Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-9

IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 85 az érvet, hogy milyen szép, ha a feleség is pénzt keres a közős háztartásba, s nincs terhére férjének, — eléggé ellensúlyozza egy tekintet a kabátos proletár-osztályra, mely kopogtat az ajtón, hivatalt kér bármily csekélyét, hogy megélhessen, 'mit mellékesen Samassa ő excellentiája is megérintett, — s végre kenyér nélkül marad, tán épen azért, meri a kenyérkeresetben oly veszedelmes riválisa támadt. De, hogy ne vesztegessük az időt, hadd szóljak még egy pár szót az elemi oktatásról. Régóta sürgetjük a mi első népoktatási törvényünk — az 1868 : XXVIII. t.-cz. — revisióját. Nem az utolsó voltam, ki e kivánatnak formulázva is kifejezést adtam. Tévedésnek néztem, hogy t. i. a tanítók fizetései szabályozásának mindjárt kezdetben oly szűkkeblű magyarázatot adtak, hogy annak jótékonyságából az összes hiífelekezeti tanítók, — tehát majdnem mindnyájan — kirekesztve lettek. E hiány azóta pótolva lett. Revisiót időről-időre, minden intézmény, mert emberi alkotás, megtűr, sőt megkíván. De vigyázzanak a haladás, a szabadság barátai, hogy reform helyett ne valami deform legyen belőle. Nagy és örök elvek vannak ott letéve. A népoktatás minimuma, kötelező volta, áldozatkészsége, hitfelekezetek egyenjogúsága, önkormányzata, közös iskola ott, a hol indokolt, állami segély, a hol kell, állami felügyelet, mindenütt, minden irányban a közönség érdeklődése, bebefolyása, stb. stb. Sok szép dolog ez, mit nem szabad a mosdó vizzel kiöntenünk, vagy hogy kiöntsék, elnéznünk. Mint ama törvény egyik ieggyarlóbb alkotója, annak revisióját csak föltételesen pártolhatnám. Mindezek iránt, nem tudjuk sokan, mi a kormány intentiója, s ha tudjuk, többször hallgatva is, reménylem, örömmel fogjuk tudomásul venni. KornlssKároly gr. jegyző: Zichy Nándor gr! Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Ne méltóztassanak megijedni, nem kívánok nagyon hosszadalmasan szólani, csak némi megjegyzést teszek, nehogy megjegyzés nélkül hangozzanak el az előbb elmondottak. Az előttem szólott név- és vérrokonom előadásában elsősorban hívja fel figyelmemet a szabad egyház a szabad államban-féle elvre. A szabadságról azonban nincs szó, mert ez alatt a nevezet alatt a szabadkőműves vagy más irányú consortium értendő, nem pedig a nép, mely másként gondolkozik. Mi keresztények, illetőleg katholikusok az állam által sem kívánjuk magunkat kiközösíteni, mert az állam csak úgy jó, ha hiterkölcsi alapon áll. A középiskolai törvény tárgyalásakor egy főpap azt kívánta, hogy a közoktatás hiterkölcsi alapon sarkallják. Ezt nagy resensussal elejtette a szabadelvű párt, ma már azonban szükségesnek tartja. Ha a theoíogiát az egyetemről kidobjuk, ne higyjük, hogy az Úristent az államból is kidobhatjuk. A theologia a hitet és erkölcsöt képviseli az egyetemen, és az Úristen nem hagyja magát kidobatni az államból, hanem a nyakába fog ülni, ha szükséges. A népoktatási törvényt illetőleg bizonyos irányban épültem azon, hogy a hitre nem épített bölcsesség kiváló képviselői 30 év alatt tán minden harmadik évben a közoktatásnak más irányát, a nő és férfi közti viszonynak más megoldását keresték biztos alap nélkül. (Derültség.) Bármenyire mosolyogjanak, de ezekkel a dolgokkal, mint kártyákkal vagy mint az aranyos az ezüst-valutával játszani nem lehet. A népoktatási törvénynek ezen bifurcatiója is helytelen, hogy legyen-e állami, vagy felekezeti, hogy állami csak ott legyen, a hol a magyarság követeli vagy múlhatatlanul szükséges, hogy segítsük a felekezetet 50—60 forintocskával, de 10 frttal már ne adjunk többet, mert akkor már államivá teszszük. Van ebben logika? Mit mond ehhez a nép? Vagy csak azért adjunk a felekezeti iskoláknak segélyt, mert ez a hiterkölcs alapján való nevelés legczélszerübb és egyedül helyes eszköze, vagy csak azért, hogy az ő költsége meglegyen s azután 50 —60 forinton megveszszük azt, a mi ezrekbe kerül. Komoly politikát kell csinálni; ez a nép-