Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-38

48 XXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. lyekben a közegészségügyi viszonyok ki vannak fejlődve. Nemcsak Angliában, hanem Svédországban, Hollandiában, Németországban, ugy a népmozgalom, mint a közegészségügyi statistika vezetése azon ministeriumban van, mely a közegészségi ügyeket vezeti. Csak onnan lehet kiindulnia a kérdések helyes kijelölésének, csak ott lehet helyesen kijelölni azon statistikai kutatásokat, a melyekkel a tett intézkedések eredményeit ellenőrizhetik, ezért legtermészetesebb volna, hogy a belügyministerium rendelkezzék orvosi statisztikai szakemberekkel. Mindezek olyan kivánatok, melyeket a közegészségügy javításának érdekében bátor voltam felemlíteni, melyek könnyen áttekinthetők és nézetem szerint nem nagy áldozatokat kivannak, meri nem százezekre, hanem csak ezrekre mennek azon költségek, melyekkel mindez eszközölhető. De nem térhetek ki egy oly körülmény előtt sem, melyet ily csekély áldozatokkal létrehozni nem lehet, melyet kellőleg indokolnom kell és ez a mi kórházügyünk. A statistikai füzetek mutatják azt a mindenesetre örvendetes körülményt, hogy mig 1885-ben Magyarországon csak 8000 ágygyal biró kórházi eomplexum létezett, 1892-ben ez már majdnem megkétszereződött és a 14.000-et meghaladta. De hogy a méltóságos főrendek megítélhessék a szükségletet, statistikai adatokból vagyok bátor a következő telelt felemlíteni: 1881-ben a népszámlálás alkalmával, azon a napon, melyen a népszámlálás történt, megszámlált dtak a magyar anyaországban létező betegek, ezek kerek száma 196.000 volt. 1891-ben ismétlődött és ugy mint a közegészségügy legtöbb terén, ezen a téren is javulás észleltelett, t. i. 1891. január 1-én az egész magyar birodalom területén 16:».290 beteg volt, tehát jóval kevesebb, de méltóztassanak tekintetbe venni, hogy ezen az egy napon megszámlált betegeknek több mint a fele idült, krónikus beteg és hány szegény tehetetlen beteg van közte, a kik kórházra utalva vannak. Nem azt értem, hogy a kormány egy nagy actióba bocsátkozzék, mely nem egyezik meg az államháztartás egyensúlyának fentirtásával; annyival kevésbé vélem ezt kívánatosnak, mert sokkal helyesebbnek tartom azt, a mi történik, hogy t. i. az a gyarapodás, mely a kórházak terén az utolsó években létrejött, részint magánjótékonyság, részint pedig a municipiumok tevékenysége által tehát a nagy közönség és nem a kormány beavatkozása által hozatott létre, a mi mindenesetre a legegészségesebb irány, a melyet táplálni, nem pedig gyengíteni kell. Van azonban egy körülmény, a melynél fogva mégis bátor vagyok a nagyméltóságú kormány figyelmét épen a kórházépítés tárgyában felhívni s midőn ezt teszem, hivatkozom maga a kormány többször kifejezett nézetére, t. i., hogy egy országos kórház emelését czélszerünek tartja. Egy ily országos kórház emelését Budapesten annyival is inkább kívánatosnak kell jeleznem, mert itt ismét egy nagy bajunk van az orvosi tanítás szempontjából. Mert nem lévén az egyetem orvosi karának kórháza, nem rendelkezünk azon beteganyaggal, mely az orvosok gyakorlati kiképzéséhez szükséges és a fiatal orvosoknak hosszabb idő kell a gyakorlati kiképzésre mint elegendő anyag melleit kellene, és megtörténhetik, hogy ő nagyméltósága a belügyminister ur akkor, a midőn a maga messze menő reformterveit végbe akarja vinni ugyanakkor szakemberekben lesz hiány, mert a dolog ugy áll, hogy már ma. Magyarország összes orvosainak csaknem a fele hivatalos orvos, ha már most az történik, a mint tervbe van véve, hogy a közegészségügyi szolgálat a gyógyító orvosi szolgálattól elkülönittetik, igen könnyen megeshetik, hogy elegendő szakemberrel rendelkezni nem fogunk. Én tehát az orvosi tanitás emelésének szempontjából is kívánatosnak tartom ezt és ehhez a tanitás színvonalának emelése kétségtelenül hozzájárul, Ha most azon intézményekkel végezek, a melyek állami támogatását és továbbfejlesztését kívánatosnak tartom, akkor bátor vagyok a nagyméltóságú belügyminister ur figyelmét egy lelkes emberek által létrehozott magántársulatra felkérni az országos közegészségi egyesületre, a mely 2000 taggal bir és már is rendelkezik oly anyagi eszközökkel, a melyek a közegészségügyi eszméknek fejlesztését az ország lakosai közt szerény határok közt lehetővé teszi és én azt gondolom, hogy az ország kormányának semmiféle intézkedése sem