Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-112

CXII. ORSZÁGOS ÜLÉS. f73 Benső megilletődéssel értesült ezen felséges apostoli fejedelmünk és dicső uralkodó házá­nak örömeiben és fájdalmaiban mindenkor mély­séges érzéssel résztvevő főrendiház azon gyász­jelentésről, mely hivatalosan adta tudtunkra egy magasztos erényekben gazdag magyar király­nénak elhunytát. Midőn mi a gyászoló fejedelemmel, ural­kodó házának fenséges tagjaival és a osztrák­magyar monarchia minden népének tiszteleté­vel és részvéte mellett oda állunk a szép lelkű fejedelemnő gyászravatalához: akkor megemlékezünk azon magasztos erényekről, melyek öt díszítették. Ó életének végéveit majdnem remetei magányban töltötte szent őnmegtagadásban; de ezen magányt fényragyo­gásával töltötte be az Isten iránti hűsége és a szenvedő emberiség iránt egész a lehetőség határáig teljesített emberszeretete. Nem távo­zott ő e földről nyomtalanul el, mert mig a magasztos fejedelemnői és keresztényi erénye­ket tiszteim és becsben tartani tudja az embe­riség, addig ő is fog a népek tisztelő emléke­zetében élni. De Magyarország egéről sem tűnt el ő nyomtalanul, mert a világese­mények által parancsolt, nehéz, nagy és következményeiben hála Isten kiválóan áldásossá vált egy fejedelmi elhatározásnak az ő majd­nem fcrfiui erélylyeí gyakorolt befolyása adta meg létét. S ezért is pietással, hálával és mély fáj­dalommal állunk oda koporsójához és kivánjuk neki, hogy az Isten adja meg részére a válasz­tottaknak dicsőségét, felséges urunknak és az uralkodó család fönséges tagjainak pedig azon vigasztalást, melyet minden jónak az elhunyt felé forduló tisztelete és hálája nyújthat. Ezen érzeteinknek kifejezésére pedig kérjük meg nagyméltóságú elnökünket; legyen ő azoknak tolmácsa a trón zsámolyánál. De kérjük meg őt egyszersmind, hogy a főrendi­háznak a temetési szertartásnál való képviselteté­séről, magasztos elnöki tiszténél fogva, gondos­kodni méltóztassék. (Élénk helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak ez indítványt elfo­gadni? (Elfogadjuk!) Ha ez indítványt elfogadni méltóztatnak, ez esetben kötelességemnek isme­rem, hogy a főrendek bánatos részvétét a magas trón zsámolyához juttassam. A végtisz­FŐRENDI NAPLÓ. 1881—84. II. KÖTET. telet adójának lerovása czéljából történendő képviseltetés iránt intézkedni fogok, a mennyi­ben a temetési szertartásnál megjelenésre az elnökség tagjain kivül különösen felkérem a főmagasságú bibornok és kalocsai érsek Hay­nald Lajos ur ő eminentiáját, továbbá Zichy Ferencz grőf, Zichy Henrik gróf és Szapáry Géza gróf ő nagyméltóságaikat. Méltóztassanak meghallgatni a minister­elnök ur átiratát több szentesitett törvényczikk kihirdetése tárgyában. Mailátü György főispán, jegyző (olvassa az átiratot, mely szerint a Tiszának és mellék­folyóinak szabályozásáról, ezen folyók völgyeinek ármentesitéséröl, úgyszintén a vízszabályozó és ármentesitd társulatok igazgatási szervezéséről; továbbá a gybr-soprony-ebenfurti vasútra vonat­kozó 1672. évi XXVII. és 1814. évi XXX-ik tör­vényczikkek némely határozmányainak módosítá­sáról szóló törvényjavaslatok 8 császári és apos­toli királyi Felsége által Schönbrunnban 1884. évi ápril hó 26-án legkegyelmesebben szentesittet­vén, azok mint ez idei 14. és 15-ik törvényczikkek az országos törvénytár útján folyó hó í-sö napján kihirdettetteii). Elnök: Tudomásul szolgál. Van szeren­csém a méltóságos főrendeket értesíteni, hogy a pénzügyminister ur ő excelleniiája a magyar korona országaihoz tartozó állampénztáraknál 1884-ik évi január hó 1-től márczius hó végéig előfordult bruttó bevételek és kiadásokról szóló kimutatását, összehasonlítva az 1883-ik évi ugyanezen évnegyedben előfordult bevételekkel és kiadásokkal, megküldte, a főrendek közt szétosztás végett. A megküldött kimutatások a főrendek közt ki fognak osztatni. A hármas állandó bizottság elnöke kivan jelentést tenni. Vay Miklós báró koronaőr: Van szeren­csém a méltóságos főrendeknek a hármas állandó bizottság jelentését bemutatni, az országos fegy­intézeteknek egygyel szaporításáról, — a sze­gényjog kölcsönös biztosítása tárgyában Svájcz­czal kötött szerződésről, a Fiume városában építendő építmények adómentességéről, végre a nagy-körúton létesítendő építmények adómen­tességéről szóló törvényjavaslatok tárgyában. 35

Next

/
Oldalképek
Tartalom