Főrendiházi napló, 1892. I. kötet • 1892. február 20–július 20.
Ülésnapok - 1892-11
XI. ORSZÁGOS ÜLÉS, 9o A bíróság törvényessége kétségtelen. A cselekedet, a melyen a vád alapszik, ha bebizonyul, törvényeink szerint büntetendő. A cselekedet és személy közötti kapcsolat világos egész a bizonyosságig és végre a politikai szenvedélynek és czélzatnak ebben az ügyben semmi nyoma. A mi a magánboszút ilieti, méltóságos főrendek, minden vélt, vagy valódi sérelem megtorlásának követelésébe a boszúvágy többékevésbbé belevegyülhet; de hogy a mentelmi jog fel ne függesztessék, arra nézve a személyes vagy politikai gyülölségnek világosabb bizonyságai és feltűnőbb jelei szükségesek, mint a mennyi a mentelmi bizottság jelentéséből kiviláglik. Lehetnek egyik vagy másik fél részére terhelő vagy enyhitő körülmények, de ennek megítélése a bíróságra tartozik. Mindezeknél fogva a marczali kir. járásbíróság kérését teljesitendőnek vélem és az illető főrendiházi tagmentelmi jogának felfüggesztését indítványozom, ép ugy ennek a háznak, mint az illetőnek saját érdekében. Gáll József jegyző: Keglevich István gróf! Keglevich István gr.: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Egész terjedelmében csatlakozom az előttem szólott méltóságos főrendi tag nézetéhez. Én sem járulhatok a bizottság véleményéhez, még pedig ugy a főrendiház prestige-ének érdekében, mint azon meggyőződésemnél fogva, hogy a felhozott elvek ezen esetre nem alkalmazhatók, de még az illetőknek védelmére sem látszanak ajánlatosaknak. A tényállás semmi esetre sincs kiderítve a bizottság által annyira, hogy a méltóságos főrendiház magának kétséget sem szenvedő ítéletet alkosson. Egy ember előtt, a ki azt állítja, hogy becsületében sértve lett, a jogorvoslás útja elzáratik, ha az illető sértőnek mentelmi joga fel nem függesztetik; s az illetőre nézve az mondathatik, hogy nem akar semmi elégtételt adni. Nem szeretném, ha az illető főrendi tag urat és t. barátomat az a vád illethetné, hogy a mentelmi jog mögé bujt el a felelősség elől; másrészről pedig, ha kitűnik az, hogy a panaszos bűnös és zaklatási szándékból tette panaszát, a legjobb fegyvert szolgáltatjuk a kezébe az illető panaszlottnak, ha mentelmi jogát felfüggesztjük. Mig viszont, ha mentelmi jogát fel nem függesztjük, a panaszosnak szolgáltatunk kezébe fegyvert, mert az azt mondhatja: én kerestem becsületem helyreállítását törvényes úton, de az a mentelmi jog révén megtagadtatott, a mi által kényszeríttetik vagy arra, hogy azt mondja : helyre van állítva becsületem, mert annak helyreállítására a törvényes út megtagadtatott, vagy törvényen kivül keres elégtételt. Ez szerintem helyes nem lehet. Különben is a lefolyt években más helyen volt alkalmam elég éles bírálatot mondani a hasonló esetekről, a melyekben a mentelmi jog fentartása helytenül alkalmaztatott. Szerintem a mentelmi jog fentartása kizárólag csak ott alkalmazandó, a hol a törvényhozás tagja gátolva van törvényhozói functiojának teljesítésében; ha nem erre, hanem egész«n más esetre terjesztetik ki a mentelmi jog fentartása, azt én elitélem és a mentelmi jog mögé rejtőzésnek tartom az ilyen eljárást. "E házban természetesen ugyanazon nézetet vagyok kénytelen alkalmazni és minden esetben azt kívánom, hogy semmi körülmények között ne térjünk ettől el és hogy soha az illető panaszosnak ne adjunk jogot arra, hogy azt mondhassa, hogy az illető el bujt a mentelmi jog mögé. Én kérem a mélt. főrendeket, hogy az igazságszolgáltatás szabad folyásának méltóztassanak utat engedni és a mentelmi bizottság véleményétől eltérőleg méltóztassanak ez esetben a menU'lmi jogot felfüggeszteni. (Helyeslés.) Szapáry István gr.: Méltóságos főrendek ! Én a mentelmi bizottságnak tagja vagyok és mikor ez az ügy ott tárgyaltatott, véleményemmel kisebbségben maradtam, ennélfogva igen örvendek, hogy az eset elbírálása a mélt. fő rendek elé került. A panaszló maga elismerte ugyan, hogy emberi gyarlóságból szabálytalanságot követett el, de ez nem lehet ok arra, hogy a mentelmi jog fel ne függesztessék, annál kevésbbé, ha az illető pannszló zsarolást kísérlett meg. Én tehát nem tartom helyesnek, hogy ezen kisebb vétség felderítésére mód ne adassék és felderíthető ne legyen az is, hogy mennyire volt joga az illetőnek ezen vádak emelésére és esetleg kitüntethessék, hogy az illető ezt csakugyan zsarolásra kivánta-e felhasználni.