Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-49

166 XLIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. egyházpolitikai törvényjavaslatban foglalt intézmények is. Őseink által a szabadságért, jogegyenlőségért vivott küzdelmeknek viszhangja lámád fel és nyilatkozik e törvényjavaslatban, mintha mondaná: megkezdték az ősök s most az unokák kötelessége azt a teljes sikerig folytatni. Mert, méltóságos főrendek, ebben a törvényjavaslatban az állami erők consolidatiója ezéloztatik, egységesítésével a jogoknak és törvényeknek, hogy azokban hitfelekezeti vagy nemzetiségi igények dissonantiát ne képezzenek. Mert kérdem, ha minden hitfelekezetnek különleges dogmái lennének irányadók az állam intézményeinek rendezésében, lehelne-e egységes, erős és hatalmas állam, mely képes legyen a nép egészének óhaját teljesíteni? s nem a fractiók uralkodnának-e számuk és erejök szerint más fractiók elnyomásával és letiprásával? s lehető volna-e az összes erők békés és harmonicus fejlődése, midőn egyesek külön vált s ellentétes érdekei állanak örökös harezban egymással ? * Ily visszásságok csak a cultura legalsó fokán álló rendezetlen államban történhetnek, de ez az állam azután lehet az érdekek igazságtalan törvényei által kormányzott népek conglomeratuma, de a huszadik század előrehaladott államai közé jogosan sorozható állam soha. Tehát, méltóságos főrendek, a kérdés az, vájjon az előttünk fekvő törvényjavaslat járul-e ahhoz, hogy a magyar állam, ez a múltnak ezer sebeitől vérző s csak a gondviselés kegyelméből fennálló Magyarország egységes, erős és hatalmas legyen? Igen, én azt gondolom és erősen hiszem is, hogy a tőrvényjavaslat egyik hathatós tényezője annak, hogy államunk erős és hatalmas legyen. Mert ez a törvényjavaslat szünteti meg azt a visszásságot, Európa unicumát, hogy annyi darab házasságjog legyen a törvénykönyvünkben, a hány hitfelekezet van az országban, mely szégyenletes gúnyja minden jogegyenlőségnek, nemcsak, de akadálya ugy az egyéni mint a közszabadság fejlődésének és erősödésének; de akadálya egyszersmind minden ellentállási képességnek is, midőn a haza létét támadó veszélyek fenyegetnek, mert az az ország, mely nem az állam közérdeke, hanem felekezeti és osztályérdekek szerint tagolt törvények és intézmények által kormányoztatik, áldozatul esik a »divide et vinces« végzetes elvének. Nem akarom rajzolni az eddigi zűrzavaros házasságügyi rendszerből kifolyó s egyéni szabadságot és jogot sértő anomáliákat egyes de számnélküli esetekben, mert ezek a méltóságos főrendek előtt is tudva vannak. Hanem mindezek következményéül csak annyit akarok mondani, és ezt félszázadot meghaladó liberális multam megszi vélhető önérzetével mondom, hogy a jelen már a negyvenes évek szabadelvű politikájától követelt egyházpolitikai reformjavaslat nem a hitfelekezetek egymástól eltérő, de sőt egymással szemben is álíható szempontjából, hanem egyedül és határozottan a hazafiság exigentiájából tárgyalandó. Egységet óhajtok ennélfogva ugy a házassági jog anyagi részében, mint a törvénykezést kezelő állami törvényszékek eljárásában minden polgárra nézve; mert csak igy szűnik meg a polgári társadalomnak széttagoló egyenlőtlensége s csak igy log létesülni az érdekek összetartása, összműködése egy nagy eszme megvalósításában, mely csak egy lehet, és ez, a magyar haza államiságának consolidatiója s függetlenítése minden idegen állam befolyásától. Rátérek most már, méltóságos főrendek, a társadalmi közbékére, vagyis a különböző egyházak közötti béke eszközeinek megjelölésére. Nem akarom kutatni, kik vagy mik idézték elő a békétlenséget. Tény az, hogy meg van; de annyit mégis hazafiúi megnyugvással constatálok, hogy nem oly mértékben, hogy culturharcztól lehetne tartani, a mint ma már igen . divatossá vált annak sajtóban és egyebütt való hangoztatása. Mert a conflictus, mely a kedélyeket hullámzásban s az úgynevezett békétlenséget rezgésben tartja, könnyen s legalaposabban megszüntethető az által, ha az állami és egyházi jogrend külön választatik. Vagyis vegye keze-