Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.
Ülésnapok - 1892-66
LXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 91 menyek nyomán helyes módon czélozza megoldani, a mennyiben erről külön törvényjavaslat szól, mely a vallásfelekezetnek közjogi állását fogná megállapítani. Nézetem szerint, méltóságos főrendek, a legegyszerűbb igazság és a politikai raison egyaránt javalják azt, hogy egy oly hitfelekezetnek közjogi állása, mely híveinek úgy számánál, mint értelmi és vagyoni súlyánál fogva az ország lakosságának igen jelentékeny részét képezi, közjogunk alapelveinek megfelelően a felekezeti jogegyenlőség alapján állapíttassák meg. Ezen egyszerű okból fogadom én el a törvényjavaslatot. Jól tudom, hogy a törvényjavaslat némely intézkedései ellenében azon ellenvetés tétetik, hogy azok ellenkeznek a katholikus egyház dogmáival, vagy a mint ezt ma már Zichy Nándor gr. úr ő nagyméltósága, még tovább menve, mondotta, ellenkezik a kereszténység fogalmával. Hallottuk már előzőleg e teremben éppen a kereszténység alapján szilárdan álló ellenkező felfogásokat és ezért én azt, hogy a javaslat a kereszténység fogalmával ellenkezik, megérteni egyátalán nem tudom. De, méltóságos főrendek, az egyes egyházak dogmáiból mentett ilyen ellenvetések, úgy hiszem, az állam törvényhozása előtt figyelembe egyátalán nem jöhetnek, különösen akkor nem, mikor interconfessionalis viszonyok rendezéséről van szó. Jól tudjuk mindnyájan, hogy az 1791 : XXVI. t.-cz. bizonyos cautelák közt megengedte a katholikus vallásúaknak az evangélikus vallások egyikére való áttérést. Akkor, méltóságos főrendek, a törvény ezen, valamint a többi intézkedéseivel szemben is, ugyanazon ellenvetések tétettek, melyek ma felhozattak. Hosszú és heves küzdelem után a törvény mégis létrejött és eltelvén annak uralma alatt egy emberöltő, békesség volt a felekezetek közt, javára az országnak és hozzáteszem, javára az akkor még uralkodó katholikus egyháznak is, mert alkotmányos országban, a hol szabad a discussió, valamely vallás állását semmi sem képes annyira megingatni, mint a türelmetlenség, mint a felekezetek fölött gyakorolt, vagy legalább gyakorolni szándékolt erőszak. Erős bennem a hit, hogy ezen javaslat a j többi egyházpolitikai javaslatokkal törvényerőre fog emelkedni és nem kétkedem abban egy csöppet sem, hogy ha mindannyi törvényerőre emelkedik, éppúgy mintáz 1791-iki nagy egyházpolitikai alkotás után, most is vissza fog állani a béke a felekezetek közt és vissza fog térni a kedélyek nyugalma. Elfogadom a törvényjavaslatot átalánosságban a részletei tárgyalás alapjául. (Élénk helyeslés balfelöl.) Gyulai Pál jegyző: Szécsen Antal gróf! Szécsen Antal gr.: Nagyméltóságú elnök ur! Méltóságos főrendek! Álláspontomat jelzem e kérdéssel szemben és mindenekelőtt kijelentem, hogy a szerencsére hazánkban még el nem terjedt antisemitismusnak leghatározottabb ellensége vagyok, és azt egész kiterjedésében kárhoztatom. Nem tagadom, hogy a zsidónépesség és a keresztények között faji és vallási ellentétek és hagyományos félreértések léteznek. Ezeknek orvoslására azonban oly módot keresni, mely a szenvedélyekre hivatkozik ott, a hol csak a bölcs és higgadt megfontolás és a dolgok nyugodt megbeszélése vezethetne kedvező eredményre, véleményem szerint oly irányzat, mely nagyon veszélyes s összefüggésben van azon irányzatokkal, melyek a társadalmi viszonyok nehézségeinek megoldását, szintén a szenvedelmek és túlzás utján keresik. Ennélfogva ellenvetéseim a törvényjavaslat ellen leginkább abban központosulnak, hogy véleményem szerint úgy ez a törvényjavaslat, valamint a többi összes törvényjavaslatok két eltérő irányzatnak elvét és kifejezését képezik. A bevett vallások eszméje és a vallásszabadság teljes szabadságának eszméje két eltérő irányzat, mert ott, ahol csak a bevett vallások tekintetnek jogosítottaknak, a másik eszme nem érvényesíthető és ha érvényesíttetik, ez a bevett vallások eszméjét sokban megingatja 1 és mellőzi. E tekintetben a törvényjavaslatban különösen egy intézkedés foglaltatik, s csak erre nézve vagyok bátor a mélyen tisztelt főrendiház türelmét igénybe venni. Előrebocsátom, hogy nem tudom bizonyosan, vájjon most lehet-e ezen intézkedéshez szólni vagy csak a részleteknél? Ha ez az eset állana fenn, úgy észrevételeimet az elnök úr figyelmeztetése foly12*