Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-89

ZÁGOS ÜLÉS. 58 LXXXÍX. ÜRS: rétében lép fel. A nép erkölcsi szokásai, vagyis hagyományaihoz való ragaszkodás egyátaláhan nem képez akadályt a haladásban, mert a haladás közben, mi alatt józanul csak a folytonos tökéletesbülést lehet érteni, sem egyesek, sem egész népek lényegök alapfeltételein nem változtatnak. A haladás minden munkája abból áll és minden titka abban rejlik, hogy nap nap után folytonos küzdelemben és folytonosan megújuló áldozatok árán egy erényt a másikhoz fűzzön. Ha a haladást nem ebben keressük, méltóságos főrendek, ha a haladás alatt nem ezt értjük, akkor, a mit ezen magasztos név alatt cselekszünk, nem az épités, hanem a bontás munkája. * Vájjon a jövő erényeinek kivívása mellett a múlt erényeit meg kell-e tagadni? vagy félnie kell-e a jövőnek attól, a mi őseink hagyományaiban erény és menekülnie az elől, mint a haladás akadálya elől? Szellemének és ékesszólásának egész hatalmával tiltakozott ez ellen Guizot azon híresekké vált történelmi előadásokban, melyeket Parisban a húszas évek végén tartott, a midőn meggyőződésének egész hevével ezt mondja: > Midőn a nemzedékek, melyek a hazát egy pillanatra birtokolják, dölyhlkben azt hiszik, hogy az kirekesztőieg egymaguké és hogy a múlt, szemben a jelennel : az a halál, szemben az élettel; midőn ehhez képest visszautasítják a traditiók hatalmát s azon kötelékeket, melyek nemzedéket nemzedékhez fűznek, akkor megtagadják az emberi nem jelleméi, hivatását, becsületét s a mit cselekszenek, az a forradalom útja.* S Guizotnak teljes igazsága van. Az 1805. év őszén vala, midőn Pitt falusi birtokán többeket barátai közül asztala köré gyűjtött. Lakoma közben meghozták neki a hirt, hogy Mack feladta Ulmot és hogy Napóleon Bécs felé megy. Azonnal közli a hirt barátaival, kiknek nem volt egyéb válaszuk, mint ez: >Mindennek vége! Nincs menekülés Napóleontól. < De Pitt azt válaszolta: »Van menekülés, ha nekem sikerűi Európában nemzeti háborút. támasztani; s e nemzeti háborúnak Spanyolországból kell kiindulnia; a spanyol nemzet az, hol a hazafiúi harcz először ki fog törni.* E mély belátású államférfiú, méltóságos főrendek, ennyi súlyt fektetett a nemzeti érzü| létre, a nemzeti eszme s a nemzeti saellemre; ő ettől várta és remélte azt, a mit az európai kabinetek összes működése nem volt képes eszközölni: Napóleon bukását. A dolgok menetében nem ritkán látjuk ugyan, hogy ugyanazon nemzeti eszmék, melyek tegnap valamely államférfiúnak terveit hatalmasan támogatták, ma azoknak útját állják, elannyira, hogy élesztés helyett azokat el kell fojtani. A mi nemzetet menthet meg, az, méltóságos főrendek, nem más, mint nagy, nemes, a nemzet szivében mélyen gyökerező eszmék, melyeket az idők vésője, a józan törvény befolyása, a szokás és erkölcsök tiszteletreméltó antiquitása vésett a nemzetek szivébe. Ez a hagyomány telje, mely a népeket egy férfiúvá teszi. Ilyenkor fonódik össze a múlt a jelennel és vág a jelen a jövőbe; ilyenkor fakad a nemzet lelkületében és érzületében a lelkesedés ihlettsége, melynek gyümölcsei nagy tettek: ilyenkor gyűlnek össze a hazafiság, az önfeláldozás és a kitartásnak példái: mert a nemzet hagyományában élő eszmék mélyek, magasztosak — és a szivek kitágulnak. A magyar nemzet is, méltóságos főrendek, a maga saját hagyományaiban élő érzületek és eszmék kegyeletes megőrzésével folytatja évezredes állami létét, azokban találta ő individualitásának alapfeltételeit, azokban keresi ő, méltóságos főrendek, és birja jövőjének is zálogát. -A keresztény élőid ők existentiánknak oly tagozatát teremtették meg, hogy önmegsemmisülés nélkül arról le nem mondhatunk. Azért a nemzetnek ezen eszméit, érzületét, szokásait, erkölcseit megtámadni politikai hiba, ez a nemzet individualitásának tagadása. Pusztán tőkéből élni, méltóságos főrendek, szomorú dolog. Ez által egy bizonyos időre el lehet ugyan odázni az anyagi zavart, de okvetlenül be fog állni a kenyér hiányának sanyarú órája. A valláserkölcsi meggyőződés, mely ma még a népben él, a szokások és erkölcsök, melyek által az nyilvánul, kétségtelenül megbecsülhetetlen tőke, de nem kimeríthetetlen. Egykor azt hitték, hogy az, kivált ha a kormányok javára szolgált. De a tapasztalás megmutatta, hogy ez a felfogás nagy tévedés volt