Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-66

94 LXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. Ha elvi szempontból bíráljuk a javaslatnak ezen intézkedését: akkor első sorban előttem és azt gondolom, igen sokak előtt az áll, hogy az államnak nincs joga határozni a felett, hogy egy önrendelkezéssel biró állampolgár micsoda vallásfelekezethez tartozzék. Hiszen ha meg volna az államnak ez a joga, és az állam ezt gyakorolná: ez a lelkiismereti és vallásszabadságnak olyan megsértése volna, melyei a valódi vallási érzület el nem viselhet. Hitbeli dolgokban parancsolni nem lehet: de nem is szabad. Nem lehet azért, mivel a parancs végre nem hajtható, mivel nem lehet biztosítani, a mit az állam akar végrehajtás útján. És nem szabad parancsolni, mert eltekintve attól, hogy a törvény által elrendelt parancsot nem lehet végrehajtani, — eltekintve attól, hogy a parancsszó nem változtatja meg az illetőnek meggyőződé sét és nem változtatja meg annak belső lelkületét, — nem szabad, méltóságos főrendek, hogy az állam ilyen intézkedést törvénybe igtasson, vagy ha ilyen már van, azt fenn is tarlsa, mivel a legfőbb ethikai momentumok tiltják azt, hogy az állam külső kényszeritő be folyást gyakoroljon ott, a hol az embernek a teremtő iránti viszonyáról van szó. Mennél inkább ragaszkodom én saját vallásos meggyőződésemhez, mennél inkább követelem, hogy saját vallási meggyőződésem respectáítassék, annál inkább kell tisztelnem másnak, ettől eltérő vallásos felfogását, (Élénk helyeslés lalfelől.) annál inkább kell kizárnom mindent, a mi valakinek az enyémtől eltérő vallásos meggyőződését sérti. Mert, méltóságos főrendek, »quod uni justum, alteri aequum«. De ha az államnak nincs joga határozni a fölött, hogy önrendelkezéssel biró egyén mily vallásfelekezethez tartozzék : ezzel szemben igenis van az államnak egy kötelessége, kitöltenie azon űröket, melyek a vallásos felfogások között léteznek, intézkednie azon kérdésekben, melyekben az illető felekezetek, mint testületek egymással nem tudnak megegyezni. S e kérdések közé tartozik kétségtelenül az áttérés is. Hogy a törvényhozás mindig e felfogást vallotta, bizonyítják azon törvényes intézkedések, melyek e tekintetben úgy nálunk, mint a kü|földön ismételten hozattak. De ha az államnak nincs joga határoznia arról, hogy önrendelkezéssel biró egyén mily valláshoz tartozzék s másrészt kötelessége kitöltenie azt az ürt, mely a felekezetek között van s in specie intézkednie az iránt, hogy a ki az egyik vallási felfogásban nem talál többé lelki boldogulást, mily formák között térhessen át más felekezetre : akkor még fölmerül elvi szempontból az a kérdés, hogy lehet-e ez elvvel szemben kivételt tenoi az izraelita felekezetre nézve azért, mert a keresztény felfogás szerint az, a ki egyszer megkereszteltelett, meg nem szünhetik keresztény lenni? Azt hiszem, attól a percztől fogra, hogy az állam uralkodó vallást nem ismer, hanem a vallásfelekezetek egyenjogúságának és viszonosságának alapelvére helyezkedik, ily kivételt tenni nem lehet. Nem tartozik ide indokolni, hogy az egyenjogúság és viszonosság miért szükséges. Azt gondolom, hogy ezen már régen túl vagyunk. De annyi előttem világos, hogy ez alapelvnek termesze tes, szükségszerű folyománya az, hogy mihelyt az állam azt magáévá tette, nem szabad többé oly rendelkezéseket alkotnia, melyek ellentétben vannak ez alapelvvel, melyek ez alapelvet megdöntik, a melyek ellenkeznek azzal, a mit az államnak biztosítania és fentartania kötelessége, tudniillik a vallás, egyenjogúság és felekezeti viszonosság. így állván a dolog elvi szempontból, nézzük már most agyakorlati szempontot. Én éppen nem kívánom megkönnyíteni az áttéréseket, előmozdítani oly esetekben, a midőn anyagi érdekből történnek, vagy más mellékkörülmény s nem a hitbeli meggyőződés vezérli az illetőt. De a jelen esetben, midőn az izraelita vallásról van szó, azt gondolom, hogy azok az anyagi érdekek, melyekből az áttérések gyakrabban megtörténhetnek, majdnem teljesen kizárvák. A gyakorlati életben felmerülő azon körülmény, hogy valaki áttér azért, mert házasságot kivan kötni, ezentúl nem fog beállani, ha az átalánosan kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslat törvényerőre emelkedik. Akkor nem lesz szüksége az illetőnek arra, hogy a keresztény hitről a zsidó hitre térjen át. Az a másik anyagi indok, mely szintén gyakran mutatkozik, hogy társadalmi előnyök miatt történik meg az át-