Főrendiházi napló, 1887. IV. kötet • 1890. október 1–1891. augusztus 17.
Ülésnapok - 1887-64
36 LX1V. ORSZÁGOS ÜLÉS. sát minden más nemzetiségi állumalkotásban is éreztetni fogná. A feladat tehát nem az, hogy a különféle nemzetiségek közt az ellentétek kiélesitüssenek, hanem hogy oly viszonyok létesüljenek, melyek, valamint képesek az állameszmét biztosítani, a mint azt az ezeréves történelmi fejlődés teremtette, ugy alkalmasak legyenek mindenkinek megadni a szabad mozgást, mely érdekeinek kielégithetését a magyar államegységben keresse és találja; a feladat az: alkalmat nyújtani arra, hogy az összetartozandóság érzete mindinkább fejlődjék, hogy az együvé való tartozás kapcsai szaporiitússanak és a nélkül, hogy valaki anyanyelvét feladná, mindenki az érzelmek és érdé kek átszövődése által a magyar államegység megszilárdítására törekedjék. Erre alkalmas eszköznek e jelen törvényjavaslatot is tartom és azéit azt e szempontból is a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, (Élénk helyeslés és éljenzés.) Teutsch György evangélikus püspök: Nagyméltóságú elnök ur, mélyen tisztelt főrendi ház ! Érthető, hogy nem lehet észre nem vennem ama komoly fontosságot, mely az előttünk fekvő és hetek óta inkább, mint más, a kedélyeket felizgató törvényjavaslat feletti minden szavazástól el nem választható ép ebben látom elkerülhetlen erkölcsi szükségét, hogy szavazatomat indokoljam, röviden, egyszerűen, minden ékesség nélkül. Midőn ezt megkísérlem, nem lehet fájdalmasan nem utalnom azon tényre, hogy a törvényjavaslat idáig tett útjában a balfelé nehezülés törvényei szerint lényeges pontjaiban eredeti szövegezésétől messzire eltért, a mi széles körök komoly nyugtalanitására adott okot. Azon körök ezek, melyeknek még mindig fennálló meggyőződése szerint a főméitóságú közoktatási minisleriumnak akkor igaza volt, mikor éveken át nyilván kijelentette, különösen a közoktatás állapotáról 1876-ban az országgyűléseié terjesztett jelentésében, hogy a zsenge korú gyermekek nevelését leginkább a család hűséges gondozására és a társadalomra kell bizni és hogy az állani nem jogosított a szülőket hat éven alóli gyermekeiknek a kisdedóvodába jártatására kényszeríteni. Én részemről még most is ezen, különben valamennyi minket környező culturállam által osztott álláspontot foglalom el és sajnálnom kell, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat azon elvi szempontot feladta, melyhez képest eddig törvényhozási rendelkezés nélkül, de igen is jó indulattal a kisdedóvodák ügyét előmozditotta és azt lényegében a Magyarország történeti fejlődése nyomán arra hivatott körök szeretetmunkájának átengedte. Ugy van ez más jog- és ciüturállamban is és nálunk ily eljárásnak azon áldásos haszna volt, hogy az intézetek a kényszertől menten örvendetes módra fejlődtek az állam alaptörvényeinek sérelme nélkül és hogy az a miatti gond és izgalom által, hogy a szülői és családi szent jogok fenyegetvék, a nép kedélye sehol ingerültségbe nem hozatott. Meg kell vallanom, még most is meg vagyok győződve, hogy a kormány régibb álláspontja nemcsak magában véve helyes, de a jog állásának és az államunkban fenforgó szükségnek egyedül megfelelő. Felfogásom szerint a törvényjavaslat azon rendelkezése, mely a kisdedóvodát és a gyermek-menedékházat kényszerintézetté teszi, ha csak a szülők nem igazolják, bogy a gyermek otthon vagy bárhol állandóan kellő gondozásban és felügyeletben részesül, nemcsak a szülők jogaiba és a családi élet áldásos hatásába való indokolatlan beavatkozás, minőt a hozzánk közel levő jogállamok egyike sem ismer, de azon bizonytalanságnál fogva, vájjon mit kellene érteni a »kellő felügyeleU alatt, egyszersmind önkénykedésre való egyenes kísértés a végrehajtó közegek részére. És ez a mellett formaliter a régi fiscalis perekben való rosszhírű eljárásnak oly életkörre való átvitele, melynek leginkább szüksége van arra, hogy szentnek tartsuk; átvitele már azért is, mert azon szülők irányában, kik gyermekeik nevelését kötelességük ellenére elhanyagolják, a fennálló törvények ugy is már kellő orvoslatról gondoskodnak. A törvény egyéb határozmányai is olyanok, hogy nemcsak egy irányban legkomolyabb aggodalmat keltenek. Csak a következőkre utalok. A községekre új teher hárittatik, holott már oly soknak pénzereje a kiadásokat nem