Főrendiházi napló, 1881.II.kötet • 1883. szeptember 27–1884. május 19.

Ülésnapok - 1881-93

132 XCIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. tek, megsemmisültek. DG azért nem zárkózom el a nagyon is világos tények előtt. Hogy zsidókérdés létezik, azt ma már senki sem tagadhatja, nem importáltatott az sehonnammegteremtették azt maguk a viszonyok. Hogy e kérdés oly országban, hol a zsidók nagyobb számban vannak, élesebben jelentkezik, igen természetes, mert a társadalmi kérdés a megélhetés kérdésével is vegyül. A zsidók elérték mindenütt a polgári egyenlőséget és feltűnő, hogy a társadalmi egyenlőséget még eddig sehol elérni képesek nem voltak és ha ennek oka részben a zsidók exclusivitásában rejlik is, a fő ok mégis a társadalom hibáiban, mulasztásaiban és igazságtalanságában rejlik. A zsidók üldözött nép volt igen csekély, talán két század kivételével, mióta csak a történelem róla emlékezik, pária volt mindig. De leginkább azzá tette azt a keresztény társadalom; kilökte magából, elvonta tőle a megélhetés minden tisztességes módját, (ügy van! Ugy van!) és most mégis feljajdulunk, hogy az egy varázsütésre nem tud kibontakozni az ezred éves gyűlölségből. (Igaz! Igaz!) Vádolják, hogy nem akar velünk megélni, hogy idegenkedik a keresztényektől. Bizony, olyanformán vagyunk vele, mint Deák Ferencz mondta egykoron a pozsonyi országgyűlések egyikén az egyszeri paraszt asszonyról, a ki keservesen panaszkodott a szomszédjának, mondván: én nem tudom, ez a gyermek nem szeret engem, pedig eleget verem. (Derültség.) Minden oldalról hangoztatják a zsidó elemnek a keresztény társadalomba való beolvadásának szükségét. De ha ez szükséges ugy fokozottabban szükséges az ott, a hol a zsidók már is jelentékeny polgári állást foglalnak el. Ez természetesen első sorban a társadalomnak a feladata, de a törvényhozásnak a kötelessége ez elől minden akadályt elháritani. Épen ez pedig az, amit e törvényjavaslat contemplál és ezért e törvényjavaslatnak már ezen iránya és czélja helyes és politikus. {Helyeslés.) Felhozták azt is, hogy a nép nagy zöme ily intézkedést nem kivan, nem óhajt. (Halljuk! Halljuk!) Nekem is van alkalmam épen a köznép véleményéről tudomást szereznem, és azt hiszem, tisztelt collegáim nem fognak meghazudtolni, ha azt állitom, hogy az izgatás előtti időkben ez véghetetlenül közönyös kérdés volt a nép előtt. (Felkiáltások: Ugy van!) Természetesen ma, ha úgy állíttatik fel a kérdés, hogy akarod-e a zsidót vödnek vagy menyednek, bizonyosan nemmel felelnek; de méltóztassanak a népet csak magára hagyni, épyoly keveset fog azzal törődni, mint eddig. (Felkiáltások: Ugy van!) Én tehát ezekből kifolyólag a törvényjavaslat intentióját teljes mértékben helyeslem ; azonban alakjára nézve megvallom, hogy azt, nézetem szerint, talán egyszerűen, rövidebben és talán kevésbbé offensiv alakban lehetett volna eltőterjeszteni. Én azt hiszem, hogy egyszerű pár sorral lehetett volna a létező bajon segíteni. Ha teszem a törvényjavaslat kimondta volna azt, hogy először a cultus disparitas nem képez többé házassági akadályt és akkor azután másodszor kimondhatta volna azt is, hogy az 1868 : LIII. tör vényczikknek intézkedései mind un felekezetre egyaránt kiterjednek. Azonban miután ezen nézetemnek érvényesítésére kilátás nincs, magát a törvényjavaslatot ugy a mint van elfogadom. A mi már most a törvényjavaslatnak második részét illeti, nézetem szerint, az is igen érezhető hézagot pótol és úgy látszik, e tekintetben — mint Széesen Antal gróf ur ő excellentiája is jelezte — aligha vojna oly nagy véleményeltérés, mint a törvényjavaslat első részére nézve. Egyébiránt nem tudom, honnan meríthették a főrendiháznak némely tisztelt tagjai abbeli véleményöket, hogy ezen törvényjavaslat által akarva nem akarva a polgári házasság becsempésztetik az országba. Én ugyan ezt a törvényjavaslatból kiolvasni képes nem vagyok, azonban ha a részletes tárgyalás alkalmával kimutathatnák, nemcsak én, hanem bizonyára valamennyien szívesen hozzájárulnánk egy erre vonatkozó módosításhoz. Mindezekből igen természetesen következik, hogy én a törvényjavaslatot átalánosságban, a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés.) Gyiirky Ábrahám gr., nógrádmegyei főispán: Nagyméltóságú elnök, méltóságos főrendek! Az átalános kötelező polgári há-