Főrendiházi napló, 1892. II. kötet • 1892. szeptember 26–1893. május 30.

Ülésnapok - 1892-28

100 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. mány ily szigorú hazai törvényeinkben nem foglalt intézkedésével szemben a vegyes házasságok kötése és az azokból született gyermekek megkeresztelése körül ügyelniök kellend ezeknek következtében kéri a püspöki kar a volt minister urat, hogy körrendeletének foganatosításától eltekinteni méltóztassék.« A minister úr rendeletét csakugyan nem foganatosította, a püspöki kar peciig azt ki nem hirdette. És ezen időközbe eshetnek azon levelek, melyeket az általam igen tiszteit vallás- és közoktatásügyi minister ur a február 26-iki rendelet igazolására nyilvánosságra hozni méltóztatott s a melyekből azután azon következtetést vonta, hogy mivel ezek a ministeri felhívásoknak időnként érvényt szereztek, tanúságot tesznek arró! is, hogy dogmatikai akadály nem forogván fenn annakelőtte, a február 26-iki ] endeletnek sem lehet szemrehányást tenni, mintha az valamely katholiiras dogmát sértene. Szerény véleményem szerint gondosan szét kell választani azon időszakot, a melyben a katholikus dogmát érintő rendeletek kibocsáttattak és érvényesíttettek, azon időszaktól, a midőn ily rendeletek nem léteztek, a midőn tehát a dogmát a gyakorlati életben senki sem bántotta. Trefort minister úr rendeletéig — es miután maga a minister annak hatályt nem szerzett, azután is — a katholikus egyház dogmái többékevésbé védve voltak, mert a bíróságok minden erre irányzott sértő magyarázatot visszautasítottak; az anyakönyvi kivonatok átküldése nem lett ugy magyarázva, hogy ez által a gyermek át lett volna szolgáltatva más felekezetnek, tehát az anyakönyvezésnek és az anyakönyvi kivonatok kiszolgáltatásának senki sem tulajdonított dogmatikai jelentőséget; emberöltőt meghaladó időkön át a katholikus lelkészek ott, a hol a protestáns eklésiák nagy távolságban voltak, keresztelték, eltemették és anyakönyvezték a protestáns gyermeket és viszont, és kiszolgáltatták az anyakönyvi kivonatokat és a felekezeti béke nem volt megzavarva. Továbbá az í868-iki törvény nem mondott ki kényszert és ha a szülök ugy, mint a püspökök és lelkészek ugy magyarázták a törvényt, a mint azt Poroszországban is magyarázták és ezen magyarázatot a judicatura is elfogadta^ hogy a gyermekeket más vallásban is nevelhetik; nagyon természetes, hogy a szülők lelkiismeretükben meg voltak nyugtatva, mert gyermekeiknek a katholikus egyházban való bennmaradását alterálva, nem láthatták az által, ha a kivonat a protestáns lelkészhez vagy akárkihez átküldetett. Ezen álküldés daczára a gyermek keresztelésére vonatkozó adatok bennmaradtak a katholikus anyakönyvben, a lelkész jogosítva volt anyakönyvéből polgári hitelességű kivonatot kiadni, tehát jogosítva is érezhette magát a gyermeket a katholikus egyház tagjának tekinteni. A népiskolai közoktatási törvény 6. §-a kimondja: »hogy a szülőknek és gyámoknak szabadságukban áll gyermekeiket háznál vagy bármely vallású magán és nyilvános intézetekben . , . neveltetní«; ezen elvet átvive a középiskolai nevelésre, 1883-ig — a középiskolai törvény alkotásáig — a középiskolákban ritka kivétellel a gyermek vallása hová tartozásának meghatározásánál nem az atyának a keresztlevélből feltüntetett, protestáns vallása volt az irányadó, hanem az: ki keresztelte a gyermeket és mit kívánnak a szülők? Ha a katholikus lelkész keresztelte, akkor az igazgatók a szülők akarata értelmében katholikus hittani órákra utasították a tanulót, akár át volt küldve a keresztelő levél a protestáns lelkészhez, akár nem. És én tudok eseteket, hogy a midőn későbben ministeri rendeletek — szerintem a törvény ellenére — ezt megtiltották, nem egy atya folyamodott a ministeriumhoz, könyörögvén, hogy engedtessék meg gyermekét a katholikus oktatásban részesittetni. Ezek lehettek az indokok, melyeknél fogva több püspök a gyermekeknek a katholikus egyházhoz való tartozását a bizonylatoknak átküldése daczára eléggé biztosítottnak tekinthette és az átküldesbeu nem látott oly tényt, melyben annak elismerése foglaltatik, hogy a gyermek a katholikus egyház kebeléből kivétetik és a protestáns felekezetnek átadatik. 1890 után a helyzet teljesen megváltozott, a dogma kérdése már a gyakorlatban is fel