Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-77

64 LXXVÍI. ORSZÁGOS ÜLÉS. tolóra, a mit oly férfiú, a kiről ennek a főrendiháznak talán majd minden tagja csak tiszteJettel és kegyelettel emlékezik meg, 1867. deczember 23-án egy hasonló természetű kérdésben intézett a méltóságos főrendekhez: »Ne akarjunk se okosabbak, se boldogabbak lenni, mint Európa más nemzetei, a melyek a polgárosodás és állami jólét sokkal magasabb polczán állanak, mint mi; ezeknél pedig, melyeknek példájára oly gyakran más, sőt nem mindenben alkalmazandó dolgokban annyira szeretünk hivatkozni, ezen kérdés rég megszűnt kérdés lenni.« Idősb Szögyény László mondotta ezt akkor, a mikor az izraeliták emancipatiojáról szóló törvényjavaslatot tárgyalták. Én is azt mondom, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadság kérdése megszűnt már a művelt nyugaton kérdés lenni. Méltóságos főrendek! Szüntessük meg nálunk is már, hogy ez a legegyénibb szabadságjog kérdés tárgyává tétessék. Legyenek szívesek hozzájárulni a képviselőház nagy többségének akaratához, hogy igy azután ezt az utolsó, ezt a nagy elemi szabadságjogot is törvénykönyvünkben bírhassuk, s akkor azután hozzáfoghassunk azokhoz a nagy nemzeti feladatokhoz, mely feladatok teljesítése mégránk vár. Ajánlom a törvényjavaslatot elfogadásra. (Élénk helyeslés és éljenzés balfelSl.) Gáll József jegyző: Zay Miklós gróf! Zay Miklós gr.: Nagyméltóságú elnök út! Méltóságos főrendek! (Halljuk.

1 Halljuk!) Egy lezajlott küzdelem utóhangjai azok, a melyek most e magas házban elhangzanak. Ama tárgy, a melylyel most másodízben van szerencsónk foglalkozni, nem tartozik azok közé, a melyek az egyházpolitika lényegét képezik és az állami érdek szempontjából még a t. túloldal sem hozhat fel semminemű okot arra, hogy a nagyméltóságú ház a felekezei nélküliséggel szemben elfoglalt álláspontját módosítsa. Értem ugyan a nagyméltóságú kormány taktikáját, tudom, hogy miért hozza vissza nekünk a felekezetnélküliségről szóló szakaszokat, a nélkül, hogy azt országos érdek szempontjából helyeselhetném. Az elöbbeni kormány taktikája elejétől fogva az volt, hogy változatlanul kívánja keresztülvinni javaslatait, hogy előre el akarta vágni a kritika és a megalkuvás útját, más szavakkal: a katholikus »non possumus«-szal, a katholikus dogmával szembe akarta állítani a radicalis dogmát. Ez ügyes taktika volt, elismerem, de hogy megfelel e Magyarország érdekeinek, az más kérdés. Részemről csak ismételhetem azt, a mit a múlt alkalommal elmondottam, hogy t. i. a nagyméltóságú kormány a saját akaratánál fogva kívánja a magyar nemzetet boldogítani a felekezetnélküliséggel, a mely után senki semmi vágyódást nem érzett. Átalában abnormis jelenségnek tartottam mindig, hogy épen a kormány részéről akarnak ilyen intézményeket az országra tukmálni; mert az csak világos, hogy a helyes kormányzati politika egyik előfeltétele az, hogy az államfentartó intézmények, melyek közé a vallásfelekezetek is számitandók, jelentékeny csorbát ne szenvedjenek. A politikai helyzetre vonatkozólag szívesen elismerem, hogy az egyházpolitika reformeszméje megakadályozta az 1867-es alapon álló párt teljes felbomlását, de — szerintem — az állandó összetartás eszköze azért nem lehet. Felbontó eszmékkel, doctrinair újításokkal a mai kor gyermekét sokáig áltatni, radicalis jelszavakkal a koplaló mezőgazda száját betömni nem lehet. (Igazi ügy van! jobbfelöl.) Az elavultjelszavak, melyek igazi hazájukban, NyugatEurópában sem gyújtanak többé, a sok tekintetben elmaradt magyar hazában sem válhatnak a kormány kerekének kenőolajává. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl.) A sok tekintetben félszeg Tisza-korszak után, midőn sok komoly munkával volt a nemzet elfoglalva, midőn az állam eszméjét kellett erősíteni kifelé és befelé egyaránt és a merev párturalom árnyékában mindenki saját érdekének érvényesítésén dolgozott, a politikai szilajság korszaka következett. Az átalános felkavarodás közepette azután hazánk minden baja felszínre került és komoly munka helyett mihaszna lármának és parlamenti üres színjátékoknak voltunk szemtanúi. De, méltóságos főrendek, a dagály után jön az apály. A mi nemzetünknek sem id#je