Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-9

&G XI. ORSZÁGOS ÜLÉS. marhával Bécsbe vitetett, a hol a szent-marxi vágóhídon tapasztaltatott legelőször. Onnan keletre terjedt határaink felé, egész Dévényújfaluig és onnan egész a sziléziai határig. A kereskedelmi ministerium állategészségügyi osztálya legelőször az által lett figyelmes a vészre, hogy némely gyanús jelentések érkeztek Pozsonyból. Minthogy az odavaló állatorvos diagnosisában teljesen nem bizott meg, innen jártas szakközeget küldött ki, a ki constatálta a marhavészt. Ezen osztály mindenesetre dicséretet érdemel, hogy rögtön intézkedett az egyszerű tudósításokra, a melyek a legnagyobb pontossággal szerkesztetnek ugyan, de nem teljes szakértelemmel és különben talán egy hét is eltelt volna, mig nyomára jövünk, és minél későbbre maradt volna ez, annál nehezebb lett volna a bajt megakadályozni. Magyarországban Dévényujíaluban mutatkozott legelőször a baj, hova Hof községből vitetett át, még pedig emberi ruhaneművel, vagy szénával. Dévényujíaluban a legszigorúbb rendszabályok alkalmaztattak. Nemcsak elzáratott a község, de minthogy remény mutatkozott, hogy a marha-állomány lebunkózásával a marhavész terjedését el lehet fojtani, elrendeltetett ez is. De nem tudtuk megakadályozni, átment Hidegkútra, később Beszterczebányára. De a pontossággal és nagy erélyíyel keresztülvitt eljárása a szakközegeknek, nemcsak a ministerium, hanem a helyhatóság közegeinek lelkiismeretes közreműködésének is sikerült a vészt e megyében három falura korlátozni, a honnan Mosón megyének csupán egy községébe és onnan ismét Komárom megye egy pusztájára csapott át, a hol igen nagy és becses állomány volt kitéve a vésznek, mely azonban szerencsésen elfojtatott. Legutójára mutatkozott Bábolnán; nincs kiderítve, hogyan vitetett be. A szakértők által kimutattatott, hogy nálunk önerejéből a vész nem áll elő, mindig fertőzés által hozatik be. Kimutattatott, hogy a jármos-marhák, azok, a melyek közmunka alatt vannak, a melyek közutakon járnak, kapták a vész-ragályt. Azon állományokban, melyek legbecsesebb részét képezik a bábolnai állománynak, a pepineriákban vész nem volt, de S elég nagy baj, hogy magában véve közel Í00 igás marha lebunkózása vált szükségessé. De oly pontosan vitetett keresztül a rendelet, és itt dicséretet érdemel ugy a bábolnai igazgatóság, mint Komárom megye tisztviselői, — hogy az alig néhány ölnyire távolabb fekvő istállót, melyben a möltháli és berni anyag volt elhelyezve, sikerült megmenteni. A 25 nap lefolyása után, a mint már bátor voltam megemlíteni, nov. 9-én mutatkozván az utolsó jelenség, deczember í-én az országot vészmentesnek jelenthettem ki. Az megtörtént egyébiránt, és nem csak minálunk, hanem másutt is, hogy a keleti marhavésznek diagnosisát nem volt könnyű megállapítani. Ma is kaptam pl. Németországból egy tudósítást, mely marhavészről szól, és

1 pedig olyanról, melyről már a hírlapok is napok előtt szólottak. Ez a ministeriumnál a lapok közlései nyomán feltűnvén, ez szolgált alkalmul, hogy megkerestük az illető hatóságot felvilágosításért, hogy való-e, hogy Németországban marhavész mutatkozik. Németországban a marhavész megvizsgálására szakértők küldettek ki és a németországi tudós és lelkiismeretes hivatalnokok mégis tévedtek, azt mondván, hogy ezen marhavész nem egyéb mint lépfene. Erre azután nem sokára 2 községben kiütött a kór, a mi azt mutatja, hogy nem csak meg keli küzdeni a már kiütött marhavészszel, hanem folytonosan résen is kell lenni minden pillanatban az intézkedésre, és hogy a legszigorúbb intézkedések a legenyhébbek, mert a legbiztosabb hatásúak. Méltóztatott ő excellentiája kérdezni, hogy a törvények keresztülvitelét illetőleg a szomszéd osztrák tartományokban, mi az én nézetem. Ugy hiszem, hogy nem volna helyén, hogy bírálatába bocsátkozzam azon intézkedéseknek, a melyek ott azon törvény alapján tétettek, mely az a mienkkel analóg s csak azt említem fel, hogy e tekintetben két megjegyzést tettem a szomszéd osztrák kormánynak és okom van hinni, hogy mind a kettő figyelembe vétetett. Egyébiránt nekem nagy megnyugvásul szolgál, hogy a minálunk már létező és a birodalmi I tanácsban képviselt tartományokban a jövő