Főrendiházi napló, 1892. III. kötet • 1893. szeptember 25–1894. július 3.

Ülésnapok - 1892-48

128 XLVIIT. ORSZÁGOS ÜLÉS. kérdésekre vonatkozólag álláspontját kifejtette, világosan előadván, hogy a házasság a katholikusoknál hitelvi alapokra van fektetve, hogy tehát ezen hitelvnek sérelme nélkül az egységes házasságjog meg nem alkotható s hogy a polgári házasság alapelvei mélyen nyúlnak be a katholikus . egyház dogmáiba, kiemelte és hangsúlyozta, hogy a mostani vallásügyi jogszerünkben és interconfessionalis életünkben uralkodó, az 1868-ik év előtt ismeretlen ziláltság oka nem a katholikus egyház kánonjaiban, hanem a polgári törvényekben keresendő, főleg pedig az 1868. évi XLV1II. t.-cz. 1. §-a által a vegyes házasságok terén behozott dualismusban és még inkább az 1868. évi LIII. t.-cz. 8. §-ának azon rendelkezésében, mely — mint ő méltósága, az előadó úr felolvasta — kimondotta, hogy a más vallásra áttértnek az áttérés utáni minden vallási cselekménye azon egyház tanai szerint Ítélendő meg, a melyhez áttért. Az emlékiratnak ezen törvényekre vonatkozó észrevételeiben osztozik és constatálja úgy a képviselőház jogügyi, mint a főrendiház hármas bizottságának jelentése. Szerintem minden bajnak természetes orvosságát csak annak megszüntetésében kell keresni, a mi a bajt okozta és nem új bajok előidézésében. Ha a magyar törvényhozás szem előtt tartotta volna a túlnyomölag protestáns lakosságú Szászország törvénykönyvének 1591. §-át, mely akként rendelkezik, hogy a katholikus fél nem léphet házasságra egy elvált házastárssal, a kinek házassága oly okból bontatott fel, melyet a katholikus egyház el nem ismer, volt légyen az a felbontott házasság akár vegyes, akár pedig egészen evangélikus; és ha a magyar törvényhozás figyelemre méltatta volna azon jogelvet, melyet az előttünk fekvő törvényjavaslat részletes indokolása volt s mely ekként hangzik: »valamely tény jogi jellegét csak azon jogszabály adhatja meg, a melynek uralma alatt létrejött«, a kifejlett zilált helyzet legnagyobb részben el lett volna hárítható. (Helyeslések.) Ezek előrebocsátása [után nem reflectálva a polgári házasságnak eredetére, nem reflectálva a polgári házasságnak egyes országokban mily időben, mily viszonyok között történt behozatalára, áttérek a törvényjavaslatra, melyet sem alapelveiben, sem részleteiben el nem fogadhalok. Nem fogadhatom el, mert egyházam dogmáival ellenkezik. A katholikus tan szerint ugyanis a házasság szentség, felbonthatatlan, érvényessége felett az egyház itél. A törvényjavaslat szerint a házasság polgári szerződés, felbontható, érvényessége felett az állam itél. Hogy a katholikus egyház hitelvei s a törvényjavaslat alapelvei egymással homlokegyenest ellenkeznek, a fentebbi egybeállítás szerint annyira világos, hogy azt fölösleges bizonyítgatnom. (Helyeslések.) Méltóságos főrendek! Midőn az elkeresztelés ügye volt napirenden és részünkről az állíttatott, hogy nincs művelt nép a földön, melynél a miénkhez hasonló törvény léteznék, a válasz az vala: más népeknél mások a viszonyok, nekünk a mi viszonyainkat kell tekintetbe vennünk. Most pedig, ha azzal argumentálunk, hogy vegyük figyelembe saját viszonyainkat, azt a választ nyerjük : hisz majdnem mindenütt meg van a polgári házasság, tehát mi sem maradhatunk el a művelt népektől. A t. előadó úr felhozta, hogy a kaiholicismus azon országokban, hol a polgári házasság behozatott, nem hanyatlott, mintha a katholikus egyház a római császárok alatt, az üldözések 300 éven át tartó ez időszakában hanyatlott volna ? (Helyeslések.) Azt is mondják, hogy már a római szentszék sem ellenzi a polgári házasságot. Ezen a közéletben annyiszor felemiitett téves állítás helyreigazítására bátorkodom IX. Pius pápának Victor Emmánuel szardíniái királyhoz 1852. szept. 19-én intézett leveléből a következő részletet idézni: »FeIséged hozzáteszi, hogy a szomszéd államokban (érti Franczíaországot és Belgiumot) érvényben levő házassági törvények nem ingatták meg a szentszéknek jóakaratát és szeretetét ezen áIlamokhoz«. Erre csak azt feleljük — irja IX. Pius — hogy a szentszék az emiitett tényékbe soha sem nyugodott bele, hanem mindannyiszor felemelte tiltó szavát, valahányszor ily törvények tudó*