Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-10

X. ORSZi Darányi Ignácz földmívelésügyi mi­nister: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Az előttem szólott nagyméltóságú gróf úr felszólalásának politikai részére reflec­tálni nem kívánok. Azt hiszem, hogy illetékes helyről a nagyméltóságú gróf úr a választ erre nézve meg fogja kapni. Méltóztassanak azonban megengedni nekem, hogy beszédének közgazda­sági részére röviden refleetáljak. Ha azt mondja ő nagyméltósága, hogy földmivelő országban az a dotatio, a mely a földmívelésügyi tárcza rendelkezésére áll, viszony­lag kevés: én mint földmívelésügyi minister nem mondhatnám, hogy azzal teljesen ki vagyok elésitve, hogy semmi kívánni való e részben nincsen; de viszont másrészről el kell ismer­nem, hogy úgy az egész kormány, valamint különösen a pénzügy minister úr részéről mind­azon összegek, a melyek tekintettel az állam pénzügyi helyzetére, megadhatók voltak, rendel­kezésemre bocsáttattak és ő nagyméltósága, a ki ezen ügyekkel behatóan foglalkozik, bizony­nyal tudni fosja, hogy épen az ez évi budget jelentékeny emelést mutat, mert úgy tudom, 1,077.000 frttal van több kiadás felvéve a föld­mívelésügyi tárcza keretébe, mint a múlt év­ben és hogy ezenkívül van még a földtani és bakteriológiai intézet részére külön 537 000 frt biztosítva. Szóval, e részben igen jelentékeny haladás van, mely a költségvetésnek majdnem minden tételében kifejezésre talál. Felhozta ő exeellentiája azt is, hogy az adóreformnál, mely munkálatban van, sem volt megfelelő tekintet a földmfvelés érdekeire, és hogy ezen új adóreform folytán a földbirtoko­sok adója is emelkedni fog. Erre nézve bátor va­gyok ő nagyméltóságának figyelmét arra a körülményre felhivni, hogy az oly terhes áta­lános jövedelmi pótadó el szándékoltatik törül­tetni és hogy az új jövedelmi adó, mely be­hozatik, értesülésem szerint távolról sem fog oly megterheltetést képezni, mint minő volt az átalános jövedelmi pótadó eddig. Ő excellentiája szólt a különböző gazdasági termények értékesítéséről is. Gazdasági ter­ményeinknek értékesítése a kormánynak kiváló gondját képezi. így p. o. bizonynyal tudni mél­tóztatik arról, hogy a lóértékesités tárgyában 10S ÜLÉS. 101 legközelebb, május elején fog tanácskozás tar­tatni; de a mi történhetett, az a múlt évben is megtörtént, oly irányban különösen, hogy a külföld figyelme felénk forduljon. Bizonyára nagyon jól tudja ő excellentiája azt is, hogy a lókivitel az utolsó évben, ha jól emlékszem, kétszeresére emelkedett az előző évi kivitelnek. Miután ő excellentiája különösen a bor értékesítéséről is méltóztatott beszélni, köteles­ségemnek tartom megjegyezni, hogy a bor­értékesítés előmozdítása czéljából nemcsak oly irányban történnek intézkedések, hogy pineze­egyletek létesíttetnek és a ^szövetkezetek alakí­tása eiőmozdittatik, hanem miután a borhamisí­tásról szóló törvény végrehajtása nem találtatott eléggé hatályosnak, ennélfogva ezen törvénynek szigorúbb végrehajtása tekintetében a kereske­delemügyi minister úrral egyetértőíeg egy új végrehajtási rendelet tervezetét dolgoztuk ki, minek következtében abban a helyzetben leszünk, hogy azt legközelebbről ki is adhatjuk. Felhozta ő exeellentiája a kiegyezés kér­déseit különös tekintettel a vámszerződésekre. Méltóztassanak nekem megengedni, hogy abba a kérdésbe, hogy mennyiben felelnek meg keres­kedelmi szerződéseink a szükségletnek és ennek részletes taglalásába ezúttal ne menjek bele; de arra mégis utalnom kell, hogy ezen szerző­dések közül nem egy annak idején egyhangúlag vagy úgy fogadtatott el, hogy az ellen fel­szólalás alig tőrtént. Megengedem, hogy a változott gazdasági viszonyok s előre nem látott körülmények miatt azok fölött utólag kritika nem egy vonatkozásban gyakorolható, de viszont azt is méltóztassék megengedni, hogy ilyen kriti­kát utólag gyakorolni sokkal könnyebb. Egy szerződés keletkezését és keletkezésének körül­ményeit azonban azon viszonyok szerint kell megítélni, a mely viszonyok közt az megkötte­tett. Megengedem, hogy némely szerződésre nézve merültek fel akkor is észrevételek, hogy vannak egyes pontok, a melyek talán kifogásol­hatók most; de hiszen végre is nem lehetett a mai helyzet szerint megítélni az akkori viszo­nyokat. Ő exeellentiája kapcsolatba hozta ezt a kérdést a kiegyezés kérdésével. E részben felszólalásának súlyát teljesen méltáuylom, mert

Next

/
Oldalképek
Tartalom