Főrendiházi napló, 1887. III. kötet • 1889. október 12–1890. június 10.

Ülésnapok - 1887-47

42 XLVn. ORSZÁGOS ÜLÉS. és későbben főispánja szerepelt. Ez utolsó minőségben szervezte a szabadságharcz kitö­rése alkalmával megyéje területén a népfelke­lést; de csakhamar ezután más rendeltetést nyervén a hatalom akkori kezelőitől, megszűnt az országbani működése, melynek fonalát csakis külföldi emigratiójából í860-ban történt vissza­jövetele után vehette újból fel és pedig az 1861-iki országgyűlésen megint mint Zemplén­megye újhelyi választókerületének képviselője. Ezen, a bőven ismert elég szomorú okok miatt csak rövid ideig tarthatott mandátuma megszűntével a magánéletbe vonult, de 1865-ben újból kénytelen volt visszavonultságából kilépni, miután hozzá hőn ragaszkodott megyéje az ezen évre egybehívott országgyűlésre másodízben is képviselőjévé választá; maga a képviselőház pedig alelnökévé megválasztása által adá irá­nyában viseltetett megtisztelő bizalmának csal­hatatlan jelét. S ez azon időpont, midőn a boldogultnak nagyobb szabású működése kezdő­dött. Élénk része volt a kiegyezést előkészitő munkálatokban s ennek létrejötte vetette meg alapját az alkotmányossá vált közpályán való gyors előhaladásának. Ugyanis 1867-ben már mint ministerelnök végezle a koronázás alkalmával a nádori teendőket; reá lett a ministerelnökség mellett az anyagi áldozatait is nem kis mérvben igénybe vet*, honvédség újból való szervezése is bizva s minden irány­ban mutatkozott tapintatos, előrelátó s e mel­lett erélyességéről tanúskodó sikeres eljárásá­nak az lőn következése, hogy magára vonván Felséges Urunk Királyunk figyelmét, kifogásta­lan jellemével párosult európai műveltségénél fogva négy évvel később a császári ház minis­terévé nevezte ki s ily módon egyszersmind a közügyek vezetésének élére állította. Hogy már mint magyar ministerelnök is, de kivált e jelen újabb állása ideje alatt tör­ténteknél minő mérvadó befolyást gyakorolt légyen üdvözültünk, tudva lehet mindazok előtt, kik figyelemmel kisérték a külhatalmasságok s monarchiánk között ez alatt időnként s folyto­nosan létrejött nagy horderejű megállapodásokat s miután ezek kifolyásául tekinthető azon neve­zetes berlini szerződés, melyen gróf Andrássy Gyula, mint a monarchia első meghatalmazottja szerepelt s melynek alapján jött létre a német­osztrák-magyar szövetség: ugy hiszem, elégsé­ges arra, mint fáradhatlan működésének fény-, de egyszersmind zárpontjára mutatnom. Miként vélekedett legyen ő maga e szeren­csésen létrejött eredmény felől, örömest el szokta vala bizalmas körökben mondani s az levén erős meggyőződése, hogy e tény által biztosítva lelt egyelőre Európa békéje, provi­dentionalis missióját befejezettnek tekinté s ura királya bálás elismerésének kíséretében majd minden küihatalmasság kegyjeleivel elhalmozva, elvállalt tisztjéhez hűn lett teljesítése megnyug­tató érzetében lépett le önként magas állásá­ról s tért vissza rég nélkülözött szülőföldjére, a hol semmiféle mandátum, vagy állandó hiva­tal elfogadása által nem engedé magát többé leköttetni, hanem azon kivül, hogy az ország anyagi jólétét eszkozlő, illetőleg szabályozó társulatoktól nem vonä meg befolyását, mint főrendi házunk örökös jogon tagja, szorgalmas látogatója volt nemcsak gyűléseinknek, de még bizottságainknak is. Hogy mint ilyen, minő üdvös, rendesen döntő befolyást gyakorlott légyen működésünkre, eleven emlékezetünkben lehet s szivünk mélyéből fájlalhatjuk, hogy ter­meinkben utolszor felhangzott monumentális, átalános hatást szült szónoklata időközben hattyúdalává alakult át S avagy ne éreznőksoha ama felemelkedett, tekintélyét soha nem éreztető, megnyerő modora által is hatványozott magas szellem hiányát, mely nem egyszer a legbonyolultabb, legkénye­sebb kérdéseket — gyakran egy találó élez segélyével — könnyedén vala megoldani képes. Az, hogy miért kellett vala légyen egy ilyetén még méltán több évre számot tarthatott, kora kimúlta által megannyiunknak keserűséget oko­zott fontos életnek ennyire idő előtt s oly keser­ves körülmények között véget érnie s miért nem hallgatá meg az örök gondviselés azon ezerek könyörgéseit, kik hónapok óta esedeztek fájdalmas sorsa könnyüiéseért s élete megtar­tásáért: mindez — mondom — az egek kifür­készhetetlen titkai közé tartozik, a minthogy csakis ezek előtt meghajolva közeledhetnek e nagy talány megoldását hiában keresendett gondolatink drága halottunk sírboltjához, mely-

Next

/
Oldalképek
Tartalom