Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

174 XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. történik nagyon sok országban, hogy helytelenül eljárva, azt választotta, a mit olcsóbbnak, vagy könnyebben elérhetőnek, vagy könrjyebben felbonlhatónak tart. Megengedem, hogy az első időben az egyházi házasságok mellőztetni íognak, tehát itt határozottan ugy az erkölcstan, mint a vallás philosophia terére kell állanom és azt mondanom, hogy nem irigylem azt a vallást, a mely csak a kényszer alapján birja híveit arra, hogy teljesítsék vallási kötelességeiket. (Ugy van! balfelől.) A tapasztalat alapján pedig azt merem mondani, hogy mennél csekélyebb volt a kényszer a vallásos kötelességek teljesítésére, annál bensőbbek voltak a vallásos érzelmek és annál bensőbben és erőteljesebben fejlődött ama vallás. Hiszen hogy ez történelmi axióma, ezt bizonyítja minden vallás történelme minden országban ott, a hol kisebbségben volt; ott, a hol a törvény nem kényszeritette a polgárokat a vallásosságra, hogy ez mindig felfelé való fluctuálására, felfelé való fejlődésére vezetett a vallás benső értékének. Kénytelen vagyok még azon kérdéssel foglalkozni, hogy vájjon csakugyan oly feltétlenül sürgős és szükséges volt-e ez a törvényjavaslat, vagyis a mi annak lényeges tartalmát képezi, t. i. a polgári házasság behozatala 1 Erre a kérdésre határozottan nemmel kell felelnem. Én őszintén megvallom, hogy absolut szükségességét nem iudtam belátni. Igen, vannak kérdések, a melyeket oly absolute sürgőseknek tartottam, hogy minden volt kormánynak mulasztási bűnéül rovom fel, hogy hozzányúlt bármely törvényhozói intézkedéshez, mielőtt ezen kérdések megoldva nem voltak. Absolute szükségesnek tartottam mindig a vegyes házasságok rendezését, ezek szempontjából az állami anyakönyvezést és az állami judicaturát; absolute sürgősnek tartottam a vallásszabadság érvényesítését, a melyet hosszú évek előtt törvénykönyvünkbe irtunk, de megérdemeljük azt a szemrehányást, hogy az csak irott malaszt maradt és hogy nem volt elég bátorságunk vagy helyes érzékünk és felfogásunk, hogy azt keresztül is vigyük. Absolute sürgősnek tartottam a vallásszabadságon kivül a külföldön kötött házasságok érvényességének elismerését, a mi a külfölddel szemben szenyfoltját képezi, mint mulasztási bűn, a magyar törvényhozásnak. Van azután egész sorozata az intézkedéseknek a melyeket őszintén megvallva, sürgőseknek tartok. Ilyen a közigazgatás rendezése, ilyen számtalan közgazdasági törvényjavaslat, ilyen a törvényhozói gépezet javítása. Ennél sürgősebbnek tartom azt, hogy ugy a képviselőház, mint a főrendiház reformálíassék. És itt ne méltóztassanak azt hinni, hogy én ezt fenyegetésként mondom és hogy talán osztozom azon nézetekben, melyek ugy a sajtóban, mint vidéken a megyegyűlési termekben felhangzottak. Korántsem! Nekem vannak nézeteim, melyeknek már kifejezést volt alkalmam adni e házban akkor, midőn a felsőház reformálíatott; de én sürgősnek tartom mind a két ház reformálását azért, mert azok jelenlegi szervezete mellett jól és biztosan kormányozni nem lehet azért és remélem, hogy e tekintetben nem sokára el jő az idő, mikor e nézet köztudattá válik a nemzetben s a midőn az oly elementáris erővel fog nyilatkozni, hogy az elől egy kormány sem fog elzárkózhatni, azért, mert lehetetlen két kamarával a kormányzás akkor, midőn az egyik kamara — akárminő indokokból — állandóan megakaszthatja azon kamara akaratának érvényesítését, a mely végre is a nemzet akaratát képviseli. (Helyeslés a baloldalon. Ellenmondások a jobboldalon.) Az a kérdés is felmerült előttem, vájjon nem lehetett volna-e az államnak elválasztását az egyháztóhmásként létesíteni, mint ugy, hogy az elválasztásnak most ajánlott módját az egyházi szempont védői sértőnek és sérelmesnek mondják. Eltekintve attól, hogy áll-e ama meggyőződésem, hogy mindent sértőnek mondanak, a mit az állam proponál és hogy bármit is tartalmazott volna ezen javaslat, azt, mint helytelent és sérelmest visszautasították volna, kérdés, vájjon nem lehetett volna-e más megoldási módot találni? Erre vonatkozólag őszintén bevallom, hogy igenis lehetséges más mód, nem ugyan lényegben, de a dolog formáját tekintve. Mindkét kérdésre vonatkozólag erősen hiszem, hogy a mit az államnak elérni kötelessége^ azt elérhette volna oly formában is, mely kevésbbé látszik sértem és korlátozni a vallásszabadságot és még kevésbé érinti a