Főrndiházi napló, 1887. I. kötet • 1887. szeptember 28–1888. június 21.

Ülésnapok - 1887-11

76 XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. ministratio terén lehetetlenné téve az által, hogy^egyes befolyásosabb képviselők visszaélnek azon hatalommal, mely a bizottsági tárgyalá­sok utján kezökbe adatott, s a mely bizottsági tárgyalásnak itt a főrendi ház kebelében is az előttem szólott méltóságos gróf Zichy Nándor, sajnálatomra, oly igen meleg szószólója volt. Még jobban sajnálom azonban azon kifaka­dást, melyet egész közoktatási rendszerünk ellenében magának megengedett. Midőn azt monda, hogy az nincs vallásos alapra fektetve és a hol van, ott roszul van. Bocsánatot kérek, ha bizonyítékokkal ily nagy fontosságú nyilat­kozatokra nézve adósok maradunk, akkor ez állítás nagyon is merész. Én ugy tudom, hogy az összes közoktatási rendszerünkben, elkezdve az első népoktatási törvénytől, melyet még báró Eötvös József ministersége alatt meghoztunk, s melynek akkor az országgyűlésen épen sze­rencsés voltam referense lenni, mindenütt fő­súlyt fektettünk a valláserkölcsi oktatásra és sehol a köteles tantárgyak közül az kifeledve nem lőn. Hanem egy körülményre vagyok bátor a méltóságos főrendek figyelmét felhívni, s az nem annyira conservativ, mint inkább reactio­narius eszme, melytől óvakodni méltóztassanak, mert én szívesen vagyok conservativ, de sza­badelvű conservativ és a mily mértékben kö­zeledem a conservatismushoz, annyira tartóz­kodom a reactiótól, lévén ez a kettő merőben különböző dolog. Régi időkben egy eszme volt uralkodó, melylyel bármennyire benn volnánk is ma egy bizonyos atavismusban, melynek terére előttem szóló grőf Zichy Henrik ő excellentiája, mint laudator temporis acti lépett, de ez eszmével ma már határozottan szakitanunk kell és ez azon eszme, mely szerint azt az úgynevezett vallás­erkölcsi alapot annyira vitték, szerintem, a téves túlságba esve, hogy az állam, mint olyan, a kezében lévő hatalomnál fogva teljesen azono­sítja magát bármelyik vallással vagy hitfele­kezettel, legyen az bár a nagy többség vallása. Ha ez a nagy többségnek s majdnem az egész népségnek vallása, akkor ebből sokszor tűrhe­tetlen zsarnokság s nagy veszedelem fejlődik, még pedig két irányban, nemcsak az államra, hanem visszahatólag az illető hitfelekezetek, egyházak önállóságára és szabadságára is. A nagy érdemű Zichy Nándor gróf a római pápa függetlensége mellett emelte fel szavát. Világi birtokainak visszaállítását is követelte, miért? Kétség kivül nem azért, hogy őt gazda­gabbá tegye, mert erre nem szorul rá, hanem azért, hogy függetlenebbé tegye. Mi nekünk, legyünk bár catholicusok, vagy nem catholicu­sok, legyünk bármely egyháznak hivei, saját egyházunk függetlenségének megőrzésére kell mindenek előtt törekednünk. A mit nyert, mond­juk, a catholicus egyház valaha az államnak folytonos gyámkodása és az által, hogy az állam­hatalom magát teljesen azonosította vele, ugyanannyit vesztett saját belső önállóságában, saját függetlenségében. És azt hiszem, el is jött és itt van már az az idő, a mikor minden egyház, de különösen a catholicus egyház ön­tudatra ébredt, tiszta öntudatára annak, hogy neki saját autonómiáját ép ugy ki kell vívnia, mint mindenik felekezetnek; mert sajátságos iró­niája van abban a sorsnak, hogy a kisebbségek megelőzték e részben a többséget ép azért, mert a többség elbizakodott volt. Azt hiszem tehát, ott van elhibázva a dolog, a mikor mi ama régi időket visszakívánjuk, vagy sóváron, mintegy azok felé pislantunk, mondván: jó idők voltak azok, mikor az állam volt az egyház. Én meg azt mondom, hogy nem. Az egyháznak önállónak, függetlennek, a maga lábán állónak kell lennie, hogy magas hivatását, mely sok tekintetben az állam hivatásának is felette áll, korlátlanul, min­den akadály nélkül teljesíthesse. (Helyeslés.) A mi magát a budget-et illeti, tagadha­tatlan, hogy súlyos körülmények forognak fenn, de engem e részben, megvallom, az élettapasz­talás annyira megtört, hogy nem vagyok oly utópista, hogy mindenben a legnagyobb tökélyt akarjam, még pedig mindjárt, azonnal elérni. Én ä conto fogadok bármely lépést, ha azt veszem észre, hogy abban nem visszaesés, nem megállapodás, hanem haladás van oly irány felé, a melyet nemcsak én magam, hanem mi mindnyájan jónak találunk. És megvallom, nem értem azok bizalmatlanságát, a kik ebben az irányban velem együtt felismerve a haladást, mégis folytonosan akadékoskodnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom