges. Külföldi piaczok keresése, tarifaügyek, összeköttetéseknek, főleg tengerentúliaknak ápolása, az ipari szakképzés fejlesztése, mindezek oly kérdések, melyek nagy fontossággal birnak. A vasúti hálózat terén sok történt az utóbbi évtizedben, de azt megelőzőleg is, a mi az ország közgazdasága minden ágazatának javára szolgált, a kereskedelemnek is, a földmivelésnek is, de azért ezt az ügyet sem tekinthetjük befejezettnek. Az ország pénzügyi erejéhez alkalmazkodva, ebben az irányban is, belszervezet és tökéletesedés szempontjából még sok tenni való van hátra. Ezek közül csak egyet említek meg ehelyütt: a helyi érdekű vasutak kérdését, melynek megoldása és rendezése valóban elodázhatatlan. Mert a mai törvény alapján lehet vicinális vasutakat engedélyezni és meg is építeni, de azok sok meddő és az érdekeltséget nem kímélő túlterhelő kiadással járnak; úgy hogy ezt az ügyet a mai állapotában hagyni nem lehet. És most az állami életnek oly ágazatára térek át, a mely főleg Magyarországon, a mely földmívelő ország, kétségtelenül a legfontosabbak közé tartozik, értem a földmívelés ügyét és érdekeit Magyarországon. Magyarországon egyenesen a jólét kérdése a földmívelés ügye. Minden egyéb gazdasági ág ebből a tápláló forrásból meriti erejét és csak ezzel való szerves összeköttetésben bir életképességgel és fejlődési képességgel. Azért Magyarország íöldmívelési érdekeinek annyira, a mennyire lehet és tőlünk telik, ápolását, gondozását, legelső állami fel adatnak fogjuk tekinteni. (Helyeslés.) Nem tehet az állam e téren mindent. Az állam ébresztőleg, initialólag, segitőleg hat;, a gazdatársadalomnak és a közönségnek közreműködése nélkül nagy sikereket nem lehet létesíteni, de meg kell történnie annak, a mi történhetik. A gazdaközönség minden tagozatát kellő figyelemben fogjuk részesíteni kormányzati és törvényhozási működésünkben, a menynyiben initiáló javaslatokat teszünk a törvény, hozásnak, ^de főleg azokra tekintünk, a kik leggyöngébbek és magokat a nehéz viszonyok között legkevésbé tudják védeni: a földmívelő népnek érdekeire. (Helyeslés.) Mert azt tartjuk, hogy a nemzet gerincze ott van, és e gerincz épségben tartása és erősítése az állam legmagasabb és legszentebb érdeke. Azt tartjuk, hogy erre kell hatni kormányzati és törvényhozási téren, a gazdasági szakoktatás népszerűsítése, a szövetkezeti eszme és szövetkezeti intézmények fejtesztése, a fennálló jogviszonyoknak e részben való rendezése és olyan dolgok által, a melyekben ma a kormány initialólag jár el, de a gazdatársadalomnak és a közönségnek közreműködésére vau szorulva. És itt az a kívánatos, hogy az a nép, abban a birtokosban, a kivel érintkezik, találja és keresse a maga tanácsadóját és vezérét, (Helyeslés.) erre van tehát szükségünk, hogy ezek velünk e részben közreműködjenek. A íöldmívelési tárcza keretében két kérdés lesz, a mely előkészítve, a törvényhozás figyelmét fogja igényelni és annak idejében ide is kerül. Mind a két kérdés, gondolom, fontossággal bir és ez: a parcellázás és a telepítés ügye. Mind a kettő helyesen és okosan megoldva, azt hiszem, hogy nemcsak a földmívelésügyi politika szempontjából, de socialpolitikai szempontból is nagy horderejű. Méltóságos főrendek! Ezekkel nagyjából beszámoltam az állami élet egyes ágazatait illető irányzatainkkal és a működésünkben szem előtt tartandó elvekkel, igy tehát nincs egyéb hátra, mint az, hogy kérjem a méltóságos főrendek kegyes elnézését az én gyarlóságaim és fogyatékosságaim iránt, a melyeknek teljes tudatával birok és méltóztassék elhinni, nem phrasis, — ha nem számítanék arra, hogy a törvényhozás minden tényezője intentioimnak becsületességét, őszinteségét, egyenességet és komolyságát elismerve, engem támogat, nem bírtam volna bátorsággal, hogy erre a feladatra vállalkozzam, de ezt a támogatást megadva, bennem a törvényhozás mindkét háza, a méltóságos főrendek is fognak találni komolyan törekvő és őszinte, becsületes politikust. És ha azt kérdezik tőlem, hogy mi lesz az én kormányzati szellemem, egyszerűen és természetszerűen azzal, válaszolok, hogy lesz az a felfogás, az az intentio, és lesznek azok a tendentiák és azok a traditiók, a melyek bennem politikai életem tavaszától