Főrendiházi napló, 1881.I.kötet • 1881. szeptember 26–1883. május 28.

Ülésnapok - 1881-68

428 LXVIII. ORSZÁGOS fJLES. ország egy fél századon át el tudja viselni az ott divatos állami nevelés békóit: akkor nem csak hogy Duqueslinek és Bayardok nem fognak többé a nemzet kebeléből teremni, hanem a német hadak bátran eljöhetnek ismét, hogy az egykor oly büszke nemzet véghódolatát elfogadják. Ez lesz a finis Galliae!* Ez a harmadik sötét kép, mely nem kevésbbé megérdemli, hogy a magyar ember is tüzetesen tanulmányozza. De tekintsük ezen összpontosítást didactikai szempontból. A közoktatási minister ur ritkán az iskola embere, és épen azért ritkán uralja a tért, melyen vezérkedik. Ilyenkor a legellentétesebb külbefolyások lapdájává válhatik, melyeknek hatása alatt végnélkül intézkedik, lerontván ma azt, a mit tegnap épített, mi ha ismételve történik, a tanügy a legszerencsétlenebb hullámzásba kerül. Pedig ha valahol, bizonyára e téren elkerülhellenül szükséges azon lelkiismeretes óvatosság, mely százszor is meggondolja az új intézkedés minden lehető következményét, mielőtt azt életbe léptetné. Már pedig tagadhatlanul igaz, hogy ezen erén) nyel inkább rendelkeznek az egyházi hatóságok, mint a minister ur, ki a politikai pártok, a politikai válságok, a föl-íölmerülő ephemer divateszmék hatása alatt állván, sokszor mellékes czélokból, vagy csakis azért intézkedik, hogy valamit tenni látszassákEzek után, méltóságos főrendek, talán nem vakmerőség azt állítani, hogy a közoktatás és nevelés szent ügye a politikai kormány kezében nem a legbiztosabb helyen van. Erről a magyarországi tanügy múltja is világosan tanúskodik. Nem én vagyok az első, a ki rámulat azon károkra, melyek ama közvetlen vezérkedésböl és teljhatalmú intézkedésekből a mi intézeteinkre háromlottak. Már a képviselőházban is megemlítették azon marasmust, mely tanintézeteinkben 1848-ig uralkodott, azon germanisatiót, mely az absolutismusidején kimondotta volt >das höchste Ziel aller Gymnasialbildung ist, die Erlernung der deutschen Sprache!* Mikor saját hazánkban, nekünk magyar honfiaknak a legjelesebb tanintézetekből pusztulnunk kellett, hogy idegeneknek engedjük át hazánk gyermekeit és jövendőjét. Méltóságos főrendek! Gróf ThunLeo a porosz rendszert karolta föl, és annak kifejlesztésére porosz erőket is alkalmazott. De már ő alatta kitűnt, hogy nem minden mindenhová való, s hogy a porosz rendszer viszonyainkba nem illik, azért gyorsan hozzá fogtak a módosításokhoz, és azóta a mai napig nem tért iskoláinkba vissza az egyensúly, és vele a nyugalmas, biztos ösvényeken haladó indokolt munka. Ezen mozgalmas időben nem csekély részt vettem a harczban. Ez azon időszak, melyet a ministeri teljhatalmú intézkedés jellemez, és a hosszú harcz után ma inkább látom, mint valaha, hogy a mi középtanodai ügyünk — legszelídebben szólva — beteg, s hogy betegsége mély és veszélyes. A tanár és tanítvány túlterhelésről, a főiskolák mégis csekély eredményről panaszkodnak. És a panaszok alaposak. Vájjon jogosult-e azon remény, miszerint tanügyünk fölgyógyul, ha ugyanazon viszonyok közt marad, a melyek betegségét okozták. Már pedig igaz, hogy az új törvényjavaslat mindent, de mindent a régi keretben, szerkezetben, rendszerben vagy rendszertelenségben hogy,, én egy mákszemnyi javítást sem látok. Az a ministeri közvetlen rendelkezés és vezetés ezentúl is, mint eddig, meg fogja hozni a szeszélyszerű variatiókat, melyek, mint a tenger ár-apálya, a folytonos hullámzással a vizet zavarják, a partot rongálják, a legénységet kifárasztják, s habár a tespedést a vizben meggátolják, a légkört veszélyes párákkal telitik. Bocsánat ezen hasonlatért, de oly erővel kínálkozott, hogy nem birtam elutasítani; de nem óhajtom bővebben magyarázni azt, a mit a hasonlat által jelezni kötelességemnek tartottam. Ma isten kegyelméből nemzeti kormányunk van, e kormány nagy érdemet szerezne magának a tanügy, a nemzet és haza körül, ha akkor, midőn a hatalom kezében van, bölcs előrelátással lágy rendezné a hazai közoktatás és nevelés szent ügyét, hogy annak sorsa bármily politikai constellatio esetére a politikai küzdelmek és válságok befolyása alól emancipáltassék. Részemről nem kívánok szakítani a magas kormánynyal, 'sőt inkább megemlékezvén arról, hogy a középtanodai ifjúságból fejlődik a honpolgárok azon jelesebb része, mely ma-holnap a