Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.
Ülésnapok - 1892-49
XL1X. ORSZÁGOS ÜLÉS. 179 érvényesülhetnek? És honnan származik az autó nomia terén való nagy bőkezűség — pedig e tcren csakugyan fontos érdekei vannak az államnak — és honnan az a fukarság, mely az előttünk fekvő törvényjavaslatban a felekezetekkel szemben nyilvánul? Részemről sem mint protestáns, sem mint magyar ember nem várok jót a kötelező polgári házasság behozatalától. Tudom, hogy a katholikus clerus akkor válik igazán ultramon'ánná, akkor fordítja szemeit igazán Róma felé, midőn sarokba szorittatik és megaláztatik az állam által, mint a hogy ez akár Franczia- akár Németországban megtörtént. Az ellentét jobban kiélesedik a protestánsok és katholikusok közi, legalább a ka tholikusok azon ré^ze közt, mely hitéhez buzgón ragaszkodik, mert az egyházpolitikai radicaiismus a katholikusokat rendszerint két nagy csoportra osztja, egyrészt olyanokra, kik nem tartanak vallásukra, másrészt a vakbuzgókra, az ultiamontánokra, kiknek hitét még szilárdabbá, kőkeménynyé teszik a rajok mért csapások. Részemről, őszintén mondva, azt az állapotot tartom legszerencsésebbnek egy országra nézve, mely eddigelé nálunk fennállott, midőn az egyháziak és világiak, a szabadgondolkodók és bigottok, a katholikusok és protestánsok közt fennálló határvonalak elmosódnak; mikor mindenki vallásos is, meg libre penseur is; mikor senkinek sem kutatják hitét, sem szabadkőmives voltát; midőn a szélsőségek nincsenek kidomborodva, de az aranyközépúton jár mindenki. Attól félek, méltóságos főrendek, hogy ezzel a törvényjavaslatfal vége lesz az aranykorszaknak és a kölcsönös bizalmatlanság ideje újból kezdődik Magyarországon. (Úgy van! jobb felöl.) A mi a kötelező polgári házasság mellett szóló egyéb argumentumokat illeti, el kell ismernem, hogy a dolog párttaktikai oldala reményen felül sikerült. Igaz, hogy az egyházpolitika nyomán jókora rés támadt a kormánypárt épületében; de annak bevakolására rég készen tartották a szabadelvű pallérok és kőmivesek a czélnak megfelelő terveket. Az egyházpolitika intransigens és radicalis volta jól bevált, mert a szélsőbal intransigens és radicalis része a kormány megmentésére sietett. Hiába mondotta nekem a ministerelnök úr ő nagyméltósága az idei költségvetés tárgyalásakor, hogy ő Deák Ferencz nagy alkotását híven és az eredeti czélnak megfelelően őrzi. Mert Magyarország belső intézményeinél szakitani a történelmi alappal, tehát azzal, a min maga a monarchicüs eszme nyugszik, — merész ugrásokat tenni a sötétbe, — árulni egy gyékényen a legszélsőbb szélsőballal és ugyanakkor a közös intézmények minden részletét az örök változatlanság jellegérel ruházni föl: az 1867-iki alkotásnak igazi megrontása. (Helyeslés jobb felöl.) Föl kell hoznom, méltóságos főrendek, azon okokat is, melyek engem másodsorban birtak arra, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslathoz való hozzájárulásomat megtagadjam. (Halljuk! Halljuk!) Befolyással volt állásfoglalásomra az is, hogy a kötelező polgári házasságról szóló törvényjavaslat győzelméhez, vagy bukásához e gy egész politikai rendszer sorsa van fűzve. Részemről mindig a politikai élet betegségének tartottam, hogy hazánkban örökké egy és ugyanazon rendszer uralkodik; hogy ennek folytán közéletünk nagyrészt el van posványosodva, mert a hatalmi érdekek miatt bedugulnak azon források, melyekből a nemzeti erőnek friss bugyogása származhatnék. Azért kell oly mesterséges eszközökhöz, ifjitó szerekhez folyamodnia a kormányyártnak, mint a közigazgatási reform, majd pedig az egyházpolitikai kérdések fölvetése volt, hogy az elöregedett, de élni vágyó matrónában a friss festék és friss öltözet alatt a közönség még mindig a régi, fiatal menyecskét lássa. (Derültség.) Lehetetlen, hogy mindazok, kik őszintén kivánják a magyar közélet regenerálását, kik nemcsak arra helyeznek súlyt, hogy minden harmadik évben valami új eszme kerüljön napirendre, de arra is, hogy a lejárt embereket új erők váltsák fel az ország ügyeinek intézésében, — lehetetlen, mondom,hogy mindazok elmulasszak ezt a jó alkalmat, mely az elkorhadt rendszer megdöntésére kínálkozik. Ha az erre irányult kísérletek újra meghiúsulnának, akkor erős meggyőződésem, hogy az életre nem való reformoknak, a felforgató törekvéseknek újabb sorozatára lehet kilátásunk. Méltóságos főrendek! A házasságjogi törvényjavaslat bukása esetén bizonyos oldalról kilátásba helyezték a nagyméltóságú ház reformjá23*
