Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-10

X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 103 nem támogattam soha! Ellenzéki vagyok legalább 15 vagy 20 esztendő óta! Perczel Dezső belügyminister: A mi a választásokat illeti, nagyméltóságú elnök úr és méltóságos főrendek, meg kell jegyeznem, hogy egyátalán nem áll az, mint hogy ha a kormány a visszaélések fenforgását egyszerűen tagadásba vette volna. Majdnem ugyanezen szavakkal mondtam én ezt a képviselőházban nem egy izhen, ismételten, hogy igenis történtek visszaélések, és nemcsak én, de maga a kormányelnök úr is elismerte. Azt hiszem azonban, hogy ebben a tekintetben, a ki objeetiv és igazságos akar lenni, el kell ismernie, hogy a visszaéléseket nem kizárólag egy oldalon és legnagyobb mértékben nem a szabadelvű párt részéről követték el, hanem elkövették az egész vonalon és minden irányban, minden egyes párt részéről. (Ügy van! balfelöl.) És én abban a helyzetben vagyok, hogy ezt nemcsak állítom, de be is bizonyíthatom. Az tehát, hogy a múlt őszszel végbement országos választások alkalmával az az eredmény következett be, a melyet most a parlamenti helyzetben találunk, korántsem az itt sokak által állított erőszakoskodásnak vagy nem tudom én micsoda választásnak az eredménye, hanem ez egyszerű folyománya a pártok ama magatartásának, a melyet úgy a választások előtt közvetlenül, valamint azt megelőzőleg is az utóbbi két-három esztendőben magoknak megengedtek. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Es hogy azon pártok, a melyek annyira megcsonkultan és számjaikban annyira megfogyatkozva kerültek a képviselőházba, ilyen módon jöttek be, ennek kizárólag ők magok, az ő politikai magoktartása, az ö politikai programmjok az oka. (Úgy van! a baloldalon.) Bocsánat, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozom, de miután felhozatott, azt tartom, kötelességem, hogy ezt a főrendiház előtt a maga mivoltára szétbontsam, A mi úgy látszik, leginkább .indította a nagyméltóságú gróf urat ezen vádnak íeihozására, az az a veszteség, a mely a nemzeti pártot érte. Méltóztatnak visszaemlékezni a legutóbb lefolyt dolgokra. Méltóztatnak tudni, hogy a nemzeti párt, a mely a legutóbbi évek alatt alakult át a mérsékelt ellenzékből nemzeti párttá, micsoda magatartást követett. Nem akarok a részletekre kiterjeszkedni, ctak a bárom legcardinálisabb és legfőbb politikai kérdésre szorítkozom. Ezeknek egyike a közigazgatás reformja. Ezt az a part nemcsak a magáénak vindicálta, hanem egyanesen apasági keresetet indított az akkori többség ellen és az 1891-iki közigazgatási tárgyalások alkalmával még concedálni sem akarta, hogy azelőtt egyátalán lehetett volna más, a ki ehhez a kérdéshez hozzászólhatott, mint Grünwald Béla éé csakis a nemzeti párt. És mi történt akkor, mikor igen tisztelt elődöm, Szapáry Gyula gróf ő nagyméltósága mint belügyminister a közigazgatás államosításáról szóló törvényjavaslatot az országgyűlés elé terjesztette? Senki ezen törvényjavaslatnak megdöntésére és törvényerőre emelkedésének megakadályozására annyit nem tett, mert a municipalisták és az autonomisták nem ártottak annak a törvényjavaslatnak annyit, mint az állítólagos apák, mint az igen tisztelt nemzeti párt, (Úgy van! balfelöl.) a mi egyenesen lehetetlenné tette azt, hogy abban a törvényhozási cyehisban ebből a törvényjavaslatból törvény lehessen. A második kérdés az egyházpolitika. Erre nézve szintén nem kell nagyon messze visszamennem. Hiszen a nagyméltóságú főrendek is abban a helyzetben vannak, hogy jól ismerik ennek a történetét, ennek a képét. Maga a főrendiház is, a mely ezelőtt sohasem bontatott ily kérdések által több táborra, épen ezen kérdésekben egyenesen szint vallott és két árnyalatra oszlott s részint az egyházpolitika mellett, részint azzal szemben foglalt állást. így tettek a többi pártok is. Csupán egy párt volt: a nemzeti párt, a mely ezen kérdésben, — mely kérdés pedig már csak annál fogva is, mert hiszen méltóztatnak tudni, hogy micsoda roppant politikai izgalmat idézett elő, mennyire foglalkoztatta nemcsak a törvényhozás mindkét házát, hanem az egész közvéleményt is, tehát ez nem közönséges harmad-negyedrangú kérdés volt, hanem volt a politikai életnek elsőrangú actualis kérdése — és azon tisztelt párt jónak látta ebben a kérdésben is nem foglalni állást, hanem kinek-kinek saját tagjai közül tetszésére bizni