Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-25

.46 színházi, ügyünk oly kérdést képez, a melylyel a kormányok nem igen értek rá behatóan foglalkozni, hanem azt elodázták és intézkedett ez ügyben oly valaki, a ki az előbbi stádiumokban birta a kormány bizalmát, de mikor az alkotás történt, már nem birta ezt, a bizalmat, azután pedig az illető ministerek vagy egyátalán nem, vagy pedig per tangenlem foglalkoztak a színházak ügyével és igy történt, hogy egyes intézkedések nem tétettek oly alapossággal ás lelkiismeretességgel, mint kellelt volna; másrészről pedig a kormány nem gyakorolhatta azt a befolyási az intéző körökre, a melyre jogosítva lelt volna, mert mindig személyi körülmények játszottak közbe, hogy a közvéleményt, gyakran szándékosan, félrevezették. És itt, hogy concret esetre térjek vissza, a kérdé-nek financiális oldala egyszerűen ugy áll, hogy a nemzeti színháznál épp ugy, mint az operánál a deficitnek és az állandó segélyezésre való szorultságnak fő és meg nem változtatható alapja az, hogy az a kis színház nem olyan nagy, mint a milyennek a főváros nagyságára és a színházlátogató közönség nagy számára való tekintettel lennie kebene. A nemzeti színház nagyjából 90Ü nézőnek ad helyet, holott rendszerint kétszer annyi néző kivan helyet, jó előadásoknál pedig háromszor annyi látogató jelentkezik, mint a mennyi helyet kaphat. Ennek eredménye az, hogy egy előadás bevétele átlag 900 frt, holott másfélszer vayy kétszer annyi bevétel is volna, ha a színházba menni kivánó közönség ott elférne és nem volna deficit, mely előadásonként 300—400 frt, mert minden előadás 1.200 fitba kerül, a mely deficit fedezésére évenkint 400.000 frtnyi segély szükségeltetik. Mondom, ha a színházak kétszer annyi néző helylyel bírnának, nem szorulnának állami segélyre, hanem jövedelműkből is íentarthatnák magokat, vagy csak igen csekély mértékben vennék ezt a segélyt igénybe, mint ez a nemzeti színháznál előfordul, ha kellő számú néző férne el a színházban. S itt kijelentem, hogy ezen kérdésben eltérő személyes véleményt nem fogadok el és annak jogosultságát nem ismerhetem el; nem kivált akkor, ha az, ugy mint eddig, fájdalom, a leggyakrabban egyszerűen abból állana, hogy LGOS ÜLÉS. azok, kik eltérő, véleményt nyilvánítottak, hozzá tették, hogy a színházi ügyekhez ugyan nem értünk, nem is foglalkoztunk velők, de nézetünk szerint ez nem áll Részemről ez eltérő véleményeket egyátalában nem fogadom el és hiszem, hogy a jelenlegi kormányban meg van az az erős akarat és az a világos áttekintés, hogy ily kérdésekben is lesz ereje — adja Isten, hogy legyen ideje és a parlamentarismus molochja erre neki időt engedjen — arra, hogy meggyőződést szerezzen azon dolgokról, melyekre elődei sohasem találtak időt; és ha meggyőződést szerez és ezen eredményekre fog jutni, lesz energiája arra is, hogy a viszonyoknak gyökeres átalakítását, a melynek igazi első lépése abból állana, hogy a múlt hibáit be kell vallani — kezdeményezni fogja és — a töl'bi kérdésekről nem akarok szólani, erre szorítkozom — a czélszerűtlenül épített és sok irányban helytelenül vezetett nemzeti színház újból való felépítését a millennium alkalmából keresztül fogja vinni. Nem akarnám a méltófágos főrendek türelmét ezen ügy belkérdéseivel igénybe venni, midőn a nemzeli színháznak ilyképen való építését indicáltnak mondom a millennium alkalmából, áttérek a hely kérdésére Ezen alkotásnak — később lesz alkalmam a másikról is beszélni — helye, — legyen szabad németül mondanom — naturnothwendig nem lehet más, mint a főváros centruma. Mindenféle más vállalkozást, a vígszínházát, a vásárcsarnokot, sót talán a tőzsdét is lehet akár a Margit-hidnál építeni. A magyar nyelv azon inézményének azonban, mtdy a nyelvet és az irodalmat fejleszteni hivatva van és melynek prosperálása nagyrészt a közönség buzgó részvételétől függ, értve a szellemi támogatást és éitve ennek anyagi részét, mert mindkettőnek párhuzamosnak kell lennie, hogy bizton számithassunk reá, — a város centrumában kell lennie, ott, hol az intelligens és a vagyonosabb polgárság zöme lakik, hol az naponta elmegy, a hová elmegy gyalog ( fáradság nélkül, ugy, hogy a ki érdeklődik iránta, megteheti azt áldozat nélkül; de előbbutóbb oda terelhetik a részvételre az is, a ki eleve rá sem gondol. És igy az építendő magyar nemzeti szinftáz helye máshová nem tervezhető, XXV. ORSZ