Főrendiházi napló, 1884. II. kötet • 1885. szeptember 26–1886. június 26.
Ülésnapok - 1884-28_új
XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 145 XXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1886. évi április hó 13-án. SZLÁVY JÓZSEF KORONAŐR ELNÖKLETE ALATT. Tárgyai: Elnöki jelentés : a védjegyek védelme iráni Svájczczal kötött egyezményről — a Siámmal (szeszes folyadékok iránt) kötött egyezményről szóló szentesitett törvényczikiek kihirdettetnek. A pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslatot átküldvén a képviselőház elnöksége, a pénzügyi bizottság által tárgyaltatott és a jelentés, valamint a törvényjavaslat tárgyaltatván, elí'ogadtatik. A kormány részéről jelen vannak: Tisza Kálmán, Fejérváry Géza báró ministerek, Szentgyörgyi Imre, államtitkár az igazságügyministeriumban. (Az ülés kezdődik délelőtt 11 órakor.) Elnök : Az ülést megnyitom. Az ülés jegyzőkönyvét Gyulai Pál jegyző ur fogja vezetni. A szólni kívánókat Zichy Antal gróf jegyző ur fogja jegyezni. Van szerencsém jelenteni, hogy a ministerclnök ur átirata szerint ő császári és apostoli királyi Felsége a védjegyek kölcsönös védelme iránt Svájczczal kötött egyezmény beczikkelyezéséről, a Siammal a szeszes folyadékokkal való kereskedés tárgyában kötött egyezmény beczikkelyezéséről szóló törvényjavaslatokat legkegyelmesebben szentesíteni méltóztatván, azok mint az idei IX., illetőleg X. törvényczikkek folyó hó 10-én az Országos törvénytár útján kihirdettettek. Tudomásul vétetik. A képviselőháztól a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló 1883. évi XLIII. törvényczikk némely határozatainak módosítását táryŐRKNDI NAPLÓ 1884 — 87. II. KÖTET. gyazó törvényjavaslat beérkezvén, annak kinyomatását és a ház tagjai közt szétosztását elrendeltem és azt jelentéstétel végett a ház állandó pénzügyi bizottságának kiadtam. A bizottság megbízatását teljesítvén, jelentését elkészítette, mely hasonlóképen kinyomatott és a ház tagjai közt szétosztatott. Napirend szerint tárgyalás alá kerül a pénzügyi bizottság jelentése a pénzügyi közigazgatási bíróságról szóló 1883: XLIII. törvényczikk némely határozatainak módosításáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Zichy Antal gróf jegyző (olvassa a jelentést). Elnök; Kíván-e valaki a törvényjavaslathoz átalánosságban hozzászólani? Ha nem, akkor azt átalánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadottnak nyilvánítom. Nyáry Jenő báró jegyző (olvassa az egyes szakaszokat). Elnök; Észrevétel nem tétetvén, a törvényjavaslatot átalánosságban és részleteiben elfogadottnak nyilvánítom, miről a képviselőház szokott módon értesíttetni fog. 19