Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-89

¥) LXXXIX. ORS ZÁGOS ÜLÉS. megelőző eszközéül tekintvén, azt egész készséggel s legjobb meggyőződésem szerint fogadóméi. (Élénk helyeslés balfeläl.) Haynald Lajos, bibornok-érsek: Nagyméltóságú elnök ur, méltóságos főrendek! Az egyházilag rendezett házassági intézménynek országunk mélyen tisztelt prímása által kitűnően ecsetelt nagyfonlosságát és nemcsak a család és egyház életére, hanem a társadalomra és államra való áldásos kihatását szem előtt tartva, szólni fogok az azt mind természetében megtámadó, mind üdvös hatásában a fönforgó esetekre nézve megzsibbasztani indult jelen törvényjavaslat ellen, aggodalmasan vévén annak mindkét ágában oly elvek szándékolt szentesitését, melyek a polgári házasság intézményét népünk életébe részben beillesztenék, s mind elméleti, mind gyakorlati téren, ha szűkebb körben is ható, káros következményeit initiálnak. Miért is csak ellenezni tudom azt, pedig nemcsak — mint mondani szokták, — tiszti állásomnál, hanem az ettől semmikép el nem választható meggyőződésemnél, s ismét az ebből kifolyó főbb kötelességemnél fogva. Mit azonban tevén, szándékosan kerülni akarom a házasság szentsége körül való tisztán elméleti és hittani fejtegetéseket, melyek annak^az egyház egész tanszervezetéhez s a más keresztény vagy nemkeresztény vallások illető hittani tételeihez való viszonyaira vonatkoznak ; én e törvényjavaslatot leginkább az állam czéljáira s érdekeire való tekintettel teszem különös megfigyelésem tárgyává. A különös katholikus fölfogásokat itthoszszasan hangoztatni, hogy egyebet ne említsek, már csak azért is fölöslegesnek tartom, mert e törvényjavaslat főbb tárgyára nézve minden érdekelt vallástársulat lényegesen ugyanazon állást foglalja el, úgy az egyes hivők is: a katholikusok, mint a protestánsok és izraeliták; persze csak addig, míg positiv hittanaiknak és valláséletöknek követelményeitől elvileg el nem fordulnak, és akár a hitközönynek, akár az önalkotta és független hitbeli állásnak semmi felsőbb szabály által nem feszélyezett régióiba át nem térnek. A positiv hitfelekezetieknek Illető orgánumaik által kifejezésre jutott álláspontjukat később fogom röviden jelezni. Az imént mondottak szerint szólok tehát nem csak egy bármely egyháznak vagy vallás társulatnak nevében, hanem azon vallásosság szempontjából, melyre, — ha tekintjük az embernek rendeltetését és Istenhez való kétségtelen viszonyát, a senkiben és sehol nem hiányzó emberi nyomort, — minden egyesnek, minden családnak és társadalomnak nagy szüksége van, s melyre minden állam, a világ kezdetétől fogva, mint czéljai elérésének főföltételére és eszközére számított is mindenkor. S valóban nem ok nélkül, de különösen nem is az állam czéljaira való közvetlen tekintet nélkül gondoskodtak az országoknak és nemzeteknek hatalmi székein és kormányán ülő férfiak mindenkor, a legrégibb időktől kezdve — kevés kivétellel — egészen a mi napjainkig arról, hogy népeiket vallásosakká tenni, vallásosságukban megtartani segítsék, s hogy e végre azoknak valláséleti szükségeik s jogosult óhajaik kellően kielégítve, vallási gyakorlatuk lehetségessé téve, és mindaz, mi ennek útjában állana, gondosan és erélyesen elhárítva, távol tartva legyen. S valamint nyomát látjuk ennek minden népnél, úgy kiválóan fényes bizonyítékait szemléljük a valóban apostoli fejedelmek hosszú sorától kormányzott Magyarhonban. Mondani sem kell, mert mindenki tudja, mi történt itt a hitbeli igazságok hirdetésének és terjesztésének eszközlésére, a nép valláserkölcsi életének vezetésére, ápolására, emelésére és védelmére, s e renden különösen az isteni tisztelet épületessé és hatásossá tételére, Isten templomainak építése és javadalmazása, az isteni szolgálat költségei födözése, az egyházakkal szoros összeköttetésben álló iskoláknak állítása, rendezése és föntartása, egyházi törvényszékeknek beállítása s működésöknek támogatása és érvényesítése, — de különösen még, mit jelen alkalommal eléggé hangoztatni nem lehet, ama nagy állam bölcsességről tanúskodó s következetes intézkedések által, melyekkel a törvényhozás a társadalomnak termőföldét, a népélet bölcsőjét — a házasságot — a vallási élettel való természetes és