Főrendiházi napló, 1892. VI. kötet • 1895. szeptember 26–1896. június 30.
Ülésnapok - 1892-107
118 CVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. külső csinnal is előállított feliratai köszönettel tudomásul veszszük. (Helyeslés.) Méltóztassék a ministerelnök úrnak átiratát felolvasni. Gyulai Pál jegyző (olvassa a ministereinők június 30-iki átiratai, mely szerint Cseh Ervin Szerémmegye főispánja táviratilag közölte Szeremmegye közönségének üdvözletét a millenium alkalmából). Elnök: Ez is köszönettel tudomásul vétetik. A magyar ministerelnök úr 8764. sz. átiratával beküldötte az állandó országház építésének az 1895. évben történt elöhaladásáról szóló jelentést. Méltóztassék felolvasni. Gyulai Pál jegyző (olvassa). Elnök: E jelentés ki fog nyomatúi és a főrendiház tagjai között szétosztatni. Van szerencsém jelenteni, hogy az országgyűlési képviselőválasztások feletti bíráskodásról szóló törvényjavaslat beérkezett. E törvényjavaslat ki fog nyomatni, szétosztatni és jelentéstétel végett a közjogi és törvénykezési bizottságnak kiadatni. Továbbá a képviselőháztól beérkeztek még a következő tárgyak u. m.: a czukoradóról szóló 1888: XXXIII. t.-czikk némely határozmányainak időleges módosításáról ; a házadó-törvények némely intézkedéseinek módosításáról szóló törvényjavaslat, és a m. kir. pénzügyministernek némely államadósság beváltásáról s a koronaérték behozatalára szükséges arany beszerzése tárgyában beadott jelentésére hozott képviselőházi határozat. Mindezek kiosztatván, jelentéstétel végett a pénzügyi bizottságnak kiadattak. A bizottság ezekről jelentéseit bemutatván, azok kinyomattak, szétosztattak és érdemleges tárgyalás végett a mai ülés napirendjére kitüzettek. Egyelőre tudomásul szolgál. A képviselőháztól beérkezett továbbá a majorsági zsellérbirtokról és az ahhoz hasonló természetű birtokokról szóló törvényjavaslat. Ez jelentéstétel végett a jog- és pénzügyi bizottságnak adatott ki. A bizottság erre vonatkozó jelentését szintén elkészítvén, az kinyomatott, szétosztatott és érdemleges tárgyalás végett hasonlóképen a mai ülés napirendjére tüzetett ki. A képviselőháztól beérkeztek még: a fejér- és tolnavármegyei h. é. gözmozdonyú vasút Székesfehérvár-sárbogárdi vonalának engedélyezéséről szóló törvényjavaslat; továbbá a keeskemét-tiszaughi; a temesvár-lippa-radnai; és a tiszapolgár-nyiregyházai h. é. vasút engedélyezésének megtörténtéről a kereskedelmi m. kir. miuister által az országgyűléshez beadott jelentéseire hozott képviselőházi határozatok. Mindezek jelentéstétel végett a közgazdasági és törvénykezési bizottságnak adattak ki. A bizottság jelentéseit bemutatván, azok szétosztattak és a mai ülés napirendjére kitüzettek. Liptómegye közönségétől a házbéradó-kedvezmény kiterjesztése tárgyában felirat érkezett, mely a pénzügyi bizottságnak adatott ki. Tudomásul szolgál. Következik a napirend szerint a czukoradóról szóló törvényjavaslat tárgyalása. Méltóztassék felolvasni a bizottság jelentését. Gyulai Pál jegyző (olvassa a pénzügyi bizottság jelentését). Elnök: Kivan valaki átalánosságban hozzászólani ? Ha nem, úgy határozatilag kimondom, hogy a törvényjavaslat átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadtatik. Méltóztassék a törvényjavaslatot szakaszonként felolvasni. Gyulai Pál jegyző (olvassa a tőrvény javaslat czhnét és 1—4 szakaszait, melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak). Elnök: A részleteknél sem tétetvén kifogás, felkérem a méltóságos főrendeket, hogy azok, a kik a törvényjavaslatot véglegesen elfogadják, ezt fölállással jelezni méltóztassanak. (Megtörténik.) A többség elfogadja s erről a képviselőház értesíttetni fog. Következik a házadóról szóló törvényjavaslatra vonatkozó bizottsági jelentés.