Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-69

446 LXIX, ORSZÁGOS ÜLÉS vagyonnak nagyobb vagy csekélyebb volta semmi alapot nem szolgáltathat arra, hogy bizonyos autonomicus jogok vétessenek el valamely egyháztól, vagy adassanak neki. Szintúgy vagyunk a Rómához való viszony kérdésével. Nem én voltam az első, ki e kérdést az autonomicus jogok gyakorlatával hozta viszonyba. A fönt emiitettek igazat adnak nekem. Én csak szerényen elmondtam nézeteimet arról, hogy a Rómához való viszonya a katholikus egyháznak nem alterálhatja azon jogait, a melyek gyakorlatára különben természetes hivatása van. Ez volt a második kérdés. Hogy továbbá miért szólottam a tanulmányi alapnak jogi természetéről: megmagyarázza azt a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi minister urnak e törvényjavaslat tárgyalása alatt is tett megemlékezése a tanulmányi alapról, midőn elismerte, hogy az abból föntartott iskolák katholikus tanodák, de maga az alap mégis országos alap. Ezen tanulmányi alapnak természetét anynyival is inkább kötelességemnek tartottam kifejteni, mert csak ily fejtegetésből derül ki a sokaktól birtokjogi természetében megtámadott alapból föntartott iskoláknak viszonya a katholikus egyházhoz. Szintén nem idegen tárgy volt azon elmélkedésein, melyben a követelt joggyakorlatra való képességet tüntettem föl egyházamnak a tanügyekkel foglalkozni hivatott egyházi és világi férfiaiban. Ha később azután elmondtam, hogy mi foglaltatik a kérvényekben, melyek nem, mint némelyek mondták, a képviselőházhoz, — azok ide nem tartoznak —- hanem a főrendiházhoz intéztettek és mily nyomatékkal bir az, a mi e kérvényekben foglaltatik, a mi kívánságunk istápolásában: ez szintén nem idegen tárgy belevegyítése vala a tanácskozásba. Hiszen ezt ismert főrendiházi határozatoknak megfelelőié^ tettem, tettem épen ez alkalommal. Ezekből és semmi másból nem állott beszédem. Hogy tehát szorosan nem e törvényjavaslathoz tartozó tárgyakat húztam volna be a tanácskozásokba, a most adott fölvilágositísok után is alig vádoltathatom. Mielőtt befejezném beszédemet, azon jóakaratú figyelmeztetésre tekintek még vissza, melyet a ministerelnök ur intézett hozzánk, midőn, hogy egy népies kifejezéssel éljek, egy ijesztő szellemet festvén a falra, meggondolásunkra hagyta, vájjon okos, ildomos dolog-e követelni olyanokat, a melyek, nem tudom minő, minket érhető bajok előidézésére szolgálhatnának. Szabad legyen erre nyilatkozatot tennem. (Halljuk ! Halljuk!) Nem beszéltem püspöktársaimmal,, de gondolom egy sem lesz közülök, valamint nem papjaink közül, ki alá ne írná ezen egyszerű szavaimat. Mi kimondhatatlan nagy becsben tartjuk azon előnyös állást, melyet nemzetünk készített nekünk tán épen elismerésül a katholika egyháznak mindenkori érdemeiért, melyeket a magyar nemzet és ország érdekei szolgalatjában szerzett. Nagy becsben tartjuk továbbá ezen anyagi eszközöket is, melyekkel az egyház nagy czéljaira való tekintettel részesítettek minket nagylelkű fejedelmeinknek az egyház és vallás iránti kegyelete s áldozatkész főuraink, bőkezű főpapoknak, egyes egyházi és világi híveknek alapitványai. És ezen eszközöket, mint a magyar nemzet vallás-erkölcsi nevelésének, oktatásának, műveltségi előbbvitelének hathatós tényezőit megőrizni és rendeltetésükre fordítani szent kötelességünknek lenni tudjuk; s hálásan fogjuk elismerni a nagyméltóságú magyar kormány lelkes férfiainak minden szívességét, melydyel minket ezen igyekezetünkben istápolni méltóztatnak. Azonban, ha — isten ne engedje ! (Halljuk! Halljuk !) valaha ezen eszközök és előnyök megőrzésének, megtartásának és szent örökségként átszármaztatásának vágya összeütközésbe jönne anyaszentegyházunk magasabb kincsei megőrzésére és érvényesítésére irányzott kötelességszerű igyekezetünkkel: akkor ezen kötelességünk teljesítését semmiképen áruba nem fogjuk bocsátani azon más földi előnyök és eszközök megtarthatásáért. (Helyeslés.) De most, hogy a tisztelt ministerelnök urnak egy szokott parlamentaris szójárását használva, sietek beszédem végéhez, még egyet kívánok megjegyezni, tudniillik, hogy ha az a szellem,.