Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-78

LXXV.II. ORSZÁGOS ÜLÉS. í)8 Wlassics Gyula vallás- és közoktatás Ügyi minister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Kötelességmulasztást követnék el, ha a gr. Széchenyi ő excellentiája által beadott módosítással szemben nem jelezném azt az álláspontot, melyet a kormány elfoglalni óhajt. A módositvány azt czélozza, hogy a ministerium rendeletben szabályozza a kilépés alakszerűségeit, továbbá a kilépésnek jogkövetkezményeit. Tegnapi felszólalásom alkalmával bővebben fejtegettem azt a kérdést, hogy mit tartok a javaslat integritását képező rendelkezéseknek. Conditio sine qua non-nak tekintem, hogy a törvéoy maga mondja ki a kilépés szabadságát, de azt azután nem tartom alapelvi kérdésnek, hogy a kilépés alakszerűségei, jogi következményei miképen szabályoztassanak, hogy az állam akaratát ezen részletekre nézve törvényben vagy rendeletben fejezze-e ki. Habár a kormány szintén azon az állásponton áll, a melyen a javaslat, hogy t. i. törvényben kell és lehet a részleteket is czélszerűen szabályozni, de, nem zárkózom el az elől sem, hogy esetleg az rendeleti utón is szabályozható és a felelősséget el merem vállalni azért, hogy az alapelvek integritása nem szenved sérelmet azért, ha magokat a kilépés alakszerűségeit, továbbá a jogkövetkezményeket rendeleti úton szabályozzuk is; mert hiszen az alapelvnek a vallás- és lelkiismereti szabadságnak lényeges, integráns része, t. i. a kilépés szabadsága az 5. szakaszban kifejezésre jut, de nyilt kifejezésre jut magában e tervezett módositvány szövegében is. Mert az, a mit Prónay Dezső báró úr ő méltósága mond, hogy vallásjogi viszonyokról szól a módositvány és igy nem intézkedik a módositvány szövege a felekezeten kivüí álló, de vallással nem biró egyénről, nem praecis értelmezése a módositványnak. Itt a »vallásjogi viszonyok« azon terminológia értelmében veendők, a melyet egyátalán mindenkor használnunk kell, a midőn a vallás szabad gyakorlatáról szólunk. A »vallásjogi viszonyok« kifejezés nemcsak positiv értelemben veendő, de negatíve is, azaz ez nem zárja ki, hogy valaki kilépvén, nem csatlakozik valamely vallásfelekezethez, megélhet azon kivül is. Következőleg arra, hogy a képviselőházban esetleg ehhez a módosításhoz hozzájárulnak, annyiban lehet remény, mert egyrészről bizonyára véget akarnak vetni a két ház közötti conílictusnak, másrészről a javaslat alapelvei sértetlenül fenn vannak tartva és a különbség csak abban van, hogy az alakszerűségek é? jogi következmények a törvényhozás felhatalmazása alapján kibocsátandó rendelettel fognak szabályoztatni. De, méltóságos főrendek, ha már felszólaltam, és a jelzett módositványra vonatkozó álláspontomat jelezni bátorkodtam, nem hagyhatom minden észrevétel nélkül Nagyvárad bíboros püspökének imént elhangzott igen fényes előadását. Megszoktuk ő emínentiájától azt, hogy mindig magas álláspontra helyezkedvén, lehet mondani, hogy az eloquentiának, a szónokiásnak minden külső formájában mozgó beszédet szokott tartani és ritka dolog az nála, hogy ez a hatását eltéveszsze. De engedje meg ő eminentiája, érvelési modorában, érveinek összeállításában van egy sajátszerű jellemvonás, melyet majdnem minden felszólalásában megtalálunk. És ez az, hogy többnyire önkényesen állítja fel a praemissákat, és azután ezen önkényesen felállított praemissákból nagy bravourral levezeti a hatásos consequentiákat. Én bocsánatot kérek, ilyen nagy állítást nem mernék koczkáztatni, ha be nem tudüám bizonyítani azt. Az imént is a rendeletekről szólva ő eminentiája mindazt, a mit az alkotmányellenes és törvényellenes rendeletekről, alkotmány- és törvényellenes ordonnance-okról és pátensekről fel lehet hozni, a mit a philosophíai tapasztalat és jog felhozhat egy törvényellenes és alkotmányellenes rendeletről, — mondom — azt átalánositja és egyátalában a rendeletek ellen fordítja és nagy bravourral alkotmányos színbe burkolva a rendeletek tekintélyét meglehetősen leszállítja. A törvény erejével és tekintélyével szembeállítja az alkotmányellenes rendelet hátrányait. Éppen oly érvelési modor ez, engedje meg ő eminentiája, hogy még egyet felhozzak, — mert mondtam, hogy ez az érvelési modor nála nem ritka, — midőn a kilépés szabadságát azonosítani méltóztatik a vallástalansággal. (Felkiáltások: Hiszen mi egyéb?) Bocsánatot kérek, a bevett és elismert felekezeten kivül való