Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-77

LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 55 tos haladás és a szükséges mérséklet meggyőződését felébreszteni. Előre bocsátom, méltóságos főrendek, hogy én senkit sem akarok vallása miatt polgári jogaiban megszorítani, vagy épen üldözni. Kizárja ezt nemcsak a kereszténység második főtőrvénye, de kizárja a honszeretet is, mely a hazafiak hatalmi és értelmi összetartásában adja meg az országnak legbiztosabb támasztékát. (Élénk helyeslés.) Azonban megromlott agyvelejű rajongóknak, idegenből ideszakadt haszonleső speculansoknak, nagyzásban szenvedő hilujitóknak nem akarok tárt kaput nyitni és alkalmat szolgáltatni, hogy a nálunk annyira szükséges összetartást még ők is rontsák és törvényes oltalom mellett szabadon bujtogathassanak a jelenben fennálló felekezetek és egyházik ellen; hogy szédeleghessenek ártatlan népünk szivvilágában és ezzel gyökereiben ostromolhassák a magyar társadalmat. Azon érv felett, hogy az embernek jogában áll a maga hitbeli meggyőződését követni, nem akarok vitatkozni. Nem ií arról van itt szó. Egészen más az, hogy bárki a maga vallásos meggyőződését — mely utoljára is subjectiv — mások, különösen a hiszékeny és napjainkban a szükség és nyomor közt ilyenre ugy is hajlandó népre ráerőszakolja, mindjárt külön gyülekezetet alakithasson. Megengedem, hogy e felett is lehet vitatkozni, akademice éitekezni, de a gyakorlatban a dolog ismét másként áll. Maga az állam is elismeri ezt, midőn éppen a tárgyalás alatt levő javaslatban a saját érdekei megóvására korlátozó befolyást biztosit magának. íme, az állam a vallás szabad gyakorlatát magára nézve még sem tartja valami ártalmatlannak és korlátlanui megengedhetőnek. Csak a vallásra és az egyházakra nézve tartja azt ártalmatlannak és korlátlanul megengedhetőnek, meg nem gondolva, hogy az innen eredő kár első sorban az államra esik vissza. Á törvényjavaslat hivei azt állítják, hogy a vallás szabad gyakorlata mellett az állam javára jótékony verseny fog kifejlődni a vallásosság és erkölcsösség terén. A külső hatást, a látszatot tekintik csupán, de figyelmen kivül hagyják azokat a veszélyeket, melyek bensőleg hatnak a nemzet egységének bomlasztására és átalában nem tűnnek fel azonnal mindenkinek. Hogy a versenygés e fajtája, a mely a keresztény igazságokat, a íegfenségesebb és a legszentebb eszméket kalmár-versenyre bocsátja az emberi furfanggal, mennyire elfajulhat és mennyi akadályt gördíthet majd az állam egységes fejlődése és haladása elé, azt nem veszik számításba. Megengedik, méltóságos főrendek, hogy felhő zam Myndus városka esetét. Ez a kicsiny káriai révváros locahs, túlzó patriotismusból egy terjedelmével arányban nem álló nagy kaput építtetett. Szomszédai mosolyogva figyelmeztették: Myndus polgárai, zárjátok be kaputokat, nehogy a várostok kiszaladjon rajta. Én is arra kérem a méltóságos főrendeket, ne nyissanak hazánkban a vallásszabadságnak ily tág kaput, mert félő, hogy még az a fogyatékos vallásosság is, a mi nálunk található, kiszalad rajta és eltűnik közülünk. (Tetszés jobbfelől.) Tüzetesebben is indokolni akarván álláspontomat, kijelentem, hogy a mondottakon kivül főképp a következő okokból ellenzem e törvényjavaslatot: mert felette radícalis, mert szükségességének ratioját sehogy sem tudom feltalálni; mert a vallásfelekezetek autonóm szervezetében a nemzet egységét szétmállasztó túltengést idézhetne elő; végLe mivel ujabb nehézségeket támaszt a községek administratiojában. Felette radicalisnak mondottam a törvényjavaslatot. A liberális Montesquieu abban a nézetben van, hogy túlságos szabadsággal biró nemzeteket bajos vczetui, kormáuyozni. Természetes, hogy az ily államokban egyfelől a hatalom megtartásáért, másfelől annak elnyeréséért kifejlődő politikai küzdelemben, melyet az irigység még jobban elmérgesit, az egyetemes jő könnyen szem elől téveszthető és a nagymértékben kifejlődött pártszenvedély a fokozatosan és biztosan haladó előmenetelnek ezer akadályát görditi útjába. Nagy nemzetek: az angol, német, franczia, olasz sokat koezkáztat-