Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-4

IV. ORSZÁGOS ÜLÉS. 27 úr megmondja, hogy ezzel az ország jogainak és a gyakorlatnak praejudicálni nincs szándéka, de ennél tovább menni szerintem teljesen felesleges, indokolatlan, szükségtelen, értelemnélküli, vagy olyasvalamit olvasunk aztán benne, a mit bevallani nem akarunk, vagy hogy a ministerelnök urat kívánjuk megleczkéztetni. És én nagyon csodálkozom azon, hogy a t. ministerelnök úr azon passust, midőn azt mondja, hogy a trőnbeszédben semmi sem foglalhat helyet, a miért nem felelős, a felirati javaslatban meghagyandónak tartja és ezt a passust szívesen látja benne. Mondom, nem értem az egészet és ezt a passust kihagyandónak tartanám. De van a trőnbeszédben még egy másik hasonló dolog, tudniillik a katonai bűnfenyitő eljárásra vonatkozólag egy régen folyamatban levő tárgyalásnak befejezését helyezi kilátásba és felkéri az országgyűlést, hogy az e részbeni előterjesztésekhez a hadseregre, annak fegyelmére harczképességére való kellő tekintettel hozzájárul. Én tökéletesen szükségtelennek tartom ennek kívánatosságát, az országnak ebbeli óhajtását, az eddigi állapotoknak kielégítetlen voltát, ujabban és akkor is ecsetelni a trón előtt, a mikor azoknak kielégítését a legmagasabb trónbeszéd kilátásba helyezi. De még kevésbbé helyeselhetem azt és csudálkozom, Jiogy a t. ministerelnök ur nem helyezkedik velem ugyanazon álláspontra, midőn még ennél is tovább megyünk és azt mondjuk, hogy a régi időknek jogköre nem felelhet meg többé a jelen viszonyoknak, szóval a bűnügyi eljárásról átviszszük a kérdést a rnai büntetöügyi codificatióra és complexumára mindannak, a mi e részben létezik és azt mondjuk, hogy az a jelenkor igényeinek továbbra meg nem felelhet. Én e kérdést most felemlitendőnek nem tartom. Én azt a feliratban kifejeztetni nem kívánom és alkalmat veszek magamnak arra, hogy a részletes tárgyalásnál e részben módositványt terjeszszek elé. De a cultusminister úr és ministerelnök úr az oktatás ügyére is kitért és azt mondotta, hogy a irónbeszédnek erre vonatkozó passusa az oktatásügyet és annak érdekét a tanulás fokozása és a tanítóknak kellő kiképzése által kivánja előmozdítani. Ha az iskola autonómiáját akarjuk, ez a fokozás és a tanítóknak kiképzése az iskolák egész hosszú sorára nézve nem tartozik a cultusminister hatásköréhez, hanem autonóm egyházfeladat lesz. És én értem, ha azon világlatot, a melyből a kérdést a minister ur felfogja, kiterjesztem az egyházi és vallásos ügyek felfogásának megítélésére. Mert ha a tanítókat csak az állam fogja képezni, ha azoknak activizálását feltétlenül magának akarja tartani, ha a tanrendet csak ő állapítja meg, ha a vizsgákat absolute kezében tartja, ha oly pressiót fog gyakorolni ezután is, mint a minőt eddig is gyakorolt és az e részben czélul kitűzött irányt érvényesíteni fogja, akkor természetesnek látom ugyan, hogy az anyagi hozzájárulást az egyházaktól szívesen elfogadja, de akkor autonóm egyházi iskolaügyről beszélni nem lehet, hanem csak azon irányban lehet beszélni, a melyben Francziaországban ezen kérdéspétezik, a hol egyidejűleg megengedték, hogy magánosok is állítsanak nyilvános intézeteket, utóbb pedig odáig vitték, hogy azokat bezárták és a magok kezébe vették. Hiszen évek óta halljuk, hogy nem kívánjuk az iskolai tanítás ügyét az állam által absorbeáltatni és örömmel látjuk a felekezeteket és a róm. kath. egyházat, egyeseket is ezen a téren működni; hanem mindinkább kiszorittatnak azok a tényleges birtoklás állapotából és akár birtoklásüag, akár a tanításba való irányadó és egyedüli befolyása által minden ténykedésök és önelhatározásuk meghiusittatik. Mondottam, hogy ha az autonómiát is úgy fogjuk fel, hogy majd a vagyonnak telekkönyvezését nem katholikus ministerium fogja teljesíteni, kezelése az ő kezében marad, ha arról gondoskodunk, hogy olyan autonómia jöjjön össze, a mely csak azt akarja, a mit a kormány akar és annak utasításait hiven teljesiti, akkor az az autonómia valami soká még elmaradhat. Részemről melegen pártolom azt a módositványt, a melyet a cardinalis-püspök úr előterjeszteni kegyes volt és azt hiszem, hogy az a békülékenység és a kedélyek megnyugtatására vezető útnak leginkább megfelel. S ha nem hinném, hogy észszerűen hivatásszerinti kötelességet teljesített ezzel, úgy legmelegebb hálámat