Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-67

XLVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 117 elsőt illet, ő méltósága a veszprémi püspök által benyújtott módositvány első és lényeges pontjában azt tartalmazza, hogy a szülői megegyezés ne az itt megjelölt közegek, tudniillik a közjegyző, a járásbiró és a főszolgabíró előtt történjék, hanem az illető bevett egyházhoz tartozó lelkészek bármelyike előtt. Méltóságos főrendek! Ezt a módositványt én határozottan ellenzem és kérem a méltóságos főrendeket, ne méltóztassanak azt elfogadni. Nem is tartom szerencsésnek, mert ha valamely módositvány azon szerencsétlen reversalis-korszak és az arra vonatkozó küzdelmek emlékét megújítani képes, ez a módositvány teljesen felidézi azt. Megvallom, hogy én magának ezen actusnak természetével sem tartom megegyeztethetőnek azt, hogy a lelkészek előtt történjék a megegyezés és nem a törvényben kifejezett közegek előtt. És ebben a tekintetben nem kell nekem egyébokra hivatkoznom, mint a melyeket a veszprémi püspök úr ő méltósága előadott, mert ha ezen okok, mint ő magát ismételten kifejezte, tekintetbe jöhetnek a javaslatban felsorolt közegek tekintetében, sokkal nagyobb súlylyal jöhetnek tekintetbe az általa ajánlott közegekkel szemben. Ő méltóságának főoka az volt, hogy ha valaki közhatóságok, tehát a járásbíróságok és főszolgabirák előtt — a közjegyző nem lévén közhatóság, ezt elhagyom — megjelenik, bizonyos elfogultsággal jelenik meg és bár ha azok pártatlanságában nem akart kételkedni, mégis azt mondta, hogy pártatlanságuk iránt nem teljes bizalommal jelennek meg ott a felek, mindenesetre pedig elfogódva és oly hangulatban, mely a szabad akaratnyilvánításra nem kedvező. Ennek én ellenkezőjét hiszem. Azt tartom, éppen a hatóság előtti megjelenés a szabad, a valódi akarat kijelentésének biztositéka. Hát kérem, lehet-e ezen megegyezésre állásánál fogva elfogultabb közeget választani, mint az egyik vagy a másik felekezet lelkészét ? (Élénk helyeslés balfelöl.) Én visszaadom a bókot ő méltóságának, én nem állitom azt, hogy minden lelkésznek természeténél fogva elfogultnak fkell lennie, de kétségbevonhatlan igazságot mondok, hogy a közönség részéről minden képzelhető közeg közt ez a közeg az melynek elfogulatlansága legkevesebb bizalommal fogna találkozni. (Élénk helyeslés balfelöl.) És ugyanazon ok, melyet ő méltósága a javaslat ellen felhozott, kétszeres, sőt százszoros erővel fordítható az általa ajánlott közegek ellen és mert ezen oknak oly nagy súlyt tulajdonított, remélem, hogy ennek súlya alatt módositványát visszavonni szives leend. (Derültség balfélöl.) Áttérek már most a többi érvekre. Azt gondolom, nem'fogja nagy súlyúnak tekinteni ő méltósága azt az argumentumot, hogy ezek különben is el lévén foglalva, félő, hogy ezen megegyezésnek közokiratba való foglalására kisebb súlyt fognak helyezni, kevesebb gondot fognak fordítani. Azt gondolom, méltóságos főrendek, ha a törvényhozási czél az, hogy válaszszunk oly közegeket, a kik hivatalos állásuknál fogva kötelezve vannak a legnagyobb tárgyilagossággal és pártatlansággal eljárni, ha a törvényhozási czél az, hogy e megegyezés oly formában és oly módon állapittassék meg, hogy az közhitelű legyen és a későbbi vitákat lehetőleg emberileg kizárja, akkor összes állami organismusunkban ezeknél alkalmasabb közegeket nem fogunk találni, mert mindezen közegek nagy gyakorlottsággal birnak a közokiratoknak, de nemcsak ilynemű közokiratnak, mint a minő most adatnék hatáskörükbe, hanem mindenféle közokirat szerkesztésében. Én tehát nem látom át, — lehel felfogásomban a hiba, — hogy miért ne tanúsítanák éppen ezen közokiratok szerkesztésénél a kellő figyelmet, vagy hogy miért hagyná el őket az állam által különben minden okiratnál feltételezett jártasság. Ez

( megvallom, nem világos előttem. Ellenkezőleg én azt hiszem, hogy e közegek megválasztásában egyrészt a lehető objectivitas biztosíttatott, másrészt biztosíttatott az, hogy gyakorlott és közhiteles tanusitásban már hivatásuknál fogva jártas orgánumok fognak működni. Azt is kétségbe kell vonnom, már állásom is erre jogosít, hogy ha valaki a bíróság előtt megjelenik, már morális szabadságában meg van bénítva, mert hiszen nem mindenki vádlott alakjában jelenik meg a bíróság előtt, sőt ellenkezőleg, én azon örvendetes tapaszialást tettem, hogy a bíróság iránti bizalom, tárgyilagos és