Főrendiházi napló, 1896. I. kötet • 1896. november 25–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-10

X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 99 likus, sem hiterkölcsi szempontból meg nem felel a vele szemben támasztható igényel?nek. Elnök: Szólásra senkisem lévén feljegyezve, kérdem a méltóságos főrendeket, méltóztatnak-e a VII. fejezet tételeit és főösszegét elfogadnia (Igen!) El van fogadva. Következik a VIII. fejezet. Gáll József jegyző (olvassa a VIII. és IX. fejeseiét, a B) átmeneti bevételek l—V. feje zeteit, a 4. §• t, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak ; olvassa az 5. §-t). Dessewffy Aurél gróf! Dessewffy Aurél gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek ! Ezen szakasz tulajdonképen a felhatalmazást tartalmazza, hogy a kormány által a bevételek folyóvá tétessenek. Ez tehát az úgynevezett appropriationalis szakasz. Legyen szabad nekem ez alkalommal néhány észrevételt tennem. Mint már az átalános tárgyalásnál jelezve volt többek részéről, a kikhez én is számítom magamat, mi itt a főrendiházban nem akartuk az átalános tárgyaláskor tulajdonképen a bizalmi kérdést felállítani, mert az nem volt szokás, de azt e szakaszoknál elkerülhetlennek tartom, mert mennél inkább nehezednek a viszonyok, mennél inkább nem lehetünk a kormány ténykedésével megelégedve, annál inkább szükséges, bármily kevesen legyünk is, hogy ezt nyíltan kijelentsük. Én tehát, midőn ez alkalommal felszólalok, két szempontból akarok bizalmatlanságot nyilvánítani: az egyik gazdasági, a másik politikai természetű. Ha most a gazdasági okokat nézem, midőn egy 475 millós, vagy úgy mint a pénzügy minister úr mondta, esetleg még lehet 14—15 millióval is nagyobb bevételi költségvetéssel állunk szemben, kénytelen vagyok azt mondani, hogy mezőgazdasági szempontból nem látom és nem hiszem, hogy a kormány a helyzet magaslatán állana. Nézzünk csak körül egész Európában, hisz tudjuk és látjuk, hogy a kormányok minden termelési osztály érdekében a legnagyobb erőfeszítéseket teszik meg, hogy azok érdekeit megvédjék, hogy kiállhassák azt a versenyt, mely átalában tapasztalható. És Magyarországon az utóbbi 10 — 15 év alatt mégis mi történik? Á kereskedelmi szerződések, a melyek 1902-ben járnak le, oly helyzetet teremtettek, a melyek a mezőgazdasági válságot, a mit ma már elismernek önök is és a melyet mindig, mint egy párt politikáját méltóztattak odaállítani, ma már mindenki elismeri. Ha most az értékesitési viszonyokat tekintjük, mit látunk? Azt látjuk, hogy kereskedelmi szerződéseinkben egy oly ellenmondás van, a mely megmaradásunkat és megélhetésünket csaknem lehetetlenné teszi. Ha ránézek például az olasz borvámra: azt látom, hogy a phylloxera által elpusztított szőlőinknek, a melyeket most reconstruálunk, termése oly versenynek van és lesz kitéve, hogy azt nem lesz képes elviselni. Ha pedig összehasonlítom a németországi szerződésünket a Szerb-, Oláhország- és Oroszországgal való kereskedelmi szerződésekkel, azt látom, hogy akkor, mikor kereskedelmi szerződéseink megköttettek, daczára annak, hogy figyelmeztetve volt kormány, oly állapotokat hoztak létre, hogy mig egyrészről a monarchia túlsó államában, a melylyel vámközösségben vagyunk, a mely vámközösségnek hive vagyok, elvesztjük a piaczot, mert azt a kelet és Oroszország terményei elárasztják, minek következtében legbiztosabb piaczunk megszűkül. Ily viszonyok között a közelebb megalkotandó kiegyezési törvényekben, melyekben a vámközösséget tiz évre megújítjuk, van-e kilátás arra, hogy a vámtarifák revisiója nélkül eddigi biztos piaczainkat ezentúl is meg fogjuk-e tartani és meg fogjuk-e birni a versenyt, a melyet a megemlített államok terményei úgy Ausztriában, mint a saját országukban is támasztanak ? Mezőgazdasági termelésünk minden ága beteg: beteg a szemtermeíés, beteg az állattenyésztés, beteg a hizlalás, beteg minden ág s ha azt mondják, hogy a kereskedelmi szerződésben ma már segíteni nem lehet: ez igaz, de kire hárítom én e tekintetben a felelősséget? Azokra, a kik azokat megkötötték, kik a helyzetet, minden figyelmeztetés daczára, fel nem akarták ismerni. Ha e helyzetet tekintjük s különösen e fényes budget eredményét, igazán arról kell meggyőződnünk, hogy az állami jövedelmek be 13*