Főrendiházi napló, 1892. V. kötet • 1895. január 19–május 29.

Ülésnapok - 1892-79

r LXXIX. OR! De felette csodálatos, hogy abban az órá­ban, melyben a mai napon elvi magaslatról a vallás szabad gyakorlatára vonatkozó törvény­ben az egész ügy minden képzelhető vonat­kozásában, úgy, hogy jövőre nem támadhat oly vallás az országban, melynek ügye el ne volna intézve: ugyanabban az órában egy vallásnak kiváltságos előnyt kívánunk adni, s elzárjuk annak útját, hogy e kiváltságok, ha indokoltak, egy esetleg alakulandó keresztény, vagy nem keresztény felekezetnek is megad­hadtók legyenek. Az én álláspontom más volt. Én esetről-esetre kívántam a különböző felekeze­tek ügyét törvényesen szabályozni. Ismétlem, semmikép sem ellenzem magát a dolgot, hanem csak azért, mert e törvény­nek létjogát nem látom, mert e törvény, ha tán magában tekintve nem volt felesleges, most már teljesen felesleges és minden tartalom nélküli, mert minden, a mi benne foglaltatik, már úgy is törvényesíttetni szándékoltatik, vagy már törvényesíttetett. Ez oknál fogva, tisztán azért, hogy kalapot emeljünk, a mi nem lehet feladatunk, a mely eljárás nincs indokolva, a törvényjavaslatot a tárgyalás alapjául el nem fogadom. Gyulai Pál jegyző: Szápáry Géza gróf, főudvarmester! Szápáry Géza gr.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Múltkori nyilat­kozatomhoz képest én az izraelita vallás re­ceptiójáról szóló törvényjavaslatot átalánosság­ban elfogadnám, elfogadnám a társadalmi egyenlőség szempontjából. De mielőtt ezt teszem, tisztelettel azt a kérdést intézem a kormányhoz, hajlandó-e elfogadni azt az indítványomat, hogy a 2 §. kihagyassék, minthogy ez nemcsak a katholikusok, hanem az egész kereszténység tanaiba ütközik. Ettől teszem függővé sza­vazatomat. Gyulai Pál jegyző: Szontagh Pál! Szontagh Pál: Nagyméltóságú elnök, koronaőr ur! Méltóságos főrendek! Valamint ő excellentiája Zichy Nándor gróf úr kijelen­tette, hogy nem kell hosszú beszédet tartania, mert már a múltkor előadta nézeteit: én is hasonló elöljáró beszéddel élhetek, mert én is előadtam már a múltkor nézetemet. ;ÁGOS ÜLÉS. 111 Nem szándékozom tehát hosszú oratióval untatni a főrendiházat, hanem kijelentem, hogy elfogadom a törvényjavaslatot átalánosságban és részleteiben három okból: társadalmi, köz­gazdasági és hazafiúi szempontból. Ezeket bővebben nem fejtem ki. Különben is csak egy beszéd ösztönzött felszólalásra, tudniillik a fokhagymaszag emle­getése. Én pedig azt mondom: a zsidófaj kitűnő faj. Mint Disraeli mondja: ezt nem pusztíthatta el a föld kerekéről sem Néró gyújtogatása, sem a középkor máglyái S nem pusztíthatták el az újabb bécsi antisemita heczczek sem. Ezt a fajt én nemes, kiváló fajnak tartom. Hogy magyarországi példákat mellőzzek, ott van e faj képviselői közül Rothschild báró az angol felső­házban, a kinek egy lányát Rosebery lord vette el. Vájjon elvette volna-e, ha az csakugyan olyan gonosz faj volna 1 ? Ott volt Spanyol­országban Mendisabal pénzügyminister. Maga Beacousfield lord, a ki szintén zsidó volt, nagy sikerrel kormányozta Angliát a liberalismus elvei szerint, és nem okozta az állam disunióját. Sok más nagy embere is volt a zsidófelekezet­nek. Napóleon seregében is szolgált egy tábornok, a ki zsidó volt; neve most nem jut eszembe. Magyarországon egyszerű újságírót ismertem, ki sokkal nagyobb alapitványokat tett, nem felekezeti szempontból, hanem közhasznú alapit­ványokat, literatúrai jutalmakra; nem akarom megnevezni, tudja az, a ki literaturával foglal­kozik, oly alapitványokat telt, hogy mondhatom, igen sok nagy vagyonú férfiút párosával, hármanként kell összeszedni, mig olyan fun­dátiót tesznek. Kötelességemnek s feladatomnak érzem, hogy úgy, mint a múltkor reá szavaztam a törvényjavaslat elfogadására, most is a javaslat átalános, mint részletes elfogadására szavazzak (Helyeslés balfelől.) Elnök: Szólásra senki sincsen följegyezve. Kivan még valaki szólani? Wlassics Gyula vallás és közoktatás­ügyi minister: Nagyméltóságú elnök úr, mél­tóságos főrendek! Szápáry Géza gróf főudvar­mester ő excellentiájának kérdésére kötelességem kijelenteni, a mint az beszédemből is kitűnik,

Next

/
Oldalképek
Tartalom