Főrendiházi napló, 1892. IV. kötet • 1894. szeptember 29–deczember 28.

Ülésnapok - 1892-66

104 LXVI. OESZÁGOS ÜLÉS. maga árnyoldala. S mig egyrészt hallottuk a legékesebb szavakban hirdetni azt az elvet, hogy a szülőknek szabadon kell rendelkezhetniök gyermekeik vallásos nevelése iránt s hogy ez az embernek természetadta joga, mégis történtek a múltban kísérletek, hogy a szülőknek ez a szabad rendelkezési joga korlátoztassék kétoldalú kötések, ígéretek által. Én elfogadom azt az álláspontot, hogy a szülőknek természetadta joga az, hogy gyermekeiket bármely vallásban nevelhessék legjobb meggyőződésök szerint. A szülőknek mindig módjukban is lesz, ha akarják, hogy bármit rendeljen a törvény, azt a hitet csepegtessék gyermekeik lelkébe, melyet ők beléjök akarnak csepegtetni, ha c-ak a törvény nem menne odáig, hogy ezen természetadta joggal és ezen erkölcsi befolyással szemben annak korlátozására külső kényszereszközökhöz nyúljon. De azt hiszem, ma ettől félnünk még sem kell. A főszempont, a mit figyelembe kell vennünk s a melyből ezen kérdés megítélésénél ki kell indulnunk, hazánkban ma az, hogy mi alkalmasabb arra, hogy ezen országnak nagy kincsét, a felekezetek közti békeséget és a mi azzal együtt jár, a társadalmi békeséget helyreállítsa ott, hol az úgy látszik, kissé meg van zavarva. Ily esetben meggyőződésem szerint nem indulhatunk ki egyedül abstract elvekből, legyenek azok az elvek bármily szépek, bármily magasztosak, de számolnunk kell a történelmi múlttal, számolnunk kell az adott helyzettel. Ez arra kényszerit engem, hogy visszatekintsek egy kissé ezen kérdésnek történeti fejlődésére, hogy miként volt a kérdés hazánkban törvény által szabályozva s különösen vegyes házasságok esetében a gyermekek vallásos nevelésére miként rendelkeztek hazánk törvényei? Tudjuk, hogy 1791-ben, midőn a XXVI. törvényczikk megalkottatott, mely mindkét hitvallású evangélikusok jogait biztosította, a vegyes házasságból származó gyermekek vallására nézve is az országgyűlésen, annak idején, egymástól eltérő több álláspontot foglaltak el, az egymással e kérdésben szemben álló felekezetek vagy felekezetek szerint csoportosuló karok és rendek. Á római katholikus rendek többségének álláspontja az volt. hogy vegyes házasság esetében a gyermekeknek mind katholikusoknak kell lenniök. Ezzel szemben az egyik törvényjavaslatban, mely miként tudjuk, nem emelkedett törvényerőre, azon elv foglaltatott, hogy a gyermekek nem szerint kövessék szüleik vallását, a fiúk az apáét, a leányok az anyáét, fenmaradván a szülők joga, hogy kölcsönös egyetértéssel másként intézkedhessenek. Ez volt a tiszai kerület javaslata, de nem ez fogadtatott el, s miként tudjuk, a törvény kimondotta, ha az apa katholikus, a gyermekeknek mind katholikusoknak kell lenniök, ha az apa evangélikus, akkor a fiúk apjuk vallását követhetik. E szócska : »possint« ismét sok controvers kérdés, sok élénk heves vitára és súrlódásra adott alkalmat. Utóhangja volt e törvény rendelkezésének az, a mi 1868-ig történt, és 1868-ban egy egyszerű declaratorius törvénynyel ennek véget akartak vetni. Az 1868-iki törvény kezdetben megnyugvással fogadtatott és nem is okozott valami nagy súrlódást. Legyünk nyíltak és őszinték, a törvényt azok tartották meg, a kik ezt meg akarták tartani és a szülők nevelték gyermekeiket abban a vallásban, a melyben akarták. Ha csak ez történt volna, még ebből nem származott volna baj, de, mélt. főrendek, minden vallásfelekezetnek van egy természetes törekvése : a terjeszkedés. Minden vallásfelekezet a hivek szerzését saját szempontjából nemcsak jogának, de kötelességének is tekinti. Ez ellen állami szempontból ott, a hol több vallásfelekezet van egy országban, kifogás nem tehető. Ezen törekvés elé törvényes akadályok nem görditendők, korlátok nem emelendők mindaddig, mig egy- vagy másrészről a hivek szerzésénél nem alkalmaznak olyan módokat és eszközöket, a melyek az országban bevett felekezetek közötti békés együttélés megzavarására fölölte alkalmasak, mert a midőn a felekezetek közötti békét megzavarják, megzavarják egyszersmind a társadalmi békét és a család békéjét is. Hazánkban alapelv volt az, és az 1868-iki törvényből, mely az 1848: XX. t.-ezikkben sarka Ilik, a felekezetek közötti teljes jogegyenlőséget és viszonosságot mondta ki, ez ki is világlik, hogy egy törvényesen bevett felekezetnek sem korlátozza az állam azon jogát, hogy híveket szerezhessen. A proselita-csinálást

J nem tiltja a törvény, csak bizonyos feltételhez köti j ahhoz, hogy az bizonyos mértékig nyilvános-