Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-117

3ö6 CXVI1. ORSZÁGOS ÜLÉS. mindnyájan nagyon óhajtottuk, hogy az ország­ház, a mennyiben annak megrontása nélkül lehet, a mi szükséges, mentől kevesebbe kerül­jön ; de azon meggyőződésre jutottunk, hogy ha méltót akarunk építtetni, ottan százezrek­ről talán igen, de 4—5—6 millióról ugyan szó nem lehet. Hiszen a pályázatnál egyforma föltételek voltak kitűzve, a stylus kérdése hagyatván a pályázókra. Négy pályamű találtatott legjobb­nak, azok kwpták a jutalmat, kettő megvétetett. Tehát hat tervezet volí, a melynek költség­vetése egyenlő alapokon volt kiszámítva, az akkori méretek szerint, de a most fölvett 20 frt 45 kros alapon számítva, a mely az­után alapul elfogadtatott, Az egyik 7.700,000, a másik 8.080,000, a harmadik 12.781,000, a negyedik 12.886,000, az ötödik 8.234,000 és a hatodik 9.800,000 írtba került volna. Hogy tehát könnyelműen a drágábbat választottuk volna, nem lehet mondani. Mert most, midőn épen azért, hogy a monumentális követelmé­nyeknek megfeleljen, nem czirádái, cziiraságai szaporittattak, — mert ellenkezőleg azok, a mennyire lehetett, mellőztettek, —• hanem a méretek emeltettek, hogy az épület imposan­sabbá tétessék, van 9 millió pár százezer írtra projectálva. Azt mondják, hogy ez mind igen szép, de ne beszéljünk 9 millióról, hanem 15 millióról, annyiba fog kerülni, és megtámadják az alapot, a melyen a költségkiszámitás történt. Első sorban is megjegyzem, hogy ha azt mondják: 15 millióba fog kerülni, én csodálom, hogy nem mondják, hogy 50 millióba, mert bizonyítékot arra, hogy miért kezűi! épen 15 millióba és nem 50-be, egyátalában nem hoz­tak fel. {Helyeslés balfelöl.) Ez egy állítás ad terrorem populi. Tehát én indokolni fogom, hogy miért esz­közöltetett a kiszámítás ezen az alapon. Méltóságos főrendek! A szokásos építési tervbeli kiszámítások szerint ezen épület ki volt számítva 8 millió pár százezer frtra. Akkor az albizottság azt mondta, — helyeslem, hogy azt mondta, — nézzünk positivebb basist, ne tegyük ki magunkat annak, hogy esetleg utóbb kelljen többet kérni. j így vétetett fel basísul az, a mibe a bécsi 1 városháza köbméterenként került, léhát leg­j alább 1 millióval drágábbat mutattunk be, mint a mennyiért az építészek kiépíteni hilték itt mi nálunk. Ez gondolom, elég őszinte, de megengedem, nem opportunus eljárás. De azt mondják, hogy a kettő nem ha­sonlítható össze. Az országházi tervben 2 front van, a bécsi városháznál csak egy van. A ki a bécsi városházának dísz-udvarát látta, annak a díszességével: meg fog róla győződni, hogy ezen különbözet és ezen indok nem áll. De azt is mondják: a fundirozás! Megen­gedem, itt drágábba fog kerülni; de egyre figyelmeztetem a méltóságos főrendeket és ép azokat is, kik a Dunatói szeretnék eltolni az országházat, hogy egy ily óriás épület költ­ségeiben az anyagszállítás mily roppant össze­geket képvisel. Már pedig azt csak meg fogják engedni, hogy ha a Dunáról a hajóról lehet az építési köveket az építés helyére kiemelni, nem pedig akar a Dunáról, akár a vasútról tengelyen a városon keresztül szállítani, hogy ez legalább is oly különbség, mely azon fun­dirozási különbözetet bőven pótolja. {Helyes­lés balfelöl.) Még egyet; a pénzügyi kérdést. Én szük­ségesnek tartom kiemelni azt, hogy utoljára is mint állandó teher, melyet az ország magára vállalt nem az 5 vagy 9, vagy 15 millió, hanem csak is annak kamatai számíthatók, mert ez az, a mi az országnak állandó terhét fogja az építkezés folytán képezni. A méltóságos főrendek, a kik a javasla­tot ellenzik, azt mondják, hogy nekik is kell a nemzet méltóságának megtelelő ország­ház, de az 5 millióval olcsóbba kerülhetne. Fogadjuk el e számítást. Hogy hogyan fognák bebizonyitni, ha rákerülne a sor, nem tudom. Ez öt miiliónak kamata 300,000 frt. Az ő szá­mításuk és a mienk szerint tehát, még ha áll is az övék, az évi különbség 300,000 frt. Ha nem is akarok egyelőre azon maga­sabb szempontokra helyezkedni, melyeket má­sok oly szépen kifejeztek: nem méltóztatnak-e gondolni, hogy ezen 300,000 frtnyi évi kiadás azon háztömb által, mely ha az országház

Next

/
Oldalképek
Tartalom