Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-48

XLVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 131 akaró felekben megkívántató feltételek kijelölése is kizárólag az egyházhoz tartozik, kire isteni mesterünk a szentségeket és az azokra vonatkozó intézkedéseket bizta. E szerint az egyháznak van joga bontó és tiltó akadályokat felállítani, az akadályok alól felmenteni, a házasságkötési formát meghatározni, a házasság érvényessége felett Ítélni. Ezen jogát és kötelességét az egyház ugy a pogány, mint a keresztény államban, mindenkoron gyakorolta és támadások ellen megvédelmezte. Az egyház ezen joga a házasság körül oly mélyen bevéste magát a köztudatba, hogy azt még az ellenséges irányú tudósok és jogászok is elismerték. így Van Espon, a hires jansenista azt mondja, hogy a trienti zsinat méltán és jogosan alkothatta a házasságra vonatkozó kánonját. Hinschnis Pál protestáns nem gondolkozik különben, midőn ekként nyilatkozik; »Az ily (állami) törvényhozás ellen fel keli lépnie az egyháznak, mert a házasságnak az általa vallott szentségei természetéből következmény kép folyik a kizárólagos törvényhozási és bíráskodási hatalom házassági ügyekben, a mennyiben nem magánjogról van szó.« Nemcsak a katholikus egyház, mely a házasságot eminenter vallási ügynek, szentségnek tartja, él és élt ezen jogával, hanem élnek azon keresztény felekezetek is, melyek a házasságot »világi dolognak« tekintik. így a porosz kirchliches Recht többek közt kizárja a hirdetés és kötés alól: 1. a házasságot nem kereszténynyel, 2. a házasságot oly evangélikus férfiúval, a ki katholikus nőt vesz el azon ígérettel, hogy a házasságból származandó gyermekeket az anya vallásában fogja nevelni. íme a cultus disparitas akadálya. Nem terjeszkedem ki részletes taglalásába a tételnek, hisz maga az indokolás sem veszi tagadásba a nyilvánvaló tényeket, hanem azzal igyekszik paralizálni, hogy az állam által adottnak mondja azokat, azonban azt nem mondja, melyik állam adta és mikor adta? A római pogány államban az egyház élt már ebbeli jogával. A keresztény államok keletkezése óta pedig egyet sem lehet megnevezni, a mely azt mondotta volna az egyháznak, hogy a házasság ügye nem tartozik az egyházhoz. Az egyház semmiféle államtól nem nyerte ama jogokat, hanem igenis a keresztény államok elismerték az egyház ebbeli jogát, a mint az átalános indokolás is igazolja ezen szavaival: a kánoni jog az állam által recipiáltjogot képez. Valakinek jogot adni, melylyel nem bir és valakinek jogát elismerni, melylyel az bir, e kettő között nagy a különbség. (Helyeslés.) Az előadottak szerint tehát a törvényjavaslat ellenkezvén a katholikus hitelvekkel, ellenkeznie kell a vallás és lelkiismeret szabadságát biztosító törvényekkel is. Az 1790—91-iki országgyűlés XXVI. t.-czikkének 4-ik szakasza kimondja, »hogy bármily rangú és állású protestánsok vallásukkal ellenkező cselekedetekre semmi szín alatt és semmiféle büntetéssel nem kényszeríthetők.* Azt csak nem lehet állítani, hogy ezen jog, midőn a protestánsoknak megadatott, a katholikusoktól megvonatott volna. Az átalános indokolás ugyanazt mondja: »e törvényjavaslat senkit sem kényszerit oly cselekvésre, melyet vallása tanai tiltanak és nem tilt el annak teljesítésétől, mit egyháza tanai parancsolnak.« De kérdem, nem kényszeríttetik-e a kath. jegyespár oly házasságot kötni, melyet házasságnak elismerni vallása tilt? És nem tiltatik-e ezer korona birsággal, vagy fogházbüntetéssel a kath. lelkész oly ténykedéstől, melyet vallásának tana parancsol? Mert valamint köteles a katholikus lelkész a keresztség felvételére nála jelentkezőknek a keresztség szentségét kiszolgáltatni, ép ugy köteles a katholikus házasság megkötésénél assistálni, mert tudvalevőleg minden oly házasság, mely nem coram proprio parocho köttetett, érvénytelen. Mélt. főrendek! Ha én hozzám belép egy férfi és egy nő két tanúval s az előbbiek kijelentik, hogy közmegegyezéssel házasságra lépnek, mit tegyen a katholikus lelkész? Hisz e házasság, ha külön^ ben akadály nem fordul elő, érvényes. 17*