Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-89

ti 4 LXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. törvény hozatalának elkerülhetetlen szüksége forogna fenn. (Helyeslések.) Nem kétlem, hogy hazánk józan és elfo­gulatlan közvéleménye is igy fogja fel a dol­got; teljes meggyőződésem, hogy a közvéle­mény, még pedig túlnyomólag ily törvényt nem rokoszenvvel, hanem határozott ellen­szenvvel fogna fogadni; (Helyeslések.) és pedig nem az antisemitikus agitatióknál, hanem tisz­tán vallásos érzületnél fogva, melylyel abban, hogy a házasságok nem az egyház, hanem a polgári hatóság előtt köttessenek, megnyugodni nem tudna, és annál nagyobb mérvben ütköz­ne, meg oly törvényen, mely a vallás elvei szerint határozottan tiltott és kárhoztatott házasságok megkötése végett támadná, meg az egyház sarkalatos jogát. Én sohasem voltam csodálója a plebiscitnek, a mely nem rég nagy szerepet játszott, de ha erre az esetre alkal­maztatnék, erősen hiszem, hogy a legügye­sebben vitt agitatio sem volna képes a tör­vényjavaslat mellett többséget szerezni, sőt el nem hallgathatom abbeli aggodalmamat, hogy alig volna gondolható törvényes intézkedés, mely nagyobb mértékben csökkentené a vallásos népben a törvényhozás iránti bizalmat és tiszteletet. Ezzel bevégezhetném előadásomat, mert álláspontomnál fogva nem nagy súlyt fektet­hetek azon opportunitási érvekre, melyek a törvényjavaslat védelméül felhozattak Csak egyet akarok megjegyezni s ez az, mintha a jelen törvényjavaslat által alkalom nyújtatnék a két, felekezet közti közeledésre, kibékülésre, vagy pláne, mint olvastam az iratokban, azok összeolvadására. Bocsánatot kérek azoktól, a kik nagy súlyt fektetnek ezen érvre, de én azt merő iliusiónak tartom és pedig már azért, mert ezen házasságok csekély számánál fogva azok kibékitési és összeolvasztási hatása nem lehetne több, mint a tengerbe öntött cséppé,eltekintve attól, hogy az illető egyének, mint vallásuk és egyházuk iránt hűtlenek, hitfelekezeteikre nem a képzelt, hanem csak rósz hatással bír­hatnának. Befejezem előadásomat azzal, hogy miután én az egyház — felekezeti különbség nélkül értve — az egyház jogainak, tekintélyének és befolyásának fentartását az állam legfőbb ér­dekében vitális kelléknek és kötelességnek tar­tom, és miután a törvényjavaslat czétját ezzel határozottan összeütközőnek tekintem s miután ha reflectálok is a felhozott nehézségekre, me­lyek a törvényjavaslatban érintett egyes sze­mélyeknek saját hibájuk által okozott kétes helyzetére vonatkoznak, mindamellett a tör­vényjavaslat azon hatást teszi reám, hogy >pejor esset medicina morbo«, és miután a két rósz között mindenesetre a sokkal kisebbet válasz­tom, mindezeknél fogva teljes és rnély meg­győződésből a törvényjavaslatot a részletes tár­gyalás alapjául el ne,m fogadhatom. (Helyes­lének.) Elnök: Az idő előrehaladott, és még töb­ben vannak szólásra feljegyezve, tudtomra a ministerelnök ur ő nagyméltósága is. A méltó­ságos főrendek figyelme tán ki is van fáradva, czélszerű lesz tehát a tárgyalás folytatását a holnapi napra áttenni. A holnapi ülés, ugy mint ma, délelőtt 10 órakor fog kezdődni. Ezzel az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 2 óra 50 pereikor.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom