Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-64

3 8 LXIV. ORSZ A GOS ÖLÉS. mind a két intézményt egyszerre, mintegy egy lélekzetre életbeléptetni sokallom. Elismertem az oly törvényhozó érdemét, a ki ezen törvényhozási rendszert viszi előre, a ki fokozatosan lépteti ezt életbe, A két első eszme elfogadását a legmelegebben pártoltam, csak azt mondtam, talán más szavakkal, de ugyanazon értelemmel, hogy a zsilipeket rohamosan és egyszerre felemelni nem helyes dolog; a zsilipeket akkor kell felemelni, ha a végső szükség parancsolja, ha azok felemelése nélkül az ár elöntené a tájat, a vidéket. Egy ilyen zsilip, melynek felemelésével az anyagi veszély, melyet egyéb érvek mellett kifejeztem az egyházak veszélyéről, csak mellékes érv volt az én beszédem ; én annak logikai következményét, szükséges voltát e pillanatban nem is tagadom. Ezért kérem a méltóságos főrendiházat és az én igen tisztelt és szeretett barátomat, kinek nézeteit egyedül csak az időpont megválasztásának alkalmasságára nézve veszem tagadásba, ne méltóztassanak — legkevésbé pedig ő — engem azok közé sorozni, a kik a haladás, a haladás eszméi, a, szabadság, a vallási és lelkiismereti szabadság ellenségei. Legelső szavam annak kijelentése volt, hogy a protestáns ember ezt nem is tehetné, mert az ő létjoga, alapja a lelkiismereti s vallási szabadság. Ezzel kivántam magamat igazolni a méltóságos főrendiház szives figyelmébe, és különösen ő méltóságának felfogása ellen, kérem méltóztassanak ezt tudomásul venni. Gyulai Pál jegyző: Prónay Dezső báró! Prónay Dezső b.: Méltóságos főrendek! A tiszta és benső meggyőződés hangja bennem mindig bizonyos tisztelet érzetét kelti fel, még akkor is, ha az álláspont, a melyet én elfoglalok, teljesen ellentétes azzal az állásponttal, mely valakit arra késztet, hogy benső meggyőződését az őszinteség hangján kifejezze. Zichy Nándor gróf ő nagyméltóságának felszólalása reám azt a benyomást tette, hogy őt ily őszinte benső meggyőződés készteti szólásra. Mennél inkább ragaszkodunk nézeteinkhez, annál közelebb fekszik az is, hogy egy bizonyos mértékig elfogultak legyünk s ezért hocsássa meg nekem Zichy Nándor gr. ő nagyméltósága, ha én azt hiszem, ő sem ment némi elfogultságtól. Nem ment az elfogultságtól különösen akkor, ha okát keresi annak, miért kell nekünk ma a vallás szabad gyakorlatáról szóló és a vele összefüggésben álló többi törvényjavaslattal foglalkoznunk. Azt mondta Zichy Nándor, gr. hogy azt a fájdalmas állapotot, a melyben mi vagyunk — t. i. ő és elvtársai — nem »mi idéztük elö«, nem ő idézte elő. Az én meggyőződésem ezzel ellenkező; azt, hogy az egyházpolitikai törvényjavaslatok a parlament elé kerültek, azon kör és azon körnek magatartása idézte elő, mely körnek, ha talán nem is központja, de mindenesetre kimagasló alakja Zichy Nándor gr. Az állam és egyház közötti viszony fejlődött nálunk történetileg úgy, mint Európa legtöbb államában. A törvényesen bevett vallásfelekezeteknek bizonyos egyenjogúságához és egy bizonyos egyensúlyához jutottunk el. Ezen fejlődésnek zárköve volt az 1868 : LIII. t.-cz. Ez az állapot, t. i. a törvényesen bevett vallásfelekezetek rendszere fenmaradhatott volna Magyarországon még igen sokáig, ha azon törvényeket, melyeken az nyugodott, mindenki bona fide acceptáltaés tiszteletben tartotta volna és ha a kormánynak ama törekvése, hogy azon törvények ne csak papíron maradjanak, de valósággal átmenjenek az életbe, nem találkozott volna oly ellenzéssel, a mely ezen kérdést,—mert átvitte a vallási térre —• kétségkivüí bizonyos mértékig diadalára vezette azoknak, a kiknek kezében volt az erősebb fegyver és a vallási meggyőződés, a legerősebb fegyver, a melylyel ember bir, e téren tehát vezetett a római kath. egyház diadalára. De másrészt az államnak compensatiót és támogatást kellett keresnie azoknál is, a kiknek a társadalomban és az államban való egyensúlya ez által meg volt zavarva. Az 1868. évi LIII. t.-czikkneknem is a maga teljességében való végrehajtását kísérelte meg egy ministeri rendelet, hanem mit kívánt az a ministeri rendelet biztosítani ? Csupán azt, hogy ne történjék meg az, a mi mindig és mindenütt meg fogja zavarni a vallásfelekezetek közti békét: a proselita-csinálás bizonyos alattomos neme, mely éppen ezért gyanút kelt és éppen azért kihiv a retorsióra. Azon fájdalmas állapotot, melyre