Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.
Ülésnapok - 1892-78
82 LXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. Gall József jegyző (olvassa a módosít ványt). Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi minister: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Ő excellentiája módosításának az a czélja, hogy »a görög-keleti szerb és román« kitétel eléje tétessék »az evangélikus református és az ágostai evangelikus« kitételeknek. Ö excelleatiája azt mondja, hogy ez pusztán egyszerű stylaris módosítás. A menynyiben ez egyszerű s pusztán stylaris módosítás, én bátor vagyok megjegyezni, hogy minden stylaris módosításnak czélja az, hogy világosabbá és praegnansabbá tegye a szöveget. Ezzel a módosítással a szöveg nem lesz világosabb és praegnansabb, mert éppen azt fejezi ki, a mit a mostani szövegezés kifejez: tehát a stylaris módosítás czélja elesik. De bocsánatot kérek, ha megváltoztatjuk a szöveget, akkor annak a rangsorozatnak, melynek lételét tagadjuk, bizonyos árnyalata mégis fenforogni látszik. És ez is egyik ok arra, hogy a módositványhoz hozzá ne járuljak. (Felkiáltások balfelöl: Maradjon!) Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú eb nök . . . Gyulai Pál jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső b.: Majd ő excellentiája után! Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! Én abból a szempontból indulok ki, hogy e törvény által Magyarországon a különböző egyházak és felekezetek között valami rangsorozat megállapítása nem czéloztatik, e kérdés itt fel nem vettetik; e tekintetben semmi megállapodás nem jön létre. A törvény különben is, akármi legyen szövege, e tekintetben szabályt nem fog alkotni és nem fog praejudicálni, ha ez a kérdés a törvényhozás előtt felmerül, vagy az életben elintézésre kerül. Ha tehát valamit kell szem előtt tartanunk e tekintetben, azt kell kívánni, hogy azok a formák, a melyek itt megállapitandók, — ha nem is birnak ügydöntő nyomatékkal, de mégis olyanok, a melyekhez kegyelettel ragaszkodnak az ország különböző egyházai — incidentaliter meg ne változtattassanak. Már pedig az a sorrend, a melyet ő nagyméltósága javaslatba hoz e tekintetben, törvényeinkben el van fogadva, kivéve egyedül a financiális törvényben használt sorrendet, a mely financiális törvény nem bír az alkotmányos gyakorlatban azzal a nyomatékkal, melylyel régibb törvényeink birnak és aj melyeknek kegyelettel való fentarlása a történelmi fejlődés iránti kegyeletből is következtethető. Ha ezt megváltoztatjuk, — habár nem akarok sérteni senkit —• némelyek azt következtethetik belőle, hogy jogot akarunk megvonni és nem akarunk megvonni, jogot akarunk adni és nem akarunk adni. Az a körülmény pedig, hogy esetleg itt a szövegezés ilyen és annak megváltoztatása a kérdést mégis evidentiába hozza, szerintem nem latba vetendő. Mert végre is a kérdés már föl van vetve és annak olyszerű eligazítása, a minőt ő nagyméltósága kér, nem eleveníti fel, hanem éppen elejti a kérdést, mert igy nem térünk el a törvények szövegezésében szokásos stylustól. Én tehát e különben nyomatéknélküli módosítást elfogadásra ajánlom. (Felkiáltások: Szavazzunk !) Gyulai Pál jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső b.: Elállók! Elnök: Ha nem kíván senki szólani, a vitát bezárom, felteszem a kérdést: a kik az indítványt elfogadják, méltóztassanak felállani. (Megtörténik.) Ez határozottan kisebbség. Marad tehát az eredeti szöveg. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a II. fejezet czímét.) Itt a bizottságnak az a tiszteletteljes indítványa van, hogy e ezímet méltóztassanak a következővel felcserélni: »A jövőben törvényesen elismerendő vallásfelekezetekről.* Zichy Nándor gr.: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Én már a minapi táigyalás alkalmával e szakasz kihagyását javasoltam, abból indulva ki, hogy a minis^ teriumnak úgyis hatáskörében lesz, valahányszor annak szükségétlátja, valamely vallásfelekezet törvényesít ését és törvényes viszonylatainak megállapítását illetőleg törvényjavaslatot előterjeszteni. E részben a törvényhozás mindenkor esetrőlesetre határozhat. Ezt tartom a leggyakorlatiabb
