Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.

Ülésnapok - 1892-10

t. ORSZÁGOS ÜLÉS. 67 rátom kifejtelte s minek ismétlését ennélfogva feleslegesnek tartom, a netaláni harcz, küzdelem esetére épen ebben a kérdésben is, a gyermekek vallásának meghatározása kérdésében, nagy hátrányban vagyunk. Mert mi nem mondhatjuk ugyanazokat a magunkhitfelekezetbeliházastársaknak, miket a római katholicus lelkészek teljes hittel, meggyőződéssel és azzal a kötelességérzettel mondhatnak, hogy az ö meggyőződésök szerint egyházuk hiveit nem engedhetik fogyasztani, de ha lehetséges, az üdvösség jelöltjeinek számát növelniök kell. Ezt a jogot nem adhatja meg az állam vallásegyenlőség esetében sem. Mi sem élhetünk vele. Azonban világi törvények által, de ugyanezen a téren más módon fog tehetni s talán tesz is — nem tudom megérem-e — oly lépést, mely az e tekintetben való különbségeket elenyészteti, meri a mikre tegnap is volt hivatkozás s mire nézve például ő excellentiája Nagyvárad tudós püspöke számos adalot hozott elő, illetőleg tényeket és adatokat, hogy a külföldi törvényhozásokban a szülőknek a szabad rendelkezési jog meg van adva; igy van ez minden országban, vagy legalább legnagyobb részében azon országoknak s köztök Európa legkatholieusabb országaiban, a kötelező polgári házasság behozatala után. Természetes akkor, hogy miután a házasság megkötéséhez sem egyik, sem másik hitfelekezet hozzájárulása nem le^z muíhatlanul szükséges, akkor természetesen az ily provisiók a törvénybe nem jöhetnek, bár meg vagyok győződve, hogy vallásos érzület nélkül házasság nem fog köttetni és akkor is, ha nem muíhatlanul szükséges a házasságnak érvényességére az egyházi áldás, a mennyire a magyar nép vallásos érzületét ismerem, házasságot az atyai áldás mellett egyházi áldás nélkül nem fognak kötni. Felhozatott tegnap, felhozta ő excellentiája* Pálffy Mór gróf tagtársunk ma is, miért történt az. hogyan történhetett az, hogy az 1868: LIII. lörvényczikk 12. szakaszát a törvényhozás ugy állapította meg, a mint ma van és nem ugy a mint az akkori vallásügyi minister Eötvös József báró eléterjesztette. A kérdés ma, elismerem, nemcsak történeti érdekkel bír, hanem határozó lehet azon szempont megbirálásában is, mely körül ma a discussio forog. Sokan életben vannak még, a kik az akkori törvényhozásnak nemcsak szavazó tagjai, de az előleges tárgyalásokban, bizottsági értekezletekben, párt-és közös értekezleti tanácskozásokban részt vettek és épen erre az időre esvén rövid ideje egykori parlamenti működéseimnek, melyről bátorkodtam beszédem elején szólni, én is tudok erről valamit, annyival inkább, mert már akkor bizonyos szorosabb összeköttetésben álltam Eötvös József báró ministeirel. És bátran mondhatom, hogy mig Eötvös József báró, az akkori vallásügyi minister, mindnyájunk előtt ismeretes és hiszem, hogy örökre emlékezetes eszményi, erkölcsi, ethikai felfogásában, a szabad választás elvét teljes meggyőződéssel jóhiszemüleg hozta be a törvénybe s védelmezte a törvényhozásban, végre engedte magát meggyőzetni és a törvényhozás azért hozta meg jelen alakjában azon törvényt — a mit positiv tényként merek állítani s hivatkozni mindazokra, kik e törvényhozásban részt vettek — mert ebben látta biztosítva a családok békéjét s ebben látta alapját, hogy az állam egyenlő mértékkel mérjen minden felekezetnek, ne adjon előnyt egyiknek sem a másik fölött. A mire ma is történt hivatkozás, az 1790/1-iki törvény már lehetővé tette egy meghatározott esetre nézve, hogy a vegyes házasságból származott urnáén gyermek ne neveltessék, ne kereszteltessék katholicusnak s megengedte a protestáns apának, hogy fiu gyermeke »possit sequi« az ő vallását. Ezután következett, mintegy elmaradhatatlan fejlődési lépcső, az 1868-iki törvényczikk. Mert a szülők megegyezésére bízni e kérdés eldöntését a tapasztalás — legalább a mint egy század előtt volt s a helyzet azóta sem változott — megtanította az országot, megtanította a törvényhozást, megtanította mind az egyik, mind a másik felekezltet, hogy annak csak azon következései lehetnek, melyek voltak az 1791-iki lörvényczikk ama meghatározásának, mely mig egyfelől határozottan rendelkezett a vegyes házasságban élő katholicus férj mindkét nemű gyermekeiről, addig a református és evangelicus atyának csak fiúgyermekeiről tartotta szükségesnek vagy lehetőnek az akkori viszonyok közt rendelkezni. Midőn ezzel tág kaput nyitott 9*