Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-11

122 XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. Ülnök: Tudomásul vétetik. Van szerencsém jelenteni, hogy a hesseni nagyherczegség második kamarájának elnöke értesiti a méltóságos főrendeket, hogy a XXX. országgyűlés nyomtatványainak megküldését elrendelte. Tudomásul szolgál. Abauj-Tornamegye közönsége az Ausz­triával megkötendő gazdasági és pénzügyi ki­egyezés tárgyában feliratot küldött. Ez annak idején ki fog adatni a bizottságnak, a mely hivatva leend az ügyekben véleményt mondani. A magyar királyi T)elügyminister úr egy átiratát méltóztassék felolvasni. Korniss Károly gr. jegyző (olvassa a M­ügyminister átiratát a csercviszon^nak Szerbiával történt létesítése nyomán a kicserélés módozatai tár­gyában). Elnök : Tudomásul szolgál és jelentéstétel végett a gazdasági bizottságnak kiadatni hatá­roztatik. Jelenlem a méltóságos főrendiháznak, hogy Andrássy Gyula gróf és Degenftdd-Schom­burg Imre gróf főrendiházi tagok királyi meg­hívóleveleiket az elnökségnek bemutatták. Jegyzékbe vétel végett az igazoló bizott­ságnak kiadattak. Van szerencsém jelenteni, hogy a kép­viselőházból a következő törvényjavaslatok ér­keztek be: az oszlrák-magyar monarchia és Bulgária között 1896 ik évi deczember hó 21 én kötött kereskedelmi egyezmény beczikkelyezéséről, a gattája-lugos-marosillyei helyi érdekű vasút engedélyezéséről, az állami számvitelről és a budapesti m. kir. állami távbeszélő-háló­zat bérletének megszüntetéséről. Mindezen törvényjavaslatok kinyomattat­ván és szétoszlattatváu, az illető bizottsághoz jelentéstétel végett kiadattak s mert a jelenté­sek be is érkeztek, ezek a mai ülés tárgyalá­sára ki is tűzettek. A pénzügyi bizottság beadta jelentését Ma­gyarországnak az 1900. évi párisi nemzetközi kiállításon leendő hivatalos részvételével járó költségek fedezéséről szóló törvényjavaslatról, továbbá a szentpétervári és washingtoni csá­szári és királyi követségek épületeinek meg­vételi, átalakítási és berendezési költségeinek fedezéséről és elszámolásáról a m. kir. minister­elnök által beadott jelentésre hozott képviselői határozat tárgyában. E jelentések a méltóságos főrendek közt is kiosztva lévén a mai ülés napirendjére ki­tüzettek. Következik már most napirend szerint az állami számvitelről szóló törvényjavaslat érdem­leges tárgyalása. Korniss Károly gr. jegyző (olvassa a pénzügyi bizottságnak erről szóló jelentését). Elnök : Megnyitom a tárgyalást. Méltóz­tatnak átalánosságban hozzászólni 1 (Elfogadjuk!) Tehát átalánosságban méltóztatnak elfogadni a javaslatot. (Helyeslés.) Következik a részletes tárgyalás. Talán méltóztatnak abba beleegyezni, hogy a szaka­szoknak csak a számai olvastassanak fel és ha valakinek valamely szakaszra megjegyzése vau, az illető szakasznál felszólalhat. (Helyeslés ) E szerint a szakaszoknak csak számai fognak fel­olvastatni. Korniss Károly gr. jegyző (olvassa a törvényjavaslat czímét, 1 — 144. §-ait, melyek észre­vétel veikül elfogadtatnak). Elnök: Megjegyzés nem lévén, a törvény­javaslat részletenként is el van fogadva. Most már kérem azokat, a kik végleg el­fogadják a törvényjavaslatot, méltóztassanak felállani (Megtörténik.) A többség elfogadja és erről a képviselőház értesíttetik. Következik a budapesti állami távbeszélő­hálózat bérletének megszüntetéséről szóló tör­vényjavaslatra vonatkozó bizottsági jelentés. Korniss Károly gr. jegyző (olvassa a bizottsági jelentést). Elnök: Szólásra senkisem lévén fel­jegyezve, méltóztatnak a jelentést elfogadni? (Elfogadjuk.) Elfogadtatott. Következik a részletes tárgyalás. Korniss Károly gr. jegyző (olvassa a tör­vényjavaslat csimét és szakaszait). Elnök: Ha nincs észrevétel, kérem azokat, a kik a törvényjavaslatot végleg is elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) A tör­vényjavaslat részleteiben is el van fogadva és erről a képviselőház a szokott módon értesít­tetni fog.

Next

/
Oldalképek
Tartalom