Főrendiházi napló, 1884. I. kötet • 1884. szeptember 27–1885. május 21.
Ülésnapok - 1884-21
116 XXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. kokból pártolom Zichy Henrik gróf azon indítványát, hogy a 2. §. kihagyassék. Elnök: Indítvány tétetvén, hogy a második szakasz hagyassák ki, kérem méltóztassanak azok, kik a kihagyást pártolják, felállani. (Megtörténik.) A többség a kihagyást nem fogadja el. Méltóztassanak már most azok, kik a szakaszt elfogadják, ezt felállásukkal jelezni. (Megtörténik.) A szakasz elfogadtatott. Következik a 3. §. * Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a 3. §-t). Sztáray Antal gr.; Nézetem szerint az 1. és a B. §. közt ellentét van. A 3. §. a következőket mondja: >A királyi járásbíróságoknak az 1871. évi XXXII. törvényczikk l.§-ában és az 1873. évi XXVII. törvényczikk 15. §-ában meghatározott száma tízzel szaporittatik.« Ezzel szemben azonban az 1. §. azt tartalmazza, hogy: »Az 1875: XXXVI. törvényczikk 4. §-ának 2-ik pontja akkép módosittatik, hogy az igazságügyminister a királyi törvényszékek és járásbíróságok számának, székhelyeinek és területeinek megállapithatása végett a javaslatot lehetőleg a királyi itélő-táblák szervezésére vonatkozó törvényjavaslattal egyidejűleg, legkésőbben azonban négy év alatt terjeszsze a törvényhozás elé.c Ez tehát világosan az új beosztásról beszél. Én nem látom be, hogy miért állittassék most rövid időre fel királyi járásbíróság esetleg oiy helyeken, a melyek a később alkotandó keretbe nem lesznek beilleszthetők. Én, ha már az felvétetett, szerettem volna a törvényben azon városok neveit is látni, a melyek járásbíróságot nyernek, hogy a törvényhozás tiszta képet nyerjen. A legczélszerübb volna a törvényjavaslatot mindaddig elhalasztani, mig a törvénykezés egész kerete elénk terjesztetik. Á mi pedig a járásbíróságok és az adóhivatalok felállításánál meghonosított azon licitationalis eljárást illeti, kénytelen vagyok megjegyezni, hogy azt sem az igazságszolgáltatás magasztosságával, sem pedig az állami hivatalok tekintélyével összeegyeztetni nem tudom. Pauler Tivadar igazságügyminister: A járásbíróságok szaporításának szüksége átalában elismert dolog, mert vannak oly területek, a melyeket hegyek szakítanak ketté s a melyekben a közlekedés igen meg van nehezítve, mint Szepesben és Barsban. Hogy e helyeken járásbíróságok állíttassanak fel, ez a közönség érdekében áll. A mi a helyek neveit illeti, ha ő s méltósága átnézi az indokolást, meggyőződhetik róla, hogy melyek azok a helyek, a melyekre vonatkozólag a szükség leginkább kidomborodik, s a melyeket a végleges szervezésig mostani állapotukban hagyni az illetők kárával s az igazságszolgáltatás hátrányával] járna. Kérem tehát a szakasz változatlan elfogüäásáL(Helyeslés.) Elnök: Méltóztassanak azok, kik a 3. §-t elfogadják, azt felállásukkal jelezni (Megtörténik.) A szakasz elfogadtatott. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa 4—7. %-t, a melyek észrevétel nélkül elfogadtatnak}. Elnök: E szerint a törvényjavaslat ugy átalánosságban, mint részleteiben el lévén fogadva, erről a képviselőház a szokott módon fog értesíttetni. A mai ülés jegyzökönyve fog hitelesíttetni. Rudnyánszky József b. jegyző (olvassa a jegyzőkönyvet). Elnök: Észrevétel nem tétetvén, a jegyzökönyvet hitelesítettnek jelentem ki. A legközelebbi ülés ideje szokott módon fog közzététetni. Több tárgy nem lévén, az ülést bezárom* (Az ülés végződik d, u. 2 órakor.)