Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-9

54 IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. koznak. Ezen három tag hozta javaslatba azon árakat is, a melyekbe előttem szólt is bele­egyezett. Ez alkalommal történt felszólalás az iránt, hogy miután a napló és az irományok a mostani szokásnak megfelelően fél- és egész ivenkint minden ülés alkalmával osztatnak ki, a jelentésben felsorolt bajok támadnak. A gaz­dasági bizottságnak ekként más feladata nem lehetett, mint ezekre a nagyméltóságú ház figyelmét felhívni és az orvoslás czéljából in­dítványt tenni, mivel az a bizottság, a melyet előttem szólt felhozni méltóztatott, a múlt ülésszak végével megszűnvén, többé fenn nem áll, Ezen ügyet tehát azon bizottsághoz, a mely nem létezik, utasítani nem lehet. De ha a nagyméltóságú ház e javaslatot bővebben kívánja megvitatni, ezélszerű volna azt a napló­hitelesitő bizottsághoz utasítani, mert ez fog­lalkozik tüzetesen azzal, hogy a mi íratott, híven van-e visszaadva és helyesen van-e szö­vegezve. Nézetem szerint azonban ezeknek az ügyeknek megbirálásában csak a gazdasági bizottság járhatott el. És ha azt méltóztatnak gondolni, hogy ezélszerű lenne ezt az ügyet superreTideálni: ám tessék, de nincs rá eset, hogy egy bizottság javaslata egy fenn nem álló bizottság által felülvizsgáltatott volna. Azt hiszem azonban, hogy a ház maga is képes megítélni azon indokokat, a melyek az eljáró bizottságot vezérelték e javaslatnak megtéte­lénél. Majthényi László b.: Méltóztassanak megengedni, hogy azon nézetnek mintegy iga­zolására, a melyet előadni bátor voltam, szem­ben azokkal, a miket a főtárnokmester úr fel­hozott, arra hivatkozzam, hogy két izben dol­goztattak át a házszabályok. A tüzetes átdol­gozásra az 1877-iki országgyűlést megelőzőleg kiküldetett, ha jól emlékszem egy 9 tagú választ­mány a jelzett czélra. Utóbb ezen választ­mánynak semmi teendője sem volt azonban, és pedig egy egész országgyűlési cyclus el­multával, a nélkül, hogy e választmány e czélra ^újabban megválasztatott és kikül­detett volna: ugyan e választmány bízatott meg azon szabályok és javaslatok kidolgozá­sával, a melyek a napló kinyomtatására, szét­osztására és az e tekintetben való gyors eljá­rásra vonatkoznak. Én tehát azt gondoltam, hogy egy már ismeretes és járt ösvényen ma­radok, midőn azt indítványoztam, hogy ugyan­azon választmány, a mely egy alkalommal a nélkül, hogy újra meg lett volna választva, már eljárt, bízassák meg az ezen ügyre vonat­kozó véleményadással. Egyébiránt, ha a főrendiház egy külön választmányt kivan kiküldeni: ez ellen nem lehet kifogásom. Arról sem lehet szó, hogy az egyik választmány a másiknak javaslatát super­revideálja. Jól tudom, hogy ez egyátalában nem járja, és hogy ennek helye nem lehet. Itt nem is arról van szó, hogy a naplóhitelesitő, vagy egy más bizottság superrevideálja a gaz­dasági bizottság javaslatát, hanem arról, hogy egy javaslatkészitő, vagy pedig a naplóbiráló bizottság concret alakba öntse a részletekre nézve azt az elvet, melyet a gazdasági bizott­ság a maga hatáskörében kezdeményezett. Meg­vallom, engem azon nézet vezérelt, mert tudom, hogy a franczia Assemblée nationale Annalejai és a bécsi B_eichsrath Stenografische Bericht­jei negyednapra mindig itt vannak. Én tehát nem tudom belátni, hogy ha ezen naplókat oly távolságból ily gyorsan megkaphatjuk, miért kellene nekünk heteket, sőt hónapokat várnunk, hogy naplónk napvilágot lássanak. Én tehát ismétlem kérésemet, nem ragasz­kodván ahhoz, hogy melyik választmány bizas­sék meg azzal, hanem adjon valamelyik választ­mány véleményt, hogy mikép lehetne azt elérni, hogy a naplók gyorsabban jelenjenek meg és hogy a jelzett hátrányok megszűnjenek. Cziráky János gr.: Engedelmet kérek, hogy még egyszer szólhassak a kérdéshez. (Halljuk!.) Tökéletesen igaza van ő nagyméltó­ságának t. barátomnak, hogy akkor újból való kiküldetés nélkül járt el cLZ cl bizottság, mert az a három esztendőn belül történt; de a dolog természeténél fogva a három esztendő leteltével minden bizottság megbízatása megszűnik. De méltóztatott ő nagyméltósága utóbbi felszólalásában még inkább hangsúlyozni azt a méltó panaszt, hogy a napló későn jelenik meg, és méltóztatott e részben igen helyes példákat felhozni, hogy Francziaországból és Ausztriából már negyed napra megkapjuk a naplót. E rész-

Next

/
Oldalképek
Tartalom